Keresés a Bibliában

A keresztény hivatás kegyelmi tartalma.

2 1Ti is halottak voltatok vétkeitek és bűneitek következtében, 2amelyekben azelőtt éltetek a világ szokása szerint, a levegőégben uralkodó fejdelemnek a hatalma alatt. Ez a lélek most a hitetlenség fiaiban dolgozik. 3Közéjük tartoztunk mi is, amíg testi vágyainkban éltünk, s megtettük, amit a test és az érzékek kívántak. Születésünknél fogva mi is a harag gyermekei voltunk, akárcsak a többi ember. 4De a végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk, 5hogy Krisztussal életre keltett minket, bűneinkben halottakat is – így kegyelemből kaptátok a megváltást; 6feltámasztott minket, és Krisztus Jézusban a mennyeiek közé helyezett minket, 7hogy az eljövendő korokban Jézus Krisztusban kinyilvánítsa kegyelmének túláradó bőségét, hozzánk való jóságából. 8Kegyelemből részesültetek a megváltásban, a hit által, ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka. 9Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék. 10Az ő alkotása vagyunk: Krisztus Jézusban jótettekre teremtett minket; ezeket az Isten előre elrendelte, hogy bennük éljünk. 11Gondoljatok arra, hogy azelőtt születéseteknél fogva pogányok voltatok. A körülmetéltek, akiknek testét kézzel metélték körül, körülmetéletlennek hívnak benneteket. 12Abban az időben Krisztus nélkül éltetek, kívül álltatok Izrael életformáján; a szövetségekből s ígéreteiből idegenként kizárva, remény híján és Isten nélkül éltetek a világban. 13Most azonban ti, akik „távol” voltatok, Krisztus Jézusban „közel” kerültetek, Krisztus vére árán. 14Ő, a mi békességünk a kettőt eggyé forrasztotta, és a közéjük emelt válaszfalat ledöntötte, az ellenségeskedést kiküszöbölte saját testében, 15a törvényt ugyanis parancsaival és rendelkezéseivel érvénytelenítette. Mint békeszerző, a két népet magában eggyé, új emberré teremtette, 16és egy testben mind a kettőt kiengesztelte az Istennel kereszthalála által, amellyel az ellenségeskedést megölte. 17Eljött, hogy békét hirdessen nektek, a távollevőknek, és békét a közellevőknek. 18Az ő révén van mindkettőnknek szabad utunk az egy Lélekben az Atyához. 19Ezért már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten családjának tagjai. 20Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, s a szegletkő maga Krisztus Jézus. 21Ő tartja össze az egész épületet, belőle nő ki az Úr szent temploma. 22Ti is benne épültök egybe a Lélek közreműködésével az Isten hajlékává.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet