Káldi-Neovulgáta

Zsidókhoz írt levél

Az ősatyák hite: 11,1-12,3 11 *Az ősatyák1A hit a remélt dolgok szilárd alapja, meggyőződés arról, amit nem látunk. 2Ezáltal bizonyultak igaznak a régiek.
   3A hit által ismerjük meg, hogy a világot Isten igéje alkotta, s a nem látható dolgokból lett mindaz, ami látható.

   4Mivel hitt, azért mutatott be Ábel nemesebb áldozatot Istennek, mint Káin, (Ter 4,4)  így bizonyságot nyert arról, hogy igaz, mert Isten tanúságot tett az ő ajándékai mellett; s hite által még holta után is beszél.

   5Mivel hitt, azért ragadtatott el Hénok, hogy halált ne lásson; nem találták, mert Isten elragadta őt. Elragadtatása előtt ugyanis bizonyságot nyert, hogy Istennek tetsző volt.
6Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni, (Ter 5,24G)  mert aki Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza az őt keresőket.
   7Mivel hitt, azért épített Noé isteni félelemmel bárkát családja megmentésére, miután kinyilatkoztatást kapott a még nem látható dolgokról; (Ter 6,13-22)  s hite által elítélte a világot, és az igazságosság örököse lett, amely hitből fakad.

   A pátriárkák8A hite által engedelmeskedett Ábrahám a hívásnak, hogy elköltözzön arra a helyre, amelyet örökségül kellett kapnia. (Ter 12,1.4)  Elindult anélkül, hogy tudta volna, hová megy.

   9Mivel hitt, azért tartózkodott idegenként az ígéret földjén, sátrakban lakva (Ter 26,3)  Izsákkal és Jákobbal, az ígéret társörököseivel.
10Várta ugyanis azt a szilárd alapokon álló várost, amelynek Isten az építője és alkotója.
   11A hite által nyert Sára még meddőként erőt magzat foganására, idős kora ellenére, mert hűségesnek tartotta azt, aki az ígéretet tette.
12Ezért származtak ettől az egytől – egy szinte már elhalttól – annyian, mint az ég csillagai, és mint a tengerpart megszámlálhatatlan homokszemei. (Ter 22,17) 
   13Ők mindannyian hitben haltak meg, anélkül, hogy elnyerték volna az ígéreteket. Csak messziről szemlélték és üdvözölték azokat, megvallva, hogy zarándokok és jövevények a földön.
14Mert akik így beszélnek, azt jelzik, hogy hazát keresnek. 15Ha arra gondoltak volna, amelyből kiköltöztek, lett volna még idejük visszatérni, 16ők azonban egy jobb haza felé törekedtek, a mennyei felé. Ezért Isten nem szégyelli, hogy az ő Istenüknek hívják őt, hiszen várost készített nekik.
   17Mivel hitt, azért ajánlotta fel Ábrahám Izsákot, amikor próbára tétetett. Felajánlotta egyszülöttjét (Ter 22,1-2)  ő, aki az ígéreteket kapta,
18akinek megmondatott: „Izsáktól lesznek majd utódaid.” (Ter 21,12G)  19Azt tartotta ugyanis, hogy Isten képes bárkit a halottak közül is feltámasztani. Ezért vissza is kapta őt, mintegy előképül.
   20Mivel hitt az eljövendő dolgokban, azért áldotta meg Izsák is Jákobot és Ézsaut.

   21Mivel hitt, azért áldotta meg a haldokló Jákob József mindkét fiát, és imádkozva borult rá botjának végére. (Ter 47,31G) 

   22Mivel hitt, azért emlékezett meg a haldokló József Izrael fiainak kivonulásáról, és rendelkezett csontjairól.

   A hit többi tanúja23Mivel hittek, azért rejtegették szülei az újszülött Mózest három hónapig, mikor látták, hogy szép a gyermek, (Kiv 2,2)  és nem féltek a király parancsától.

   24Mivel hitt, azért utasította el Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó leánya fiának mondják.
25Inkább azt választotta, hogy gyötrelmet szenvedjen Isten népével, mint hogy az ideig-óráig tartó bűn gyönyörűségét élvezze. *26Az egyiptomiak kincsénél nagyobb gazdagságnak tartotta Krisztus gyalázatát, (Zsolt 89,51-52)  mert a jutalomra tekintett.
   27Mivel hitt, azért hagyta el Egyiptomot, s nem félt a király haragjától; mintegy látva a Láthatatlant, állhatatos maradt.

   28Mivel hitt, azért ünnepelte a pászkát és a vérrel való meghintést, (Kiv 12,11.13.22-23)  hogy ne érintse őket az, aki az elsőszülötteket megölte.

   29Mivel hittek, azért mentek át a Vörös-tengeren mint szárazföldön; mikor ezt az egyiptomiak is megkísérelték, elnyelte őket.

   30Mivel hittek, azért omlottak le Jerikó falai, miután hét nap körüljárták azt.

   31Mivel hitt, azért nem veszett el a hitetlenekkel a parázna Ráháb, aki békével befogadta a kémeket.

   32És kit említsek még? Kifogynék az időből, ha beszélnék Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról,
*33akik, mivel hittek, legyőztek országokat, igazságosságot cselekedtek, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be, 34elfojtották a tűz erejét, megmenekültek a kard élétől, felgyógyultak betegségükből, diadalmaskodtak a harcban, megfutamították az idegenek táborát; 35asszonyok feltámadás által visszanyerték halottaikat. Másokat viszont kínpadra vontak, akik nem fogadták el a szabadulást, hogy jobb feltámadást nyerjenek, 36mások meg gúnyt és megvesszőzést szenvedtek, ezenfelül még bilincseket és börtönt is; 37megkövezték, szétfűrészelték, kardélre hányva megölték őket, szerte bujdostak juhok és kecskék bőrében, szűkölködve, szorongatást szenvedve, nyomorogva, 38akikre nem volt méltó a világ, sivatagokban bolyongtak, hegyek közt, barlangokban és a föld üregeiben.
   39És mindezeken, akiket hitük tanúságtétele igazolt, nem teljesült be az ígéret,
40mert számunkra Isten valami jobbat rendelt, s ők nélkülünk nem juthattak el a tökéletességre.