12
*Kalászszedés szombaton1Abban az időben Jézus szombaton vetések között ment át. Mivel tanítványai megéheztek, elkezdték a kalászokat tépdesni és enni.
2A farizeusok meglátták ezt és azt mondták neki: „Íme, tanítványaid azt teszik, amit szombaton nem szabad tenni.”
3Ő azt felelte nekik: „Nem olvastátok, (1Sám 21,2-7)  mit cselekedett Dávid, amikor megéhezett ő és akik vele voltak?
*4Hogyan ment be az Isten házába és megette a kitett kenyereket, amelyeket nem volt szabad megennie, sem a vele levőknek, csak egyedül a papoknak?
5Vagy nem olvastátok a törvényben, hogy szombaton a papok a templomban megszegik a szombatot és mégis vétlenek?
*6Mondom nektek: a templomnál is nagyobb van itt.
7Ha megértettétek volna, mi jelent ez: »Irgalmat akarok és nem áldozatot,« (Oz 6,6)  nem ítéltétek volna el a vétleneket.
8Mert az Emberfia ura a szombatnak.”
   *A béna meggyógyítása9Mikor onnan továbbment, bement a zsinagógájukba.
10Íme, volt ott egy elszáradt kezű ember. Hogy megvádolhassák őt, megkérdezték tőle: „Szabad-e szombaton gyógyítani?”
11Ő azonban ezt felelte nekik: „Ki az az ember köztetek, akinek, ha egyetlen juha van, és szombaton beleesik egy gödörbe, nem fogja meg és nem húzza ki azt?
12Pedig mennyivel több az ember a juhnál! Szabad tehát jót tenni szombaton.”
13Ezután így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” Az kinyújtotta, és meggyógyult, olyan egészséges lett, mint a másik.
14A farizeusok pedig kimentek és tanácskozni kezdtek ellene, hogy hogyan veszítsék el őt.
   *Jézus, az Isten szolgája15Jézus tudta ezt, ezért eltávozott onnan. Nagy tömeg követte őt, és ő mindegyiküket meggyógyította,
16de szigorúan meghagyta nekik, hogy ne fedjék fel kilétét,
17hogy beteljesedjék az ige, amit Izajás próféta mondott:
18„Íme, a szolgám, akit választottam,
a kedvencem, akiben lelkem tetszését találta.
Ráadom a Lelkemet,
és ő ítéletet hirdet a nemzeteknek.
19Nem vitázik és nem kiált,
senki sem hallja a tereken a hangját.
20A megroppant nádszálat nem töri össze,
a pislákoló mécsbelet nem oltja el,
míg győzelemre nem viszi az ítéletet.
21Az ő nevében bíznak a nemzetek.” (Iz 42,1-4) 
   *Jézus önigazolása22Akkor odavittek hozzá egy vak és néma megszállottat. Ő meggyógyította, s a néma beszélt és látott.
23Az egész tömeg csodálkozott és így szólt: „Csak nem ez a Dávid fia?”
*24A farizeusok ennek hallatára azt mondták: „Nem űzheti ez ki az ördögöket, csak az ördögök fejedelme, Belzebub által.”
   25Mivel ismerte gondolataikat, így szólt hozzájuk: „Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és egyetlen város vagy ház, amely meghasonlik önmagával, fönn nem marad.
26Ha a sátán kiűzi a sátánt, meghasonlott önmagával; hogyan maradhatna fenn az ő országa?
27Ha én Belzebub által űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki által űzik ki? Így ők maguk lesznek a ti bíráitok.
28De ha én az Isten Lelke által űzöm ki az ördögöket, akkor elérkezett hozzátok Isten országa.
29Vagy hogyan mehet be valaki az erősnek a házába, hogy elragadja a holmiját, ha előbb meg nem kötözi az erőset? Csak úgy tudja kirabolni a házát.
30Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, szétszór.
   *31Ezért mondom nektek: Az emberek minden bűne és káromlása bocsánatot nyer, de ha valaki a Lelket káromolja, az nem nyer bocsánatot.
32Ha valaki az Emberfia ellen mond valamit, az bocsánatot nyer, de ha valaki a Szentlélek ellen szól, az nem nyer bocsánatot sem ezen a világon, sem az eljövendőben.
   *A fa és gyümölcsei33Vagy jó a fa, és a gyümölcsei is jók; vagy rossz a fa, és a gyümölcsei is rosszak. A fát ugyanis a gyümölcséről lehet megismerni.
34Viperák fajzatai! Hogyan tudnátok jó dolgokat mondani, mikor gonoszak vagytok? Hiszen a szív bőségéből szól a száj.
35A jó ember a jó kincséből jó dolgokat ad elő; a gonosz ember pedig gonosz kincséből gonosz dolgokat ad elő.
36Mondom nektek: Minden hiábavaló szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján.
37Mert szavaid alapján mentenek fel, vagy szavaid alapján ítélnek el.”
   *Jézus nem ad jelet38Ekkor az írástudók és farizeusok közül egyesek azt mondták neki: „Mester, szeretnénk tőled egy jelet látni.”
   39Ő azt válaszolta nekik: „A gonosz és parázna nemzedék jelet kíván, de nem kap más jelet, csak Jónás próféta jelét.
   40Mert amint Jónás a cethal gyomrában volt három nap és három éjjel, (Jón 2,1)  úgy lesz az Emberfia is a föld szívében három nap és három éjjel.
   41A ninivei férfiak föltámadnak majd az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és el fogják ítélni azt, mert ők megtértek Jónás igehirdetésére; (Jón 3,5)  és íme, nagyobb van itt, mint Jónás.
   42Dél királynője (1Kir 10,1-10)  föl fog támadni az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és el fogja ítélni azt, mert ő eljött a föld határairól, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét; és íme, nagyobb van itt, mint Salamon.
   *A tisztátalan lelkekről43Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken jár és megnyugvást keres, de nem talál.
44Akkor azt mondja: »Visszatérek a házamba, ahonnan kijöttem.« Amikor odaér, üresen találja, kisöpörve és felékesítve.
45Erre elmegy, maga mellé vesz hét más lelket, magánál gonoszabbakat; bemennek és ott laknak. Annak az embernek pedig ez az utóbbi állapota rosszabb lesz az előzőnél. Így történik ezzel a gonosz nemzedékkel is.”
   *Jézus igazi testvérei46Miközben a nagy sokasághoz beszélt, íme, anyja és testvérei megálltak kint, és kérték, hogy beszélhessenek vele.
47Valaki szólt neki: „Íme, anyád és testvéreid kint állnak és beszélni akarnak veled.”
48Ő ezt felelte annak, aki szólt neki: „Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?”
49Azután kitárta kezét tanítványai felé és így szólt: „Íme, az én anyám és testvéreim.
50Mert mindaz, aki megteszi Atyám akaratát, aki a mennyekben van, az az én testvérem, nővérem és anyám.”