Káldi-Neovulgáta

Evangélium Lukács szerint

17 *Óvás a botránkoztatóktól1Azután így szólt tanítványaihoz: „Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak, de jaj annak, aki okozza azokat. 2Jobb lenne annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék, mint hogy megbotránkoztasson egyet is e kicsinyek közül. 3Vigyázzatok magatokra!
   A megbocsátásrólHa vét ellened testvéred, figyelmeztesd; és ha megbánja, bocsáss meg neki!
4Még ha napjában hétszer vét is ellened, és napjában hétszer tér vissza hozzád, és azt mondja: »Bánom!« – bocsáss meg neki.”
   A hit erejéről5Az apostolok ekkor azt mondták az Úrnak: „Növeld bennünk a hitet!”
6Az Úr ezt felelte: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint egy mustármag, és ennek az eperfának azt mondjátok: »Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben!«, engedelmeskedni fog nektek.
   Példabeszéd a haszontalan szolgáról7Ki mondja közületek szolgájának, mikor az szántás vagy legeltetés után hazatér a mezőről: »Gyere gyorsan, ülj az asztalhoz?«
8Nem azt mondja-e neki inkább: »Készíts nekem vacsorát, övezd fel magad és szolgálj ki, amíg eszem és iszom, azután ehetsz és ihatsz majd magad is«? 9Csak nem köszöni meg a szolgának, hogy megtette mindazt, amit parancsolt? 10Így ti is, amikor mindent megtesztek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: »Haszontalan szolgák vagyunk, azt tettük, ami a kötelességünk volt!«”
   A tíz leprás11Történt pedig, hogy miközben Jeruzsálem felé tartott, átment Szamarián és Galileán.
12Amikor beért az egyik faluba, szembejött vele tíz leprás férfi. Megálltak a távolban, 13és hangosan kiáltoztak: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” 14Amikor meglátta őket, azt mondta: „Menjetek, mutassátok meg magatokat a papoknak!” (Lev 13,49)  Történt pedig, hogy míg odafelé tartottak, megtisztultak. 15Az egyikük, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, hangosan magasztalta Istent, 16és Jézus lábai előtt arcra borulva hálát adott neki; és ez szamariai volt. 17Jézus pedig így szólt: „Nemde tízen tisztultak meg? A többi kilenc hol van? 18Nem volt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?” 19Aztán így szólt hozzá: „Kelj föl és menj; a hited megmentett téged.”
   Isten országának eljöveteléről20Amikor a farizeusok megkérdezték tőle, hogy mikor jön el az Isten országa, ezt válaszolta nekik: „Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon.
*21Nem fogják azt mondani: »íme itt van,« vagy »amott«. Mert az Isten országa köztetek van.”
   Az Emberfia eljöveteléről22A tanítványoknak pedig ezt mondta: „Jönnek napok, amikor szeretnétek látni az Emberfiának egyetlen napját, és nem fogjátok látni.
23Ha azt mondják majd nektek: »Íme, itt van«, »íme, ott van«; ne menjetek el és ne fussatok oda. 24Mert mint ahogy a cikázó villám az ég egyik végétől a másikig látszik, olyan lesz az Emberfia is az ő napján. 25De előbb még sokat kell szenvednie, és el kell, hogy vesse ez a nemzedék. 26Ahogy Noé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfiának napjaiban is. 27Ettek, ittak, házasodtak s férjhez mentek addig a napig, amelyen Noé bement a bárkába. (Ter 7,7)  Azután jött a vízözön, és mindenkit elpusztított. 28És ugyanúgy, ahogy Lót napjaiban történt: Ettek, ittak, adtak, vettek, ültettek, építettek. 29Azon a napon pedig, amikor Lót kiment Szodomából, tűz és kénkő esett az égből és elpusztított mindenkit. (Ter 19,24)  30Így lesz azon a napon is, amelyen az Emberfia megjelenik. 31Aki azon a napon a háztetőn lesz és a holmija a házban, ne jöjjön le érte, hogy elvigye; és aki a mezőn lesz, ne térjen vissza. 32Emlékezzetek Lót feleségére. 33Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti, megmenti azt. 34Mondom nektek: Azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban: az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. 35Két asszony őröl együtt: az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják.” *(36)
   37Erre megkérdezték tőle: „Hol lesz ez, Uram?” Ő azt felelte nekik: „Ahol a test van, oda gyűlnek a sasok is.”