Jézus feltámadása: 20,1-29
20
*Az üres sír felfedezése1A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna a sírhoz ment, és látta, hogy a kő el van mozdítva a sírbolttól.
2Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és azt mondta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették!”
3Erre Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz ment.
4Ketten együtt futottak, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és elsőként ért a sírhoz.
5Lehajolt, és látta lerakva a gyolcsokat, de nem ment be.
6Azután odaért Simon Péter is, aki követte őt, és bement a sírboltba. Látta letéve a gyolcsokat
7és a kendőt, amely a fején volt, nem a gyolcsok mellé helyezve, hanem külön egy helyen, összegöngyölve.
8Akkor bement a másik tanítvány is, aki először érkezett a sírhoz; látta és hitt.
*9Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halálból.
10A tanítványok ezután ismét hazamentek.
   *Jézus megjelenik Mária Magdolnának11Mária pedig kinn állt a sírnál, és sírt. Amint sírdogált, behajolt a sírboltba.
12Két angyalt látott fehér ruhában ülni, az egyiket fejtől, a másikat lábtól, ahol Jézus teste feküdt.
13Azok megkérdezték tőle: „Asszony, miért sírsz?” Ő azt felelte nekik: „Elvitték az én Uramat, és nem tudom hová tették!”
14Ahogy ezt kimondta, hátrafordult, és látta Jézust, hogy ott áll, de nem tudta, hogy Jézus az.
15Jézus megkérdezte tőle: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Ő pedig, azt gondolva, hogy a kertész az, ezt felelte neki: „Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hová tetted, és én elviszem!”
16Ekkor Jézus megszólította őt: „Mária!” Erre ő megfordult, és héberül így szólt: „Rabbóní!”, ami azt jelenti: Mester.
17Jézus így szólt hozzá: „Ne tartóztass engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj el a testvéreimhez, és mondd meg nekik: Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.”
18Mária Magdolna elment, és hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat!” – És elmondta Jézus szavait.
   *Jézus megjelenik a tanítványoknak19Mikor azon a napon, a hét első napján este lett, és a helyiség ajtaja, ahol a tanítványok összegyűltek, a zsidóktól való félelem miatt zárva volt, Jézus eljött, megállt középen, és így szólt: „Békesség nektek!”
20Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, amikor meglátták az Urat.
21Aztán újra szólt hozzájuk: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.”
*22És miután ezt mondta, rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket!
23Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak.”
   Jézus és Tamás24Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek is hívtak, nem volt velük, amikor eljött Jézus.
25A többi tanítvány elmondta neki: „Láttuk az Urat!” Ő azonban így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ujjamat a szegek helyére nem teszem és kezemet az oldalába nem helyezem, én nem hiszem!”
   26Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványai, és Tamás is velük volt. Jézus eljött – bár az ajtó zárva volt –, megállt középen, és így szólt: „Békesség nektek!”
27Azután azt mondta Tamásnak: „Tedd ide ujjadat és nézd a kezeimet; nyújtsd ki kezedet és tedd az oldalamba! Ne légy hitetlen, hanem hívő!”
28Tamás azt felelte: „Én Uram és én Istenem!”
29Jézus erre azt mondta neki: „Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.”
   UTÓSZÓ: 20,30-3130Jézus még sok egyéb csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben.
31Ezeket pedig azért írták le, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és e hit által életetek legyen az ő nevében.