3
*A Lelket a hívők kapják meg1Ó, esztelen galaták! Ki babonázott meg titeket, miután a szemetek elé tártuk a megfeszített Jézus Krisztust?
2Csak azt mondjátok meg nekem: a törvény cselekedetei alapján kaptátok-e meg a Lelket, vagy az igehirdetés hívő hallgatása által?
3Ennyire oktalanok vagytok? Amit a Lélekkel kezdtetek, most a testtel fejezitek be?
4Hiába éltetek át oly sok mindent? Úgy látszik, valóban hiába!
5Aki tehát a Lelket adja nektek és csodákat művel köztetek, a törvény cselekedetei, vagy az igehirdetés hívő hallgatása alapján teszi-e ezt?
   Ábrahám hite és az áldás ígérete6Ahogy Ábrahám: „hitt Istennek, és ez megigazulására szolgált.” (Ter 15,6) 
7Értsétek meg tehát, hogy akik hisznek, azok Ábrahám fiai.
8Mivel pedig az Írás előre látta, hogy Isten a hit által ad megigazulást a pogányoknak, előre hirdette Ábrahámnak: „Tebenned nyer áldást minden nemzet.” (Ter 12,3) 
9Így tehát akik hitből valók, azok nyernek áldást a hívő Ábrahámmal.
*10Mert mindazok, akik a törvény cselekedeteire támaszkodnak, átok alatt vannak. Írva van ugyanis: „Átkozott mindenki, aki hűségesen meg nem tartja mindazt, aminek teljesítése elő van írva a törvény könyvében.” (MTörv 27,26) 
11Hogy pedig a törvény által senki sem igazul meg Isten előtt, nyilvánvaló, mert „az igaz hitből él.” (Hab 2,4) 
12A törvény pedig nem a hiten alapszik, hanem „aki teljesíti a törvényt, élni fog általa.” (Lev 18,5) 
13Krisztus megváltott minket a törvény átkától, amikor átokká lett értünk, mert írva van: „Átkozott mindaz, aki a fán függ.” (MTörv 21,23) 
14Ez azért történt, hogy Ábrahám áldása Krisztus Jézusban a pogányokra is rászálljon, és hogy a megígért Lelket megkapjuk a hit által.
   15Testvérek, emberi módon szólok. Még az ember érvényes végrendeletét sem érvénytelenítheti senki, és nem egészítheti ki.
16Nos, az ígéretek Ábrahámnak és utódjának szóltak. Nem azt mondja az Írás: „és utódainak”, mint soknak, hanem mint egynek: „és a te utódodnak”, (Ter 22,17)  aki a Krisztus.
17Azt mondom tehát: az Isten által megerősített végrendeletet a négyszázharminc évvel később adott törvény nem teszi érvénytelenné, hogy megszüntesse az ígéretet.
18Mert ha a törvényből származna az örökség, akkor már nem az ígéretből; Ábrahámnak pedig Isten ígéret által adta ajándékát.
   *A törvény üdvtörténeti szerepe19Mi tehát a törvény? A bűnök miatt hozták, amíg el nem jön az utód, akinek az ígéret szól. Angyalok által hirdették ki, közvetítő útján.
20Ez a közvetítő azonban nem egy valakinek a közvetítője, Isten pedig egy.
21A törvény tehát az Isten ígéretei ellen van? Semmi esetre sem! Mert ha olyan törvényt adtak volna, amely éltetni képes, valóban a törvényből lenne a megigazulás.
22De az Írás mindent a bűn alá foglalt, hogy az ígéretet Jézus Krisztus hite által nyerjék el a hívők.
   23Amíg a hit el nem érkezett, a törvény fogságában voltunk tartva a hit számára, amely majd kinyilatkoztatást nyer.
24Ennélfogva a törvény Krisztushoz vezető nevelőnk volt, hogy a hit által igazuljunk meg.
25Amikor azonban elérkezett a hit, már nem vagyunk a nevelő alatt.
   Hit és istengyermekség26Mert a Krisztus Jézusban való hit által mindnyájan Isten fiai vagytok.
27Hiszen mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusra, Krisztust öltöttétek magatokra.
28Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban.
29Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai, és az ígéret szerint örökösök.