Káldi-Neovulgáta

A galatákhoz írt levél

BEVEZETÉS: 1,1-9 1 *Címzés és köszöntés1Pál, aki nem emberektől, nem ember által apostol, hanem Jézus Krisztus és az Atyaisten által, aki feltámasztotta őt a halottak közül, 2és minden velem lévő testvér, Galácia egyházainak. 3Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. *4Ő feláldozta önmagát bűneinkért, hogy kiragadjon minket a jelen gonosz világból, Istenünknek és Atyánknak akarata szerint. 5Legyen neki dicsőség mindörökkön örökké! Ámen.
   A levél megírásának oka6Csodálom, hogy attól, aki titeket Krisztus kegyelme által meghívott, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok,
7holott nincsen más, csak olyanok vannak, akik zavarba ejtenek titeket, és el akarják ferdíteni Krisztus evangéliumát.
   8De még ha mi, vagy akár az égből egy angyal hirdetne is nektek más evangéliumot, mint amit hirdettünk nektek, átkozott legyen!
9Ahogy azelőtt is mondtuk, most megismétlem: Ha valaki más evangéliumot hirdet nektek, mint amit átvettetek, átkozott legyen!
   Pál meghívása10Vajon emberek helyeslését akarom most elnyerni, vagy Istenét? Talán embereknek igyekszem tetszeni? Ha még az embereknek igyekeznék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája!

   11Tudtotokra adom ugyanis, testvérek, hogy az evangélium, melyet én hirdettem, nem embertől való.
12Hiszen nem embertől kaptam vagy tanultam, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából.
   13Hallottátok hogyan viselkedtem egykor a zsidóság körében, hogy módfelett üldöztem Isten egyházát, és romlására törtem.
14A zsidó vallásosságban felülmúltam számos kortársamat nemzetemből, fölöttébb buzgón követve őseim hagyományait.
   15Mikor azonban úgy tetszett Istennek, aki engem anyám méhétől fogva (Iz 49,1)  kiválasztott, és kegyelme által meghívott,
16hogy kinyilatkoztassa bennem Fiát, hogy hirdessem őt a nemzetek között, egyáltalán nem kértem ki emberek tanácsát, 17Jeruzsálembe sem mentem föl apostol-elődeimhez, hanem elmentem Arábiába, majd ismét visszatértem Damaszkuszba.
   18Három év múlva azután felmentem Jeruzsálembe, hogy találkozzam Kéfással, és nála maradtam tizenöt napig.
19Mást azonban az apostolok közül nem láttam, csak Jakabot, az Úr testvérét. 20Amit itt írok, íme, Isten előtt mondom, hogy nem hazugság. 21Azután Szíria és Kilikia vidékeire mentem. 22Júdeának Krisztusban lévő egyházai számára személyesen nem is voltam ismert. 23Csak azt hallották felőlem: „Az, aki minket egykor üldözött, most hirdeti a hitet, amelyet valaha pusztított”, 24és dicsőítették miattam az Istent.