Keresés a Bibliában

Keresés a Bibliában

KNB 150 SZIT 34 STL 12 BD 2 RUF 68 KG 178

Találatok a szövegekben

és új éneket énekeltek: „Méltó vagy, hogy átvedd a könyvet és feltörd pecsétjeit, mert megöltek, és véred árán embereket szereztél Istennek minden nyelvből, népből és nemzetből, »
Mózesnek, Isten szolgájának és a Báránynak az énekét énekelték: Nagyok és csodálatosak tetteid, Urunk, mindenható Isten! Igazságosak és igazak útjaid, nemzetek Királya . »
Énekelnek valamit, egy új éneket a trón előtt, a négy élőlény és a vének előtt. Senki sem tudta megtanulni az éneket, csak a föld lakói közül megváltott száznegyvennégyezer. »
Éjféltájban Pál és Szilás imádkozott, és énekkel magasztalta Istent, a foglyok pedig hallgatták őket. »
„Furulyáztunk nektek, és nem táncoltatok; siratót énekeltünk, és nem jajgattatok.” »
Mi következik ebből? Imádkozom majd a Lélek ihletésére, de imádkozom majd értelemmel is. Dicséretet éneklek majd a Lélek ihletésére, de dicséretet éneklek majd értelemmel is. »
Ti is – miután hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek – benne kaptátok meg az ígéret Szentlelkének pecsétjét, »
Isten – hála legyen neki – a mi Urunk, Jézus Krisztus által! [Én magam tehát értelmemmel Isten törvényének szolgálok ugyan, testemmel azonban a bűn törvényének.] »
Én viszont azt mondom nektek, hogy aki haraggal van testvére iránt, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette. Aki pedig azt mondja testvérének: „Raká!”* – méltó arra, hogy a szanhedrin járjon el ellene. Aki pedig azt mondja: „Bolond!” – méltó a gyehenna tüzére. »
Ha viszont én Isten Lelkének segítségével űzöm ki a démonokat, akkor meglepett benneteket Isten országa. »
Megvallom előtted, hogy én a szerint az „út” szerint, amelyet ők pártnak mondanak, úgy szolgálok atyáim Istenének, hogy hiszek mindabban, ami megfelel a Törvénynek, és ami meg van írva a prófétákban. »
Az én Istenem pedig bőségesen gondoskodik majd szükségetekről dicsőségének gazdagsága szerint Krisztus Jézusban. »

Találatok a szövegben 12 találat

Jelenések könyve (Simon Tamás László Újszövetség-fordítása)
  • 5 9és új éneket énekeltek: „Méltó vagy, hogy átvedd a könyvet és feltörd pecsétjeit, mert megöltek, és véred árán embereket szereztél Istennek minden nyelvből, népből és nemzetből,
  • 15 3Mózesnek, Isten szolgájának és a Báránynak az énekét énekelték: Nagyok és csodálatosak tetteid, Urunk, mindenható Isten! Igazságosak és igazak útjaid, nemzetek Királya .
  • 14 3Énekelnek valamit, egy új éneket a trón előtt, a négy élőlény és a vének előtt. Senki sem tudta megtanulni az éneket, csak a föld lakói közül megváltott száznegyvennégyezer.
Az apostolok cselekedetei (Simon Tamás László Újszövetség-fordítása)
  • 16 25Éjféltájban Pál és Szilás imádkozott, és énekkel magasztalta Istent, a foglyok pedig hallgatták őket.
  • 24 14Megvallom előtted, hogy én a szerint az „út” szerint, amelyet ők pártnak mondanak, úgy szolgálok atyáim Istenének, hogy hiszek mindabban, ami megfelel a Törvénynek, és ami meg van írva a prófétákban.
Máté evangéliuma (Simon Tamás László Újszövetség-fordítása)
  • 11 17„Furulyáztunk nektek, és nem táncoltatok; siratót énekeltünk, és nem jajgattatok.”
  • 5 22Én viszont azt mondom nektek, hogy aki haraggal van testvére iránt, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette. Aki pedig azt mondja testvérének: „Raká!” – méltó arra, hogy a szanhedrin járjon el ellene. Aki pedig azt mondja: „Bolond!” – méltó a gyehenna tüzére.
  • 12 28Ha viszont én Isten Lelkének segítségével űzöm ki a démonokat, akkor meglepett benneteket Isten országa.
A korintusiaknak írt első levél (Simon Tamás László Újszövetség-fordítása)
  • 14 15Mi következik ebből? Imádkozom majd a Lélek ihletésére, de imádkozom majd értelemmel is. Dicséretet éneklek majd a Lélek ihletésére, de dicséretet éneklek majd értelemmel is.
Az efezusiaknak írt levél (Simon Tamás László Újszövetség-fordítása)
  • 1 13Ti is – miután hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek – benne kaptátok meg az ígéret Szentlelkének pecsétjét,
A rómaiaknak írt levél (Simon Tamás László Újszövetség-fordítása)
  • 7 25Isten – hála legyen neki – a mi Urunk, Jézus Krisztus által! [Én magam tehát értelmemmel Isten törvényének szolgálok ugyan, testemmel azonban a bűn törvényének.]
A filippieknek írt levél (Simon Tamás László Újszövetség-fordítása)
  • 4 19Az én Istenem pedig bőségesen gondoskodik majd szükségetekről dicsőségének gazdagsága szerint Krisztus Jézusban.