Keresés a Bibliában

Keresés a Bibliában

KNB 63 SZIT 116 STL 52 BD 55 RUF 127 KG 141

Találatok a szövegekben

Amíg veletek van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek.” E szavak után Jézus elment és nem mutatkozott előttük. »
Valaha ugyan sötétség voltatok, most azonban világosság az Úrban. Úgy éljetek, mint a világosság fiai! »
a nép, mely sötétségben ült, nagy világosságot pillantott meg, és világosság támadt azoknak, akik a halál árnyékában és országában laknak.” »
Nem ő volt a világosság, hanem (azért jött), hogy tanúságot tegyen a világosságról. »
Az ítélet ez: „A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert gonoszak voltak tetteik. »
Jézus így válaszolt nekik: „Már csak rövid ideig van nálatok a világosság. Járjatok a világosságban, amíg a tiétek, különben elborít titeket a sötétség. Aki a sötétségben jár, nem tudja hová megy. »
Isten világosság: éljetek Isten világosságában »
De ha szemed rossz, sötét lesz egész tested. Ha tehát a világosság benned sötétség, mekkora lesz maga a sötétség? »
Vigyázz, hogy a világosság benned sötétség ne legyen! »
Az úr megdicsérte a hűtlen intézőt, mert okosan cselekedett. Bizony a világ fiai okosabbak a maguk nemében a világosság fiainál. »
A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogta föl. »
Az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít, a világba jött. »
Múlóban az éjszaka, a nappal közel. Vessük le hát a sötétség tetteit, s öltsük magunkra a világosság fegyvereit. »
Ne húzzatok egy igát a hitetlenekkel. Mi köze az igazságnak a gonoszsághoz? Vagy hogyan fér össze a világosság a sötétséggel? »
Nem is csoda, hiszen maga a sátán is a világosság angyalának tetteti magát. »
A világosság gyümölcse csupa jóságban, igazságban és egyeneslelkűségben mutatkozik meg. »
Hiszen mindnyájan a világosság és a nappal fiai vagytok. Nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé. »
Felülről, a világosság Atyjától csak jó adomány, csak tökéletes ajándék származik. Nála nincsen változás, sem árnyéka a változandóságnak. »
Az üzenet, amit tőle hallottunk és nektek hirdetünk, ez: Isten világosság, benne nyoma sincs a sötétségnek. »
Ám új parancsot is írok nektek, amely őbenne is és tibennetek is megvalósult. A sötétség múlóban van és az igaz világosság már ragyog. »
Máskor így beszélt Jézus: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétben, hanem övé lesz az élet világossága.” Jézus a világ világossága. »
Mindaz, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy nyilvánosságra ne jussanak tettei. »
De ha világosságban élünk, amint ő is a világosságban van, akkor közösségben vagyunk egymással és Fiának, Jézus (Krisztusnak) vére megtisztít minden bűntől. »
Ti vagytok a világ világossága. A hegyre épült város el nem rejthető. »
És ha világosságot gyújtanak, nem teszik véka alá, hanem a tartóra, hogy világítson a ház minden lakójának. »
Így világítson világosságtok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és magasztalják mennyei Atyátokat. »
Nyomban e gyötrelmes idők után a Nap elhomályosul és a Hold nem áraszt világosságot, a csillagok lehullanak az égről és a világmindséget összetartó erők megrendülnek. »
Azután így szólt: „Talán azért gyújtanak világosságot, hogy véka alá vagy ágy alá rejtsék, nem pedig azért, hogy tartóra tegyék? »
A gyötrelem után következő időkben a Nap elhomályosul és a Hold sem áraszt világosságot, »
világosságul a pogányok megvilágítására és dicsőségére népednek, Izraelnek.” »
Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. »
Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. »
De aki az igazságot teszi, a világosságra megy, hogy nyilvánosságra jusson: tetteit Istenben művelte.” »
Amíg e világban vagyok, világossága vagyok a világnak.” »
Jézus így válaszolt: „Nem tizenkét órája van a napnak? Aki nappal jár, nem botlik meg, mert e világ világosságában lát. »
De aki éjszaka jár, megbotlik, mert nincs világossága.” »
Én világosságul jöttem e világra, hogy aki bennem hisz, ne maradjon sötétségben. »
Az Úr ugyanis ezt a parancsot adta nekünk: a pogányok világosságává tettelek, hogy üdvösségük légy egészen a föld végső határáig.” »
Ezek közé (most) azért küldelek, hogy fölnyisd szemüket, hogy a sötétségből a világosságba, a sátán hatalmából az Istenhez térjenek, s így elnyerjék a bűnbocsánatot és helyet kapjanak azok között, akiket a belém vetett hit megszentelt. »
vagyis hogy a Messiás szenvedni fog, elsőnek támad föl a halottak közül, s világosságot hirdet népének és a pogányoknak.” »
te, aki magadat vakok vezetőjének, sötétben élők világosságának, oktalanok tanítójának, »
Ezeknek a hitetleneknek e világ istene elvakította értelmüket, hogy ne ragyogjon számukra a Krisztusnak, Isten képmásának dicsőségéről szóló evangélium világossága. »
Isten ugyanis, aki azt mondta: „A sötétségből támadjon fény”, világosságot támasztott a mi szívünkben is, hogy fölragyogjon nekünk Isten dicsőségének ismerete Jézus Krisztus arcán. »
Minden ami világosságra jut, kiderül, mert minden ami kiderül, világos. »
és örömmel adjatok hálát az Atyának, aki a szentek sorsára méltatott a világosságban. »
aki egyedül halhatatlan, s megközelíthetetlen világosságban lakik, akit senki nem látott, s nem is láthat: tisztelet neki és örök hatalom! Amen. »
Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul lefoglalt nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből csodálatos világosságára hívott titeket. »
Aki azt állítja, hogy a világosságban van, de testvérét gyűlöli, az még most is sötétségben van. »
Aki szereti testvérét, az világosságban él, és abban nincs megbotránkozni való. »
A negyedik angyal is megfújta harsonáját. Erre a nap, a hold és a csillagok harmadrészét érte csapás, úgyhogy harmadrészük elhomályosodott, a nappal és az éjszaka világossága pedig harmadrészével csökkent. »
Világosságában járnak a nemzetek, és a föld királyai hódolnak neki. »

Találatok a szövegben 32 találat

Jézus Krisztus evangéliuma szent János szerint (Békés-Dalos Újszövetségi Szentírás)
  • 12 36Amíg veletek van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek.” E szavak után Jézus elment és nem mutatkozott előttük. 35Jézus így válaszolt nekik: „Már csak rövid ideig van nálatok a világosság. Járjatok a világosságban, amíg a tiétek, különben elborít titeket a sötétség. Aki a sötétségben jár, nem tudja hová megy. 46Én világosságul jöttem e világra, hogy aki bennem hisz, ne maradjon sötétségben.
  • 1 8Nem ő volt a világosság, hanem (azért jött), hogy tanúságot tegyen a világosságról. 5A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogta föl. 9Az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít, a világba jött. 4Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. 6A világ világossága 7Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen általa.
  • 3 19Az ítélet ez: „A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert gonoszak voltak tetteik. 20Mindaz, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy nyilvánosságra ne jussanak tettei. 21De aki az igazságot teszi, a világosságra megy, hogy nyilvánosságra jusson: tetteit Istenben művelte.”
  • 8 12Jézus a világ világossága. Máskor így beszélt Jézus: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétben, hanem övé lesz az élet világossága.”
  • 9 5Amíg e világban vagyok, világossága vagyok a világnak.”
  • 11 9Jézus így válaszolt: „Nem tizenkét órája van a napnak? Aki nappal jár, nem botlik meg, mert e világ világosságában lát. 10De aki éjszaka jár, megbotlik, mert nincs világossága.”
Pál apostol levele az efezusiakhoz (Békés-Dalos Újszövetségi Szentírás)
  • 5 8Valaha ugyan sötétség voltatok, most azonban világosság az Úrban. Úgy éljetek, mint a világosság fiai! 3A világosság fiai. 9A világosság gyümölcse csupa jóságban, igazságban és egyeneslelkűségben mutatkozik meg. 13Minden ami világosságra jut, kiderül, mert minden ami kiderül, világos.
Jézus Krisztus evangéliuma Máté szerint (Békés-Dalos Újszövetségi Szentírás)
  • 4 16a nép, mely sötétségben ült, nagy világosságot pillantott meg, és világosság támadt azoknak, akik a halál árnyékában és országában laknak.”
  • 6 23De ha szemed rossz, sötét lesz egész tested. Ha tehát a világosság benned sötétség, mekkora lesz maga a sötétség?
  • 5 14Ti vagytok a világ világossága. A hegyre épült város el nem rejthető. 15És ha világosságot gyújtanak, nem teszik véka alá, hanem a tartóra, hogy világítson a ház minden lakójának. 16Így világítson világosságtok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és magasztalják mennyei Atyátokat.
  • 24 29Nyomban e gyötrelmes idők után a Nap elhomályosul és a Hold nem áraszt világosságot, a csillagok lehullanak az égről és a világmindséget összetartó erők megrendülnek.
János apostol első levele (Békés-Dalos Újszövetségi Szentírás)
  • 1 4Isten világosság: éljetek Isten világosságában 5Az üzenet, amit tőle hallottunk és nektek hirdetünk, ez: Isten világosság, benne nyoma sincs a sötétségnek. 7De ha világosságban élünk, amint ő is a világosságban van, akkor közösségben vagyunk egymással és Fiának, Jézus (Krisztusnak) vére megtisztít minden bűntől.
  • 2 8Ám új parancsot is írok nektek, amely őbenne is és tibennetek is megvalósult. A sötétség múlóban van és az igaz világosság már ragyog. 9Aki azt állítja, hogy a világosságban van, de testvérét gyűlöli, az még most is sötétségben van. 10Aki szereti testvérét, az világosságban él, és abban nincs megbotránkozni való.
Jézus Krisztus evangéliuma Lukács szerint (Békés-Dalos Újszövetségi Szentírás)
  • 11 33A belső világosság. 35Vigyázz, hogy a világosság benned sötétség ne legyen!
  • 16 8Az úr megdicsérte a hűtlen intézőt, mert okosan cselekedett. Bizony a világ fiai okosabbak a maguk nemében a világosság fiainál.
  • 2 32világosságul a pogányok megvilágítására és dicsőségére népednek, Izraelnek.”
Pál apostol levele a rómaiakhoz (Békés-Dalos Újszövetségi Szentírás)
  • 13 12Múlóban az éjszaka, a nappal közel. Vessük le hát a sötétség tetteit, s öltsük magunkra a világosság fegyvereit.
  • 2 19te, aki magadat vakok vezetőjének, sötétben élők világosságának, oktalanok tanítójának,
Pál apostol második levele a korintusiakhoz (Békés-Dalos Újszövetségi Szentírás)
  • 6 14Ne húzzatok egy igát a hitetlenekkel. Mi köze az igazságnak a gonoszsághoz? Vagy hogyan fér össze a világosság a sötétséggel?
  • 11 14Nem is csoda, hiszen maga a sátán is a világosság angyalának tetteti magát.
  • 4 4Ezeknek a hitetleneknek e világ istene elvakította értelmüket, hogy ne ragyogjon számukra a Krisztusnak, Isten képmásának dicsőségéről szóló evangélium világossága. 6Isten ugyanis, aki azt mondta: „A sötétségből támadjon fény”, világosságot támasztott a mi szívünkben is, hogy fölragyogjon nekünk Isten dicsőségének ismerete Jézus Krisztus arcán.
Pál apostol első levele a tesszalonikaiakhoz (Békés-Dalos Újszövetségi Szentírás)
  • 5 5Hiszen mindnyájan a világosság és a nappal fiai vagytok. Nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé.
Jakab apostol levele (Békés-Dalos Újszövetségi Szentírás)
  • 1 17Felülről, a világosság Atyjától csak jó adomány, csak tökéletes ajándék származik. Nála nincsen változás, sem árnyéka a változandóságnak.
Jézus Krisztus evangéliuma Márk szerint (Békés-Dalos Újszövetségi Szentírás)
  • 4 21Azután így szólt: „Talán azért gyújtanak világosságot, hogy véka alá vagy ágy alá rejtsék, nem pedig azért, hogy tartóra tegyék?
  • 13 24A gyötrelem után következő időkben a Nap elhomályosul és a Hold sem áraszt világosságot,
Az Apostolok Cselekedetei (Békés-Dalos Újszövetségi Szentírás)
  • 13 47Az Úr ugyanis ezt a parancsot adta nekünk: a pogányok világosságává tettelek, hogy üdvösségük légy egészen a föld végső határáig.”
  • 26 18Ezek közé (most) azért küldelek, hogy fölnyisd szemüket, hogy a sötétségből a világosságba, a sátán hatalmából az Istenhez térjenek, s így elnyerjék a bűnbocsánatot és helyet kapjanak azok között, akiket a belém vetett hit megszentelt. 23vagyis hogy a Messiás szenvedni fog, elsőnek támad föl a halottak közül, s világosságot hirdet népének és a pogányoknak.”
Pál apostol levele a kolosszeiekhez (Békés-Dalos Újszövetségi Szentírás)
  • 1 12és örömmel adjatok hálát az Atyának, aki a szentek sorsára méltatott a világosságban.
Pál apostol első levele Timóteushoz (Békés-Dalos Újszövetségi Szentírás)
  • 6 16aki egyedül halhatatlan, s megközelíthetetlen világosságban lakik, akit senki nem látott, s nem is láthat: tisztelet neki és örök hatalom! Amen.
Péter apostol első levele (Békés-Dalos Újszövetségi Szentírás)
  • 2 9Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul lefoglalt nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből csodálatos világosságára hívott titeket.
János apostol Jelenéseinek Könyve (Békés-Dalos Újszövetségi Szentírás)
  • 8 12A negyedik angyal is megfújta harsonáját. Erre a nap, a hold és a csillagok harmadrészét érte csapás, úgyhogy harmadrészük elhomályosodott, a nappal és az éjszaka világossága pedig harmadrészével csökkent.
  • 21 24Világosságában járnak a nemzetek, és a föld királyai hódolnak neki.