Keresés a Bibliában

Keresés a Bibliában

KNB 59 SZIT 68 STL 23 BD 29 RUF 71 KG 58

Találatok a szövegekben

Apjuk, Jákób ezt mondta nekik: Elveszitek tőlem gyermekeimet! József nincs meg, Simeon sincs meg, és még Benjámint is elviszitek?! Engem sújt mindez! »
Azután egy másik kutat ástak, de amiatt is perlekedtek vele, ezért azt Szitnának nevezte el. »
Ha ezt is elviszitek tőlem, és szerencsétlenség éri, akkor ősz fejemet a bánat miatt a holtak hazájába juttatjátok! »
Ekkor Egyiptom királya magához hívatta a bábákat, és kérdőre vonta őket: Miért teszitek ezt, miért hagyjátok életben a fiúgyermekeket? »
Uzzíél fiai voltak: Mísáél, Elcáfán és Szitrí. »
Ezekkel tisztátalanná teszitek magatokat. Mindaz, aki a tetemüket érinti, tisztátalan lesz estig. »
Ne hányjon ki titeket is az a föld, ha tisztátalanná teszitek, ahogyan kihányta az előttetek levő népeket. »
Ne forduljatok halottidézőkhöz, és ne tudakozódjatok jövendőmondóknál, mert tisztátalanokká teszitek magatokat velük. Én, az ÚR vagyok a ti Istenetek! »
Kenyeret, pörkölt vagy zsenge gabonaszemeket ne egyetek egészen addig a napig, amíg el nem viszitek Isteneteknek az őt megillető áldozatot. Örök rendelkezés legyen ez nektek mindenütt, ahol laktok, nemzedékről nemzedékre. »
Számoljatok a szombatra következő naptól, tehát attól a naptól, amelyen elviszitek a felmutatásra szánt kévét, hét teljes hetet. »
Fegyvert hozok rátok, hogy bosszút álljon a szövetségszegésért. Ha városaitokba veszitek be magatokat, akkor dögvészt bocsátok rátok, és az ellenség kezébe adlak benneteket. »
Fiaitok húsát fogjátok enni, és leányaitok húsát eszitek majd. »
Mózes így felelt nekik: Ha ezt megteszitek, ha fölfegyverkeztek a harcra az ÚR színe előtt, »
Nekem tehát ezen a földön kell meghalnom, nem kelhetek át a Jordánon. De ti átkeltek, és birtokba veszitek azt a jó földet. »
Ha majd gyermekeid és unokáid születnek, és otthonra találtok azon a földön, de elfajultok, és bálványszobrot csináltok bárminek a képmására, és azt teszitek, amit rossznak lát Istenetek, az ÚR, bosszantva őt, »
Ti most átkeltek a Jordánon, hogy bemenjetek, és birtokba vegyétek azt a földet, amelyet Istenetek, az ÚR ad nektek. Birtokba is veszitek, és ott laktok majd. »
Mert tudom, hogy halálom után nagyon meg fogtok romlani, és letértek arról az útról, amelyet kijelöltem nektek. Ezért a távoli jövőben utolér majd benneteket a veszedelem, mert azt teszitek, amit rossznak lát az ÚR, és kezetek csinálmányaival bosszantjátok őt. »
Esőként szitáljon tanításom, harmatként hulljon mondásom, mint permet a zsenge fűre, záporeső a pázsitra. »
Akkor ezt mondta Józsué Izráel fiainak: Meddig késtek még? Miért nem mentek el, és veszitek birtokba azt a földet, amelyet nektek adott atyáitok Istene, az ÚR? »
Majd ezt mondta Saul: Menjetek a nép közé, és mondjátok meg nekik, hogy hozza ide mindenki a marháját és a juhát! Itt vágjátok le, és itt egyétek meg! Akkor nem vétkeztek az ÚR ellen azzal, hogy vérrel együtt eszitek a húst. Elhozta tehát az egész nép, ki-ki a maga marháját még azon az éjszakán, és ott vágták le. »
Neked pedig ezt a jelet adom: Ebben az évben azt eszitek, ami a tarlón nő, a második évben azt, ami annak a magvaiból hajt; a harmadik évben pedig vessetek és arassatok, ültessetek szőlőt, és egyétek gyümölcsét! »
Azt mondta Dávid: Aki elsőnek vág le egy jebúszit, az lesz a fővezér! Mivel elsőnek Jóáb, Cerújá fia jutott föl, ő lett a fővezér. »
Ezért most azt gondoljátok, hogy leigázhatjátok a júdaiakat és a jeruzsálemieket, hogy a rabszolgáitok és a rabszolganőitek legyenek, pedig vétkesekké teszitek magatokat ezzel Istenetek, az ÚR előtt. »
Azt hiszitek, ti vagytok az egész nép, és veletek kihal a bölcsesség? »
Mert összegyűjti a vízcseppeket, a felhőből esőt szitál, »
De mikor én meginogtam, örömükben összegyűltek. Összegyűltek körülöttem mint idegenek és ismeretlenek, szitkozódnak szünet nélkül. »
Neked pedig ezt a jelet adom: Ebben az évben azt eszitek, ami a tarlón nő, a második évben azt, ami annak a magvaiból hajt, a harmadik évben azonban vessetek és arassatok, ültessetek szőlőt, és egyétek gyümölcsét! »
Hallgassatok rám, akik ismeritek az igazságot, népem, mely szívébe zárta tanításomat! Ne féljetek az emberek gyalázkodásától, szitkozódásuktól meg ne rettenjetek! »
Elrettentő példává teszem őket a föld minden országa számára. Szitokszóként, átkaikban példálózva, maró gúnnyal fogják emlegetni őket mindenütt, ahová csak szétszórom őket. »
Hiszen kezetek csinálmányaival bosszantotok engem, és más isteneknek tömjéneztek Egyiptomban, ahová jöttetek, hogy itt lakjatok mint jövevények. Emiatt kiirtanak benneteket, átok- és szitokszóvá lesztek a föld valamennyi népe között. »
Ezért mondd meg Izráel házának: Így szól az én Uram, az ÚR: Őseitek módján teszitek tisztátalanná magatokat, és az ő förtelmes bálványaikkal paráználkodtok! »
Tisztátalanokká teszitek magatokat, amikor ajándékot hoztok, és elégetitek áldozatul fiaitokat bálványaitoknak mindmáig! És én engedjem, hogy kérdezgessetek, Izráel háza? Életemre mondom – így szól az én URam, az ÚR –, nem hagyom, hogy kérdezgessetek! »
Azt fogjátok csinálni, amit én csináltam: nem takarjátok el bajuszotokat, és nem eszitek a gyászolók kenyerét. »
Ezért mondd meg nekik: Így szól az én Uram, az ÚR: Vérrel együtt eszitek a húst, fölnéztek bálványaitokra, vért ontotok, és ti akarjátok örökölni az országot? »
Fegyveretekre támaszkodtok, utálatos dolgokat műveltek, egymás feleségét tisztátalanná teszitek, és ti akarjátok örökölni az országot? »
Akkor majd megtudod, hogy én, az ÚR, meghallottam, mennyi szitkot szórtál Izráel hegyeire, amikor így beszéltél: Elpusztultak, nekünk adták őket martalékul! »
Vitézek húsát eszitek, és a föld fejedelmeinek a vérét isszátok: Básánban hízott kosok, bárányok, bakok és bikák ezek mindnyájan. »
Megtérnek, de nem a Felségeshez, olyanok, mint a meglazult íj. Fegyver által esnek el vezéreik, szitkozódó nyelvük miatt: így lesznek csúffá Egyiptomban. »
Mert méreggé teszitek a törvényt, és az igazságot földre tiporjátok. »
Népem asszonyait kiűzitek kényelmes otthonukból, gyermekeiktől elveszitek ékes országomat örökre. »
És bár szitokszóként emlegettek titeket a népek, Júda háza és Izráel háza, én megsegítelek benneteket, úgyhogy áldássá lesztek. Ne féljetek, legyetek erősek! »
– Azzal, hogy oltáromra tisztátalan kenyeret hoztok. – Mivel tettük tisztátalanná? – kérdezitek. – Azzal, hogy az ÚR asztalát semmibe veszitek. »
Továbbá ezt teszitek: könnyel öntözitek az ÚR oltárát, sírtok és sóhajtoztok, mert nem tekint már az áldozatra, és nem fogadja kegyelmesen tőletek. »
Amikor bement a házba, odamentek hozzá a vakok; Jézus pedig megkérdezte tőlük: Hiszitek-e, hogy meg tudom ezt tenni? Ezt felelték: Igen, Uram! »
és ezt mondta nekik: Meg van írva: „Az én házamat imádság házának nevezik”, ti pedig rablók barlangjává teszitek. »
Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bejárjátok a tengert és a szárazföldet, hogy egyetlen pogányt zsidó hitre térítsetek, és ha ez megtörtént, akkor a gyehenna fiává teszitek, kétszerte inkább magatoknál. »
Ezt is mondta nekik: Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát, hogy helyébe állíthassátok a magatok hagyományát. »
és így érvénytelenné teszitek az Isten igéjét a ti továbbadott hagyományotokkal. De sok más ehhez hasonlót is tesztek. »
Amikor ezt Jézus észrevette, így szólt hozzájuk: Miért tanakodtok, hogy nincs kenyeretek? Még mindig nem veszitek észre és nem értitek? Még mindig keményszívűek vagytok? »
Ha pedig valaki szólna nektek: Miért teszitek ezt? – mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rá, de azonnal vissza is küldi. »
Miért mondjátok nekem: URam, URam – ha nem teszitek, amit mondok? »
és felszólították: Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk! Ő pedig így válaszolt: Ha megmondom nektek, nem hiszitek, »
Jézus így szólt hozzájuk: Bizony, bizony, mondom nektek: ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, nincsen élet tibennetek. »
Ezért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben. »
Én azt mondom, amit az én Atyámnál láttam, és ti is azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok. »
Ti ugyanazt cselekszitek, amit atyátok. Ezt mondták neki: Mi nem paráznaságból születtünk: egy atyánk van, az Isten. »
Azt sem veszitek fontolóra: jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen. »
Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha meg is teszitek. »
Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek. »
mert maga az Atya szeret titeket, mivel ti szerettek engem, és hiszitek, hogy én az Istentől jöttem. »
Jézus így válaszolt: Most hiszitek? »
Péter így szólt hozzá: Miért egyeztetek meg abban, hogy próbára teszitek az Úr Lelkét? Íme, azok, akik a férjedet eltemették, az ajtó előtt állnak, és kivisznek téged. »
és így kiáltottak: Emberek, miért teszitek ezt? Mi is hozzátok hasonlóan emberek vagyunk, és azt az evangéliumot hirdetjük nektek, hogy ezekből a hiábavaló dolgokból térjetek meg az élő Istenhez, aki teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van. »
hogy tartózkodjatok a bálványáldozati hústól, a vértől, a megfulladt állattól és a paráznaságtól. Ha ezektől őrizkedtek, jól teszitek. Legyetek egészségben!” »
Amikor tehát összegyülekeztek, nem az Úr vacsoráját eszitek, »
Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úr halálát hirdessétek, amíg eljön. »
Vigasztaljátok tehát egymást, és építse egyik a másikat, ahogyan teszitek is. »
Bizalmunk van az Úrban irántatok, hogy amit elrendelünk, azt megteszitek, és meg is fogjátok tenni. »
De milyen dicsőség az, ha kitartóan tűritek a hibátok miatt kapott verést? Ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében. »
Ezért tehát, testvéreim, igyekezzetek még jobban megerősíteni elhívatásotokat és kiválasztásotokat, mert ha ezt teszitek, nem fogtok megbotlani soha. »
Ezért egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha figyeltek, mint sötét helyen világító lámpásra, amíg felvirrad a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben. »

Találatok a szövegben 60 találat

Mózes első könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 42 36Apjuk, Jákób ezt mondta nekik: Elveszitek tőlem gyermekeimet! József nincs meg, Simeon sincs meg, és még Benjámint is elviszitek?! Engem sújt mindez!
  • 26 21Azután egy másik kutat ástak, de amiatt is perlekedtek vele, ezért azt Szitnának nevezte el.
  • 44 29Ha ezt is elviszitek tőlem, és szerencsétlenség éri, akkor ősz fejemet a bánat miatt a holtak hazájába juttatjátok!
Mózes második könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 1 18Ekkor Egyiptom királya magához hívatta a bábákat, és kérdőre vonta őket: Miért teszitek ezt, miért hagyjátok életben a fiúgyermekeket?
  • 6 22Uzzíél fiai voltak: Mísáél, Elcáfán és Szitrí.
Mózes harmadik könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 11 24Ezekkel tisztátalanná teszitek magatokat. Mindaz, aki a tetemüket érinti, tisztátalan lesz estig.
  • 18 28Ne hányjon ki titeket is az a föld, ha tisztátalanná teszitek, ahogyan kihányta az előttetek levő népeket.
  • 19 31Ne forduljatok halottidézőkhöz, és ne tudakozódjatok jövendőmondóknál, mert tisztátalanokká teszitek magatokat velük. Én, az ÚR vagyok a ti Istenetek!
  • 23 14Kenyeret, pörkölt vagy zsenge gabonaszemeket ne egyetek egészen addig a napig, amíg el nem viszitek Isteneteknek az őt megillető áldozatot. Örök rendelkezés legyen ez nektek mindenütt, ahol laktok, nemzedékről nemzedékre. 15Számoljatok a szombatra következő naptól, tehát attól a naptól, amelyen elviszitek a felmutatásra szánt kévét, hét teljes hetet.
  • 26 25Fegyvert hozok rátok, hogy bosszút álljon a szövetségszegésért. Ha városaitokba veszitek be magatokat, akkor dögvészt bocsátok rátok, és az ellenség kezébe adlak benneteket. 29Fiaitok húsát fogjátok enni, és leányaitok húsát eszitek majd.
Mózes negyedik könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 32 20Mózes így felelt nekik: Ha ezt megteszitek, ha fölfegyverkeztek a harcra az ÚR színe előtt,
Mózes ötödik könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 4 22Nekem tehát ezen a földön kell meghalnom, nem kelhetek át a Jordánon. De ti átkeltek, és birtokba veszitek azt a jó földet. 25Ha majd gyermekeid és unokáid születnek, és otthonra találtok azon a földön, de elfajultok, és bálványszobrot csináltok bárminek a képmására, és azt teszitek, amit rossznak lát Istenetek, az ÚR, bosszantva őt,
  • 11 31Ti most átkeltek a Jordánon, hogy bemenjetek, és birtokba vegyétek azt a földet, amelyet Istenetek, az ÚR ad nektek. Birtokba is veszitek, és ott laktok majd.
  • 31 29Mert tudom, hogy halálom után nagyon meg fogtok romlani, és letértek arról az útról, amelyet kijelöltem nektek. Ezért a távoli jövőben utolér majd benneteket a veszedelem, mert azt teszitek, amit rossznak lát az ÚR, és kezetek csinálmányaival bosszantjátok őt.
  • 32 2Esőként szitáljon tanításom, harmatként hulljon mondásom, mint permet a zsenge fűre, záporeső a pázsitra.
Józsué könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 18 3Akkor ezt mondta Józsué Izráel fiainak: Meddig késtek még? Miért nem mentek el, és veszitek birtokba azt a földet, amelyet nektek adott atyáitok Istene, az ÚR?
Sámuel első könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 14 34Majd ezt mondta Saul: Menjetek a nép közé, és mondjátok meg nekik, hogy hozza ide mindenki a marháját és a juhát! Itt vágjátok le, és itt egyétek meg! Akkor nem vétkeztek az ÚR ellen azzal, hogy vérrel együtt eszitek a húst. Elhozta tehát az egész nép, ki-ki a maga marháját még azon az éjszakán, és ott vágták le.
A királyok második könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 19 29Neked pedig ezt a jelet adom: Ebben az évben azt eszitek, ami a tarlón nő, a második évben azt, ami annak a magvaiból hajt; a harmadik évben pedig vessetek és arassatok, ültessetek szőlőt, és egyétek gyümölcsét!
A krónikák első könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 11 6Azt mondta Dávid: Aki elsőnek vág le egy jebúszit, az lesz a fővezér! Mivel elsőnek Jóáb, Cerújá fia jutott föl, ő lett a fővezér.
A krónikák második könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 28 10Ezért most azt gondoljátok, hogy leigázhatjátok a júdaiakat és a jeruzsálemieket, hogy a rabszolgáitok és a rabszolganőitek legyenek, pedig vétkesekké teszitek magatokat ezzel Istenetek, az ÚR előtt.
Jób könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 12 2Azt hiszitek, ti vagytok az egész nép, és veletek kihal a bölcsesség?
  • 36 27Mert összegyűjti a vízcseppeket, a felhőből esőt szitál,
A zsoltárok könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 35 15De mikor én meginogtam, örömükben összegyűltek. Összegyűltek körülöttem mint idegenek és ismeretlenek, szitkozódnak szünet nélkül.
Ézsaiás próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 37 30Neked pedig ezt a jelet adom: Ebben az évben azt eszitek, ami a tarlón nő, a második évben azt, ami annak a magvaiból hajt, a harmadik évben azonban vessetek és arassatok, ültessetek szőlőt, és egyétek gyümölcsét!
  • 51 7Hallgassatok rám, akik ismeritek az igazságot, népem, mely szívébe zárta tanításomat! Ne féljetek az emberek gyalázkodásától, szitkozódásuktól meg ne rettenjetek!
Jeremiás próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 24 9Elrettentő példává teszem őket a föld minden országa számára. Szitokszóként, átkaikban példálózva, maró gúnnyal fogják emlegetni őket mindenütt, ahová csak szétszórom őket.
  • 44 8Hiszen kezetek csinálmányaival bosszantotok engem, és más isteneknek tömjéneztek Egyiptomban, ahová jöttetek, hogy itt lakjatok mint jövevények. Emiatt kiirtanak benneteket, átok- és szitokszóvá lesztek a föld valamennyi népe között.
Ezékiel próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 20 30Ezért mondd meg Izráel házának: Így szól az én Uram, az ÚR: Őseitek módján teszitek tisztátalanná magatokat, és az ő förtelmes bálványaikkal paráználkodtok! 31Tisztátalanokká teszitek magatokat, amikor ajándékot hoztok, és elégetitek áldozatul fiaitokat bálványaitoknak mindmáig! És én engedjem, hogy kérdezgessetek, Izráel háza? Életemre mondom – így szól az én URam, az ÚR –, nem hagyom, hogy kérdezgessetek!
  • 24 22Azt fogjátok csinálni, amit én csináltam: nem takarjátok el bajuszotokat, és nem eszitek a gyászolók kenyerét.
  • 33 25Ezért mondd meg nekik: Így szól az én Uram, az ÚR: Vérrel együtt eszitek a húst, fölnéztek bálványaitokra, vért ontotok, és ti akarjátok örökölni az országot? 26Fegyveretekre támaszkodtok, utálatos dolgokat műveltek, egymás feleségét tisztátalanná teszitek, és ti akarjátok örökölni az országot?
  • 35 12Akkor majd megtudod, hogy én, az ÚR, meghallottam, mennyi szitkot szórtál Izráel hegyeire, amikor így beszéltél: Elpusztultak, nekünk adták őket martalékul!
  • 39 18Vitézek húsát eszitek, és a föld fejedelmeinek a vérét isszátok: Básánban hízott kosok, bárányok, bakok és bikák ezek mindnyájan.
Hóseás próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 7 16Megtérnek, de nem a Felségeshez, olyanok, mint a meglazult íj. Fegyver által esnek el vezéreik, szitkozódó nyelvük miatt: így lesznek csúffá Egyiptomban.
Ámósz próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 5 7Mert méreggé teszitek a törvényt, és az igazságot földre tiporjátok.
Mikeás próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 2 9Népem asszonyait kiűzitek kényelmes otthonukból, gyermekeiktől elveszitek ékes országomat örökre.
Zakariás próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 8 13És bár szitokszóként emlegettek titeket a népek, Júda háza és Izráel háza, én megsegítelek benneteket, úgyhogy áldássá lesztek. Ne féljetek, legyetek erősek!
Malakiás próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 1 7– Azzal, hogy oltáromra tisztátalan kenyeret hoztok. – Mivel tettük tisztátalanná? – kérdezitek. – Azzal, hogy az ÚR asztalát semmibe veszitek.
  • 2 13Továbbá ezt teszitek: könnyel öntözitek az ÚR oltárát, sírtok és sóhajtoztok, mert nem tekint már az áldozatra, és nem fogadja kegyelmesen tőletek.
Máté evangéliuma (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 9 28Amikor bement a házba, odamentek hozzá a vakok; Jézus pedig megkérdezte tőlük: Hiszitek-e, hogy meg tudom ezt tenni? Ezt felelték: Igen, Uram!
  • 21 13és ezt mondta nekik: Meg van írva: „Az én házamat imádság házának nevezik”, ti pedig rablók barlangjává teszitek.
  • 23 15Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bejárjátok a tengert és a szárazföldet, hogy egyetlen pogányt zsidó hitre térítsetek, és ha ez megtörtént, akkor a gyehenna fiává teszitek, kétszerte inkább magatoknál.
Márk evangéliuma (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 7 9Ezt is mondta nekik: Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát, hogy helyébe állíthassátok a magatok hagyományát. 13és így érvénytelenné teszitek az Isten igéjét a ti továbbadott hagyományotokkal. De sok más ehhez hasonlót is tesztek.
  • 8 17Amikor ezt Jézus észrevette, így szólt hozzájuk: Miért tanakodtok, hogy nincs kenyeretek? Még mindig nem veszitek észre és nem értitek? Még mindig keményszívűek vagytok?
  • 11 3Ha pedig valaki szólna nektek: Miért teszitek ezt? – mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rá, de azonnal vissza is küldi.
Lukács evangéliuma (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 6 46Miért mondjátok nekem: URam, URam – ha nem teszitek, amit mondok?
  • 22 67és felszólították: Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk! Ő pedig így válaszolt: Ha megmondom nektek, nem hiszitek,
János evangéliuma (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 6 53Jézus így szólt hozzájuk: Bizony, bizony, mondom nektek: ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, nincsen élet tibennetek.
  • 8 24Ezért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben. 38Én azt mondom, amit az én Atyámnál láttam, és ti is azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok. 41Ti ugyanazt cselekszitek, amit atyátok. Ezt mondták neki: Mi nem paráznaságból születtünk: egy atyánk van, az Isten.
  • 11 50Azt sem veszitek fontolóra: jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen.
  • 13 17Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha meg is teszitek.
  • 15 14Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek.
  • 16 27mert maga az Atya szeret titeket, mivel ti szerettek engem, és hiszitek, hogy én az Istentől jöttem. 31Jézus így válaszolt: Most hiszitek?
Az apostolok cselekedetei (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 5 9Péter így szólt hozzá: Miért egyeztetek meg abban, hogy próbára teszitek az Úr Lelkét? Íme, azok, akik a férjedet eltemették, az ajtó előtt állnak, és kivisznek téged.
  • 14 15és így kiáltottak: Emberek, miért teszitek ezt? Mi is hozzátok hasonlóan emberek vagyunk, és azt az evangéliumot hirdetjük nektek, hogy ezekből a hiábavaló dolgokból térjetek meg az élő Istenhez, aki teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van.
  • 15 29hogy tartózkodjatok a bálványáldozati hústól, a vértől, a megfulladt állattól és a paráznaságtól. Ha ezektől őrizkedtek, jól teszitek. Legyetek egészségben!”
Pál első levele a korinthusiakhoz (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 11 20Amikor tehát összegyülekeztek, nem az Úr vacsoráját eszitek, 26Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úr halálát hirdessétek, amíg eljön.
Pál első levele a thesszalonikaiakhoz (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 5 11Vigasztaljátok tehát egymást, és építse egyik a másikat, ahogyan teszitek is.
Pál második levele a thesszalonikaiakhoz (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 3 4Bizalmunk van az Úrban irántatok, hogy amit elrendelünk, azt megteszitek, és meg is fogjátok tenni.
Péter első levele (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 2 20De milyen dicsőség az, ha kitartóan tűritek a hibátok miatt kapott verést? Ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében.
Péter második levele (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 1 10Ezért tehát, testvéreim, igyekezzetek még jobban megerősíteni elhívatásotokat és kiválasztásotokat, mert ha ezt teszitek, nem fogtok megbotlani soha. 19Ezért egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha figyeltek, mint sötét helyen világító lámpásra, amíg felvirrad a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben.