Keresés a Bibliában
Igehely
Átvonulás a Sás-tengeren.
15Az Úr így szólt Mózeshez: „Miért kiáltasz hozzám? Parancsold meg Izrael fiainak, hogy induljanak. 16Te pedig emeld fel botodat, nyújtsd ki kezed a tenger fölé és válaszd ketté, hogy Izrael fiai száraz lábbal átmehessenek rajta. 17Én azonban megkeményítem a fáraó szívét, ezért utánatok fut, s akkor majd megmutatom dicsőségemet a fáraón, egész seregén, harci szekerein és lovasain. 18Az egyiptomiak megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha majd megmutatom dicsőségemet a fáraón, a szekerein és a lovasain.” 19Akkor az Isten angyala, aki az izraeliták csapata előtt járt, megváltoztatta helyét és mögéjük vonult. A felhőoszlop eljött előlük, mögöttük ereszkedett le, 20s az egyiptomiak serege és az izraeliták tábora között helyezkedett el. A felhő sötét maradt, s az éjszaka elmúlt anélkül, hogy a két sereg közeledett volna egymáshoz. 21Mózes ekkor kinyújtotta kezét a tenger fölé. Az Úr egész éjjel tartó erős keleti széllel visszaszorította a tengert és kiszárította. A víz kettévált, 22és Izrael fiai a száraz tengerfenéken vonultak át, miközben a víz jobb és bal felől úgy állt, mint a fal. 23Az egyiptomiak utánuk vetették magukat, a fáraó minden lova, szekere és lovasa utánuk ment a tengerbe. 24A reggeli őrség idején az Úr a tűz és felhőoszlopból rátekintett az egyiptomiak seregére és megzavarta. 25Akadályozta a szekerek kerekét, ezért csak bajjal jutottak előre. Az egyiptomiak kiabálni kezdtek: „Meneküljünk Izrael fiai elől, mivel Jahve harcol értük az egyiptomiak ellen.” 26Az Úr pedig így szólt Mózeshez: „Nyújtsd ki kezed a tenger fölé, hogy a víz visszazúduljon az egyiptomiakra, szekereikre és lovasaikra.” 27Mózes kinyújtotta kezét a tenger fölé. Erre a víz napkeltekor visszaáramlott régi helyére, amikor az egyiptomiak éppen arra menekültek. Az Úr besodorta őket a habok közepébe. 28A víz visszaömlött, és ellepte a szekereket, a lovasokat és a fáraó egész népét, amely utánuk behatolt a tengerbe. Senki sem maradt életben közülük. 29Izrael fiai azonban száraz talajon mentek át a tengeren, miközben a víz tőlük jobbra és balra úgy állt, mint a fal. 30Így mentette meg az Úr azon a napon Izrael fiait az egyiptomiak hatalmától. Az izraeliták látták az egyiptomiakat holtan feküdni a tenger partján. 31Izrael fiai tanúi voltak a nagy tettnek, amelyet az Úr az egyiptomiakon véghezvitt. A népet félelem töltötte el az Úr színe előtt, de bízott az Úrban és Mózesben, az ő szolgájában.Győzelmi ének.
15 1Akkor Mózes Izrael fiaival együtt ezt az éneket énekelte az Úrnak: Magasztalom az Urat, mert dicsőség övezi, a lovat és a lovast a tengerbe vetette.