Szent István Társulati Biblia

A Galatáknak írt levél

Keresztény közösségi szellem. 6 1Testvérek, ha valakit botláson értek, ti akik lelkiek vagytok, intsétek meg a szelídség szellemében. De ügyelj, hogy magad kísértésbe ne essél! *2Hordozzátok egymás terhét, így teljesítitek Krisztus törvényét. 3Aki beképzeli magának, hogy valaki, holott semmi, önmagát áltatja. 4Mindenki a saját tetteit tegye mérlegre, dicsekvését pedig tartsa meg magának, ne tárja mások elé. 5Hiszen mindenkinek a maga terhét kell hordoznia.
   6Akit a (keresztény) igazságokra tanítanak, engedjen részt tanítójának minden javából.

   *7Ne áltassátok magatokat, Isten nem hagy magából gúnyt űzni. Amit az ember vet, azt is aratja.
8Aki tehát test szerint vet, az a testből is arat majd romlást. Aki ellenben a Lélek szerint vet, a Lélekből arat örök életet. 9Ne fáradjunk bele tenni a jót, mert ha kitartunk, annak idején aratni is fogunk. 10Amíg tehát időnk van, tegyünk jót mindenkivel, főképpen hittestvéreinkkel.
   *Befejezés.11Nézzétek, mekkora betűkkel írok nektek a saját kezemmel!
12Akik test szerint akarnak tetszeni, körülmetélkedésre kényszerítenek titeket, csak azért, hogy Krisztus keresztjéért ne szenvedjenek üldözést. 13Hiszen maguk a körülmetéltek sem tartják meg a törvényt. Csupán azért kívánják a ti körülmetéléseteket, hogy testetekkel dicsekedhessenek. *14Én azonban nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk, Jézus Krisztus keresztjével. Általa keresztre szegezték nekem a világot, és engem is a világnak. *15Mert sem a körülmetéltség nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, hanem csak az új teremtmény. 16Béke és irgalom mindazoknak, akik ezt a szabályt követik, Isten (igaz) Izraelének!
   *17Ezután senki ne okozzon kellemetlenséget nekem, mert Jézus jegyeit viselem testemen.

   18A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme legyen lelketekkel, testvérek! Ámen.