Szent István Társulati Biblia

Tóbiás könyve

BEVEZETÉS TÓBIÁS KÖNYVÉHEZ Tóbiás könyvének szövege görög nyelven maradt ránk, de a görög szövegben található szemitizmusokból arra következtethetünk, hogy Tóbiás könyvét eredetileg héber vagy arám nyelven írták, amelyet megerősít, hogy időközben Qumránban a Tóbiás könyvének négy arám és egy héber nyelvű töredékét találták meg. Tóbiás könyve cselekménye alapján négy részre tagolható: I. 1-3:|Prológus, amely elbeszéli a Törvényhez hűséges Tobitnak és családjának viszontagságait a fogságban;| II. 4-9:|Az ifjú Tóbiás utazása Médiába;| III. 10-13:|Tóbiásnak és feleségének, Sárának visszatérése Ninivébe;| IV. 14:|Epilógus, amely elbeszéli Tobit halálát.| Tóbiás könyve tanító céllal írt novella, amely arról akarja meggyőzni az olvasót, hogy Isten sohasem hagyja el a jámbor embert, és csodálatos gondviselésével kíséri sorsát. Ha a hívő kénytelen is megpróbáltatásokat elszenvedni, biztosan számíthat arra, hogy Isten nemcsak megszabadítja a bajtól, hanem mindent bőségesen visszaad neki. Ezért a szerző a Törvény iránti engedelmességre buzdítja hitsorsosait: aki teljesíti a Törvényt, imádkozik, a felebaráti szeretet cselekedeteit gyakorolja, főként alamizsnálkodik, Isten gondviselésére számíthat. Tekintettel van a diaszpórában élő zsidókra és hangsúlyozza, hogy Isten megsegíti őket, ha a helyzetükból adódó nehézségek ellenére is ragaszkodnak hitükhöz. Tóbiás könyvében különböző történeti és földrajzi adatok találhatók. A szerző azonban a felhasznált adatokat szabadon és nyilvánvaló pontatlansággal szövi elbeszélésébe, amelyből világos, hogy nem a történeti érdeklődés vezeti, hanem tanítást akar adni. Különösen feltűnő Tobit és Tóbiás életkorának összessége. Tobit fiatalságában még megérte Júda és Izrael kettészakadását, Salamon halála után (931) (1,4) Ninivébe hurcolták Naftali törzséből (734) (1,2.10), fia pedig csak Ninive pusztulása után hal meg (612). A szerző sokat merít a biblikus hagyományból, hivatkozik a prófétákra, és „Mózes törvénye”, „Mózes könyve” néven a Pentateuchusra (6,13; 7,11.12.13). A biblikus hagyományon túlmenően Tóbiás története kapcsolatban áll az ókori Keleten széles körben elterjedt asszírbabiloni eredetű Achikár bölcsessége című elbeszéléssel is. A történet szerint a bölcs Achikár magas állást töltött be Szancherib és Asszarhaddon udvarában. Nővérének fiát, Nadant adoptálta, aki azonban hamis rágalmakkal bevádolja őt az uralkodónál, remélve, hogy így elfoglalhatja helyét. A vádak alapján Achikárt halálra ítélik, de a hóhér, a kivégzés pillanatában megmenti és elrejti őt. Amikor később egy alkalommal a királynak ismét szüksége lenne a bölcs ember tanácsára, és elmondja bánatát Achikár elvesztésén, a hóhér visszahozza őt és eredeti állásába, a királyi udvarba kerül. A váratlan fordulat láttán Nadan dühében meghal. Tóbiás könyve Achikárt Tobit unokaöccseként mutatja be, aki Asszarhaddon kincstárnoka, de az elbeszélésből az is kiderül, hogy már Szancherib idején jutott ebbe a hivatalba (1,21-22; 2,10; 11,17). Tobit halála előtt összefoglalja az Achikártörténet tanulságát fiának adott intelemként (14,10). Nadan Tóbiás könyvében Nádáb néven szerepel (11,17; 14,10). Achikár történetének bevonása Tóbiás könyvébe egyben a két írás műfajbeli közösségéről – tanító célzatú elbeszélés – tanúskodik. Tóbiás könyvének keletkezési idejére csak következtetni lehet. Tartalma, főként Tóbiás jámborságának, vallásos magatartásának jellemzése, tanítóbuzdító beállítottsága és kifejezésmódja a Kr. e. 3-2. századi bölcsességi irodalommal rokon, ezért Kr. e. 200 körül keletkezhetett. Szerzője ismeretlen, keletkezési helye bizonytalan. Valószínűleg Palesztinában írták, de számításba jöhet a keleti diaszpóra is. A könyv Tobit történetével, főként magatartásával valláserkölcsi tanítást akar nyújtani olvasóinak. A személyes jámborságnak azt a típusát képviseli, amelynek jellemzője a templom tisztelete (1,4.6; 5,14; 13,10-11; 14,5 stb.), a Törvény előírásainak teljesítése, főként erkölcsi vonatkozásban (1,6-8; 2,11-14), buzgó imádság (3,1-6.11-15; 8,5-7.15-17; 11,14-15; 13,1-17). Kiemeli a jócselekedetek gyakorlását, különösen az alamizsnálkodást (1,8.17; 4,7-11.16-17; 14,8-9), a halottak iránti kegyeletet (2,3-8; 4,4; 14,13). A szerző tanítása a jutalmazásról még hagyományos, vagyis csak evilágon képzeli az Ígéret földjét birtokló sok utód (4,12) és hosszú élet formájában (12,9). Eredetibb a könyv tanítása az angyalokról. Elbeszélésében fontos szerepet játszanak a jó és rossz angyalok (Ráfael, Azmodeus), de a szerző elsősorban a jó angyalok üdvös szerepét mutatja be. Ők mint az isteni gondviselés eszközei az emberek segítői, miként Ráfael, aki Azarja képében Tóbiást vezeti és védelmezi, jó tanácsokat ad neki, s az ifjú párt megszabadítja az ártó szellemtől (3,16; 5,17-22; 6,11-18; 12,14-18). Az angyalok egyben közvetítők Isten és az emberek között (12,12-15).