Szent István Társulati Biblia
Báruk könyve
BEVEZETÉS BÁRUK KÖNYVÉHEZ Báruk könyve nem került a zsidó kánonba, a Katolikus Egyház azonban sugalmazottnak fogadja el, és a deuterokanonikus könyvek között a szent könyvek kánonjához sorolja. A görög Bibliában és a Vulgatában másmás helyen szerepel a prófétai könyvek között. A Szeptuagintában „Báruk” címmel Jeremiás könyve és a Siralmak között foglal helyet. A Vulgatában viszont „Prophetia Baruch” címmel a Siralmak után sorolták. A Szent István Társulat bibliakiadása a Vulgata sorrendjét követi. A bevezetés szerint a könyv Báruknak, Nerija fiának Babilonban keletkezett írása, valójában azonban több, eredetileg önálló – műfajilag is különböző – részből összetett munka: így történeti jellegű elbeszélés, zsoltárformájú imádság, bölcsességi költemény és prófétai beszéd található benne. A könyv négy egységre bontható, egy bevezetőre (1,1-14), amelyet bűnbánati imádság követ (1,15-3,8), majd buzdítás a bölcsességre (3,9-4,4), s a vége prófétai buzdító beszéd (4,5-5,9). Az első két rész próza (1,1-3,8), a második két rész költői szöveg (3,9-5,9). I. 1,1-14:|Bevezetés| II. 1,15-3,8:|A száműzöttek bűnbánati imája| III. 3,9-4,4:|Bölcsességi költemény| IV. 4,5-5,9:|Vigaszdal| A bevezetés Báruknak, Nerija fiának, Jeremiás próféta kísérőjének és írnokának tulajdonítja a könyv megírását, de a mű elemzéséből arra lehet következtetni, hogy részei különböző szerzőktől erednek, és végső formája sem alakulhatott ki a Kr. e. 1. század közepe előtt. Eredeti nyelve héber, de csak görög nyelven maradt ránk. Báruk könyvének teológiája nem tartalmaz eredeti gondolatokat, tanításában más bibliai könyvek hatása érezhető, amelyekből sokat kölcsönöz. Jelentősége inkább bibliai megalapozású jámborságában, bűnbánatának komolyságában és mélységében, a végső isteni vigasz eljövetelének meggyőződésében határozható meg. Ide sorolható még a bölcsességről szóló ének és a vigaszdal költői szépsége. A könyv a diaszpórában élő zsidó közösségek felé fordul, és bemutatja, hogy miként tartottak vallási kapcsolatot Jeruzsálemmel, kiemelve az imádság és a Törvény tiszteletét. A Törvénnyel azonosított bölcsességet, Isten Izraelnek adott ajándékát tekinti az élet forrásának. JEREMIÁS LEVELE Jeremiás levele a Szeptuagintában a Siralmak után található, a Vulgatában pedig Báruk könyve után, annak 6. fejezeteként. A Szent István Társulat bibliakiadása is a Vulgata beosztását követi. Alapos vizsgálatok arra utalnak, hogy a művet eredetileg héber nyelven írták. A bevezető felirat szerint az írás szerzője Jeremiás próféta, aki a fogságban élő izraelitáknak címezte levelét, de a továbbiakban nem említi a nagy prófétát. A levélforma segítségével és a Jeremiás könyvéből ismert levélre támaszkodva (Jer 29) akar munkájának jeremiási tekintélyt kölcsönözni. Írása valójában azonban nem levél, hanem buzdítással párosult tanítás a bálványok kultusza ellen, amelyek csupán emberi kéz művei, tehetetlen képmások. Felszólítja a zsidókat, maradjanak hűek az igaz Isten tiszteletéhez. A műben hiányoznak azok a jellegzetességek, amelyek Jeremiás igehirdetésére nyomják rá bélyegüket. Így arra kell következtetni, hogy az írás nem Jeremiástól ered, hanem ismeretlen szerző műve. Már Szent Jeromos is pszeudoepigráf írásként kezelte a levelet, a Jeremiás próféta könyvéhez írt kommentár bevezetőjében (Prol. in Jer. PL 24,608). A levél szatirikus hangnemben mutatja be a bálványimádás értelmetlenségét. Úgy tűnik, személyes tapasztalatból ismeri a babiloni kultusz jellegzetességeit, amelyeket részleteiben is ábrázol (6,3.5.25.32.71 stb.). Mindezekből nagy vonalakban következtetni lehet a levél keletkezési idejére is. A leírt bálványkultusz nem Babilon fénykorát, hanem a kései kort tükrözi, a hellenista korszakot: az ősi babiloni kultikus szokások helyreállításának idejét. Mindent összevetve a levél a fogság után, 300 körül keletkezhetett.