Szent István Társulati Biblia
A Makkabeusok második könyve
A MAKKABEUSOK 2. KÖNYVE A Makkabeusok 2. könyve a zsidó nép küzdelmét beszéli el, amelyet a Szeleukida uralkodók ellen a politikai és vallási szabadságért vívtak. Nem az első könyv folytatása, az eseményeket jórészt párhuzamosan beszélik el. A Makkabeusok 2. könyve Kr. e. 175-től, az erőszakos hellenizálást és vallásüldözést megelőzően, IV. Szeleukosz (187-175) uralkodásának végétől kezdi elbeszélését. Majd folytatódik a IV. Antiochosz Epifanész (175-164) idején történt eseményekkel, és Makkabeus Júdás Nikanor felett aratott győzelmével fejeződik be (160). Így mintegy 15 év történetét foglalja össze, az első könyv 1-7. fejezetének eseményeit. A könyvet eredetileg görög nyelven írták. A könyv középpontjában az ellenségtől megszentségtelenített, de megszabadított, majd újra felszentelt templom áll. A könyvet a Júdeában és Jeruzsálemben élő zsidók két levele vezeti be, amelyet az egyiptomi zsidókhoz írtak, ezeket egy rövid előszó követi, s ezután bontakozik ki a cselekmény öt részben, amelyek mindegyike a templom sorsával kapcsolatos eseményeket beszéli el. A mű szerkezete: 1,1-10a:|A Júdeában és Jeruzsálemben élő zsidók első levele| 1,10b – 2,18:|A Júdeában és Jeruzsálemben élő zsidók második levele| 2,19-32:|Bevezetés: a szerző célja és munkamódszere| I. 3,1-40:|Isten csodálatosan megvédi templomát Oniász főpap idején| II. 4,1-7,42:|A templom megszentségtelenítése a méltatlan főpapok idején| III. 8,1-10,8:|A zsidók győzelme a hellenizmuson, a templom megtisztítása| IV. 10,10-13,26:|Júdás harca a környező pogány népekkel| V. 14,1-15,37:|Győzelem az Istent és templomát káromló Nikanor felett| 15,38-39:|Utószó: a szerző búcsút vesz és művét dicséri| A szerző előszavában elmondja, hogy írása Kirenei Jázon ötkötetes könyvének rövid összefoglalása (2,23). Célja elsősorban az, hogy a részletekbe menő történeti munka helyett épületes írást nyújtson olvasóinak (2,24-25 vö. 30-31). Ezért az olvasó megindítására és meggyőzésére a retorika eszközeit alkalmazza munkájában. Amikor a makkabeusi kor vallási távlatait, az isteni gondviselés történelmet irányító tevékenységét akarja feltárni, fokozza a hadseregek létszámát, hangsúlyozza a hitért viselt szenvedések borzalmait, csodás jelenségek egész sorával kíséri az eseményeket, kiválogatja a hőseinek bátorságát, hités erkölcsbeli kiválóságát dicsérő epizódokat. Mindent összevéve: a Makkabeusok 2. könyvének műfaja a hellenista irodalomból ismert patetikus történetírásnak nevezhető, amely minden eszközt megragad a pártos érzelmek felkeltésére és állásfoglalásra szólít, míg a részletekben háttérbe szorítja a történész igényelte pontosságot. A Makkabeusok 2. könyve a felsorolt jellegzetességek ellenére történeti értékű, és az első könyvet fontos szempontokkal egészíti ki. Az események lényeges pontjaiban találkozik a Makkabeusok 1. könyvével. Ugyancsak alaposan tájékozott a Szeleukida birodalom intézményeiről és közigazgatásáról. Az 1Mak 1,11-15 rövid leírásával szemben részletesebb és alaposabb ábrázolását nyújtja IV. Antiochosz Epifanész és a zsidóság között kitört ellentét előtörténetének. A király erőszakos hellenizáló törekvését a zsidóság különböző – a hellenizmusra hajló és a hagyományokhoz ragaszkodó – csoportjainak ellentéte váltotta ki. A hatalomra törő és a hellenizmussal kompromisszumra kész erők a király támogatását keresték, akinek törvénytelen és erőszakos beavatkozása a nemzeti és vallásos hagyományokhoz ragaszkodó zsidók egész népre kiterjedő véres üldözésévé szélesedett ki. A könyv szerzője ismeretlen, önmagáról csupán írásának célját és munkamódszerét közli, s azt a tényt, hogy Kirenei Jázon ötkötetes, számunkra ismeretlen munkáját rövidítette le (2,23). A Makkabeusok 1. könyvét nem ismerte. A Jázon művéből készült rövidített munkához kapcsolt, és a Kr. e. 124-ben írt első bevezető levél (1,1-10a) arra utal, hogy a mű jelenlegi formájában csak ezután keletkezhetett. A pontosabb meghatározás kérdésében a szakemberek véleménye ingadozik Kr. e. 124 és a Kr. u. 1. század első fele között, a szerző valószínűleg a Kr. e. 2. század végén készült el munkájával. Tanítás tekintetében a Makkabeusok 2. könyve felülmúlja az elsőt, nemcsak azért, mert a vallásos szellem és hívő látásmód jobban rányomja bélyegét az elbeszélésre, hanem több fontos vallási és erkölcsi igazságot is hirdet. Fontos szerepe van Mózes Törvényének és a kultusznak a második könyvben is, mert ennek védelme vagy elutasítása körül bontakozik ki a zsidók és görögök ellentéte. Szerinte a harc a judaizmus (2,21; 8,1; 14,38) és a hellenizmus (4,13) között folyik. A Makkabeusok 2. könyvében megismerjük a Törvényért, illetve a Templomért, kultuszért való küzdelem világfeletti távlatait. A szerző Istenről, gondviselő jelenlétéről, teremtő erejéről, valamint a halál utáni életről és a vértanúk érdemeiről tanítva megmutatja, hogy a harc nem evilági értékekért folyik, s végkimenetelében Isten országának eljövetelére tekint. A küzdelmekben az isteni segítség vezeti győzelemre az emberi hősiességet. Ennek az isteni segítségnek jelei az égi jelenségek, lovasok megjelenése, akik közvetlenül nem avatkoznak a küzdelembe, hanem csak kísérik a harcosokat (3,25köv.; 5,2-4; 10,29-30; 11,8). A tevékeny isteni jelenlét állandó jele a Templom is. A nép és a Templom sorsa elválaszthatatlanul összefonódik. Ha a nép vétkezik és büntetés éri, a templom is mintegy együtt szenved a kultuszhely megszentségtelenítése által, de ha bűnbánatot tartanak, Isten jósága népe felé fordul, s egyben a Templom dicsőségét is helyreállítja (5,19-20). A könyv tanításában kiemelkedik Isten teremtő erejének megvallása (7,28). Ezért Isten képes arra, hogy a halál után visszaadja az ember testét, és feltámassza az örök életre (7,9.11; 14,46). Ezzel áll összefüggésben a buzdítás a halottakért való imádságra (12,39-45), és az a meggyőződés is, hogy az elhunyt szentek közbenjárhatnak az élőkért (15,11-16). A halál utáni élet tanításával kapja meg igazi értelmét és célját a hit értékeiért, a Törvényért és Templomért való küzdelem, az élet feláldozása.