Szent István Társulati Biblia

A Krónikák első könyve

BEVEZETÉS A KRÓNIKÁK KÖNYVÉHEZ A Krónikákat a héber kánonban a szent könyvek harmadik csoportjához, az „Írásokhoz” sorolják, s Ezdrás – Nehemiás után az utolsó helyen áll, míg a Szeptuagintában a történeti könyvek között, a Királyok második könyve után található. A Szent István Társulat bibliakiadása is az utóbbi sorrendet követi. A Krónikák könyve az első embertől, Ádámtól a babiloni fogságig terjedő történelmet beszéli el négy részletben: I. Ádámtól Dávidig (1Krón 1-9); II. Dávid uralma (1Krón 10-29); III. Salamon uralma (2Krón 1-9); IV. Júda/Jeruzsálem királyai Rechabeámtól Cidkijáig (2Krón 10-36). Az első rész – Dávid előtti kor – csupán nemzetségtáblákból és a hozzájuk fűzött kiegészítő megjegyzésekből áll, aminek célja az, hogy Isten népét összekapcsolja az egyetemes emberi történelemmel. A Krónikák könyve tartalmilag párhuzamos a Teremtés – Királyok könyve elbeszélésével, sőt ettől függ. A szerző Izrael történetének leírásához alapvetően a kánoni könyvekből meríti ismereteit, bár közülük egyet sem nevez meg kifejezetten, viszont név szerint megjelölve ismételten hivatkozik más forrásokra. Ezenfelül olyan részleteket is közöl, amelyek csak a Krónikák könyvében találhatók. A Krónikás a kánoni írások közül a Teremtés könyvétől a Királyok könyvéig terjedőket használja, és az események menetében azokkal párhuzamosan halad. A szerző megnevezett forrásai két csoportra oszthatók, amelyek közül az egyik a királyok történetével foglalkozó munkákból, a másik próféták írásaiból áll. Például Izrael és Júda királyainak könyve (2Krón 2,7 stb.); Júda és Izrael királyainak könyve (2Krón 16,11 stb.); Dávid királyi évkönyvei (1Krón 27,24); Sámuel látóember, Nátán próféta és Gád látóember könyve Dávid királyról (1Krón 29,29) stb. A felsorolt források ismeretlenek, mibenlétük és a kánoni könyvekhez való kapcsolatuk vitatott (a kánoni könyveken kívüli valódi források; vagy a királyok könyvében felhasznált forrásokat más néven sajátjainak nevezi meg; nem valódi források, csak utánozza a szerző a Királyok könyvének módszerét). A Krónikás forráshasználatának kérdése végérvényesen aligha tisztázható, de bármelyik vélemény legyen is mérvadó, lényegében a kánoni könyvekből ismert történelmet írja le. A Krónikák könyve több olyan adatot közöl Júda királyainak háborúiról és az ország védelmét biztosító építkezéseiről, amelyek nem találhatók a Királyok könyvében. Például: Rechabeám megerősített városai (2Krón 11,5-10a); Uzija háborúi (2Krón 26,6-8a) és építkezései Jeruzsálem megerősítésére (2Krón 26,9.15a) stb. A Krónikák könyve a templom felépítését és a Babilonba hurcolt zsidók hazatérését engedélyező Küroszrendelettel végződik, tehát a mű a babiloni fogság után keletkezett. Közelebbi támpontot nyújt összetartozása Ezdrás és Nehemiás könyvével (Ezd 1,1-3 majdnem szó szerint megismétli a Krónikák könyvének zárósorait 2Krón 36,22köv.). Ennek alapján a Krónikák könyvét legkorábban nem sokkal Ezdrás és Nehemiás kora után írták (Kr. e. 400 körül), de még mindenképpen a Kr. e. 2. század előtt, mert a makkabeusi kor viszonyainak nincs nyoma a műben. A Krónikák könyve tehát Kr. e. 400 és 200 között keletkezett, de vitatott, hogy még a 4. században, vagy már a 3. században, a perzsa uralom után. Szerzőjét vagy szerzői körét a jeruzsálemi templom írástudó, kultikus szolgálatot teljesítő személyzetében kell keresni. A Krónikák és a Sámuel – Királyok könyvének egybevetéséből kitűnik, hogy a Krónikás meghatározott célt követett művének megszerkesztésében. A szerző szempontjai befolyásolják munkamódszerét is, ahogyan forrásaiban válogat, azokat használja és feldolgozza. Ez a jelenség legszembetűnőbben Izrael történetének felvázolásában mutatkozik meg. Az ország kettészakadása után csak Júda királyságával és Jeruzsálemmel foglalkozik, míg Izrael királyságát teljesen figyelmen kívül hagyja. Szemében Isten népének története a dávidi dinasztia királyságának történetével azonos. A Krónikás számos olyan eseményt elhallgat, amelyek kedvezőtlen fényt vetnének Dávidra, Salamonra, vagy amit jelentéktelennek tart a királyi ház dicsőségének emelése szempontjából. Munkamódszerére jellemző az is, hogy Izrael múltját a jelenre való tekintettel mutatja be. A fogság után helyreállított jeruzsálemi zsidó közösség életformáját, intézményeit, kultikus rendjét visszavetíti Dávid korára. Az elmondottakból következik, hogy a Krónikák könyvének célja elsősorban a vallási tanítás. A szerző történetteológiát, s nem az eseményeket minden részletükben feltáró történeti munkát akar nyújtani. A Krónikás teológus, akinek felfogása szerint Izrael több, mint politikai közösség; Isten népe, amelynek sorsát csak a hit világánál lehet megérteni. Ennélfogva munkájában a múlt eseményeire épít, de vallásos tanításának megfelelően dolgozza fel azokat. A tények láncolatát és rugóit teológiai indokokkal magyarázza. A Krónikák könyve Isten országát a dávidi királyság keretében mutatja be, amelynek központi alakja Dávid, az isteni uralom legkiemelkedőbb építője, akinek történetével összesen 19 fejezet (1Krón 11-29) foglalkozik a műben. A Krónikás nagyra értékeli Dávidot, ő „Isten embere” (2Krón 8,14), a törvény iránti hűség példaképe (2Krón 7,17köv.) és Jahvét Dávid Istenének nevezi („Jahve, ősödnek, Dávidnak az Istene” 2Krón 21,12; 34,3). Amint Mózes volt a közvetítője annak a szövetségnek, amelyet Jahve Izrael közösségével kötött a Sínai-hegyen, ugyanígy Dávid a feje annak a szövetségnek, amelyet Jahve a Kánaánban élő közösséggel köt (2Krón 13,5). A Krónikás szemléletében Dávid a kultusz organizátora: a szövetség ládáját Sionra viteti, előkészíti a templom építését és megszervezi a templomi szolgálatot. Isten a felszenteléskor az égből az oltárra szálló tűz által ismeri el a templomot, amely a vallási élet középpontja, a megszentelés helye lesz. Az izraeliták ide jönnek, hogy megtalálják Istent. Így a Dávid háza és a jeruzsálemi szentély választottsága egybeesik. Dávid mellett a jeruzsálemi templom kap különleges hangsúlyt a Krónikák könyvében. A Krónikás kimerítően tudósít a nagy ünnepekről, főként a pászkáról (2Krón 30; 35 vö. Ezd 6,19köv.) és a sátoros ünnepről (2Krón 7,9 vö. Neh 8,13köv.). Előszeretettel foglalkozik a kultusz szolgálattevőivel, a levitákkal és a papsággal. A kultusz azért jelentős a Krónikás szemében, mert az a jeruzsálemi közösség életformájának része, az Izraelben megvalósult teokratikus rend egyik kifejezője. A Krónikás gondolatvilágát legátfogóbban a teokrácia eszméje hatja át. Izrael ideális életrendje a teokrácia. Az izraelita közösség egyetlen igazi királya Isten, aki földi királysága élére Dávidot állította. Ő teremtette meg legtökéletesebben az isteni uralom megvalósulásának feltételeit, azért a fogság utáni közösségnek is Dávid szellemében kell élnie, mert Isten csak ilyen körülmények között teljesíti ígéreteit. A teokrácia megjelenési formáját a Krónikás saját korának viszonyai alapján rajzolja meg: az Isten törvényének teljesítésére elkötelezett nép az igaz kultusz egyetlen szentélyében, a jeruzsálemi templomban, a papok és leviták segédletével hódol Istenének. A múltba tekintve a teokratikus közösség élén Dávid áll, de a kutatók között vitatott, hogy a Krónikás a jövőre vonatkoztatva is összekapcsoljae a közösség életrendjét Dávid trónjával, más szóval: vannake messiási reményei. A mű a múltba tekintve a jelen számára akar tanítást adni az Isten és a kultusz iránti hűségről, a törvényhez való ragaszkodásról, míg a jövő távlatainak nem szentel figyelmet, s a messiási várakozásokat nem érinti. Ezért vannak, akik úgy vélik, hogy a Krónikás szemében a fogság utáni teokráciában a messianizmusnak és a dávidi háznak már nincs helye, mások szerint viszont él benne a remény – ha burkoltan is – Dávid trónjának eljövendő megújulására.