Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014)

Mikeás próféta könyve

4 A béke korszaka 1Az utolsó napokban az Úr házának hegye szilárdan fog állni a többi hegy fölött, és kimagaslik majd a halmok közül. Özönlenek hozzá a népek. Ézs 19,23-25;  Jer 3,17;  Zak 14,10;  Jel 21,10  2Eljön a sok nép, és ezt mondják: Jöjjetek, menjünk föl az Úr hegyére, Jákób Istenének házához! Tanítson minket útjaira, hogy az ő ösvényein járjunk. Mert a Sionról jön a tanítás, és az Úr igéje Jeruzsálemből. Zsolt 25,4  3Igazságot szolgáltat majd valamennyi nép között, ítéletet hoz a távoli, erős nemzetek ügyében. Kardjaikból ezért kapákat kovácsolnak, lándzsáikból pedig metszőkéseket; nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul. Hós 2,20  4Mindenki a saját szőlőjében vagy fügefája alatt ülhet, és senki sem háborgatja őket. Maga a Seregek Ura mondta ezt! 1Kir 5,5;  Jer 3,10;  Zak 3,10  5Ha minden nép a maga istenének nevében jár is, mi az Úrnak, a mi Istenünknek nevében járunk mindörökké. Ézs 2,5;  Zak 10,12  6Azon a napon – így szól az Úr – összeszedem a sántákat, összegyűjtöm a szétszórtakat, akikre veszedelmet hoztam. 5Móz 30,4;  Jer 31,8;  Zof 3,19  7A sántákból gyűjtök maradékot, a gyengékből egy erős nemzetet, és az Úr uralkodik fölöttük a Sion hegyén mostantól fogva örökké. Ez 34,16;  Abd 21;  Jóel 2,12  8És te, őrtornya a nyájnak, Sionnak várhegye! Visszatér hozzád, és helyreáll a régi hatalom, Jeruzsálem királysága. Ám 9,11 
   Sion megpróbáltatása 9Miért kiáltozol annyira? Talán nincs királyod? Vagy elveszett a tanácsadód, hogy rád tört a vonaglás, mint a szülő nőre? Jer 8,19 
10Gyötrődj és kínlódj, Sion leánya, mint a szülő asszony! Mert el kell hagynod a várost, a mezőn fogsz tanyázni, Babilóniába kell menned. Onnan menekülsz majd meg, ott vált meg téged az Úr ellenségeid kezéből. 11Most sok nép gyűlt össze ellened. Ezt mondják: Elbukott! Megvetéssel nézhetünk a Sionra! Abd 12  12De ők nem ismerik az Úr gondolatait, és nem értik tervét. Hiszen ő gyűjtötte össze őket, mint kévéket a szérűre. 13Indulj és csépelj, Sion! Mert olyanná teszem szarvaidat, mint a vas, patáidat pedig olyanná, mint az érc. Összezúzod a sok népet, szerzeményüket az Úrnak áldozod, vagyonukat az egész föld Urának. 14Vagdosd magad össze gyászodban, mert ostromot indítottak ellenünk! Bottal verik arcul Izráel bíráját.