Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014)

Sámuel második könyve

23 Dávid utolsó szavai1Ezek voltak Dávid utolsó szavai: Így szól Dávid, Isai fia, így szól a magasra emelt férfi, Jákób Istenének felkentje, Izráel énekeinek kedveltje: 2Sám 7,8-9;  2Sám 12,7-8  2Az Úr lelke beszélt általam, az ő szava volt nyelvemen. Zsolt 51,12-15;  ApCsel 2,30  3Izráel Istene ezt mondta, Izráel kősziklája így szólt hozzám: Az emberek igaz uralkodója, az istenfélő uralkodó 5Móz 32,4.15  4olyan, mint a fölkelő nap reggeli fénye, mint a felhőtlen reggel, melynek sugarától eső után kisarjad a fű a földön. Bír 5,31  5Nem ilyen-e házam Isten színe előtt? Örök szövetségre lépett énvelem, benne elrendezett és biztosított mindent. Minden javam, minden örömöm őtőle származik. 2Sám 7,16;  2Sám 12,7-8;  Zsolt 89,4-5;  ApCsel 2,30  6De az elvetemültek mind olyanok, mint a szélhordta tövis, melyet nem fognak meg kézzel: 7aki hozzájuk akar nyúlni, vasat ragad, lándzsanyelet; égő tűzzel égeti meg őket, ahol rájuk talál.
   Dávid kiváló vitézei8Ezek voltak név szerint Dávid vitézei: a tahkemóni Jóséb-Bassebet, egy főtiszt, aki úgy forgatta a lándzsáját, hogy egy alkalommal nyolcszáz embert döfött le.

   9Azután Eleázár, Ahóhí fiának, Dódónak a fia, egyike annak a három vitéznek, akik Dávid mellett voltak, amikor csúffá tették a harcra gyülekezett filiszteusokat. Az izráeliek már visszavonultak,
10de ő ott maradt, és vágta a filiszteusokat, míg csak bele nem fáradt, és hozzá nem ragadt a keze a kardhoz. Nagy győzelmet adott az Úr azon a napon. Azután a hadinép is visszatért hozzá, de csak fosztogatni.
   11A következő volt Sammá, a harári Ágé fia. Amikor összegyűltek a filiszteusok Lehínél, ahol a mező egy darabja lencsével volt bevetve, a hadinép már megfutamodott a filiszteusok elől,
12de ő megállt annak a darab földnek a közepén, megvédte azt, és megverte a filiszteusokat. Így adott az Úr nagy győzelmet.
   13Egyszer a harminc vezér közül hárman elmentek Dávidhoz, és aratáskor érkeztek meg az Adullám-barlangba, amikor a filiszteusok serege a Refáím-völgyben táborozott. 1Sám 22,1-2 
14Dávid akkor a sziklavárban volt, a filiszteusok előőrse pedig ugyanakkor Betlehemnél. 15Dávid eltikkadt, és ezt mondta: Ó, bárcsak valaki vizet hozna nekem a betlehemi kútból, onnan a kapu mellől! 16Erre a három vitéz áttört a filiszteus táboron, vizet merített Betlehemben a kapu melletti kútból, elhozták, és odavitték Dávidnak. Ő azonban nem akarta meginni, hanem kiöntötte áldozatul az Úrnak, 1Sám 7,6  17és ezt mondta: Az Úr mentsen meg attól, hogy ilyet tegyek! Hiszen azoknak az embereknek a vére ez, akik kockára tették az életüket! Ezért nem akarta meginni. Ilyeneket vitt véghez ez a három vitéz.
   18Abísaj, Jóáb testvére, Cerújá fia volt a harminc vezér parancsnoka. Ő úgy forgatta a lándzsáját, hogy háromszáz embert döfött le. Ő volt a leghíresebb a harmincak között. 2Sám 21,17 
19A harmincak között ő volt a legtekintélyesebb, ezért lett a parancsnokuk; ám az előző háromnak nem ért a nyomába.
   20A Kabceélból való Benájá, Jójádá fia is kiváló ember volt, és nagy tetteket vitt véghez. Ő vágta le Móáb két bajnokát. Ő ment le egy verembe, és megölt egy oroszlánt, amikor egyszer hó esett. 2Sám 8,18 
21Ugyanő vágott le egy nagy termetű egyiptomi embert, bár az egyiptomi kezében lándzsa volt, ő meg csak bottal ment rá. De kiragadta az egyiptomi kezéből a lándzsát, és a saját lándzsájával ölte meg. 22Ilyeneket vitt véghez Benájá, Jójádá fia. Ő is nevezetes volt, mint az a három vitéz. 23Tekintélyes volt a harminc között, de a háromnak nem ért a nyomába. Dávid a testőrök vezetőjévé tette.
   24Aszáél, Jóáb testvére is kivált a harminc közül, akik a következők voltak: Elhánán, a betlehemi Dódó fia, 2Sám 2,18-23 
25a haródi Sammá, a haródi Elíká, 26a peleti Helec, a tekóai Írá, Ikkés fia, 1Krón 27,9-10  27az anátóti Abíezer, a húsái Mebunnaj, 28az ahóhi Calmón, a netófái Mahraj, 29a netófái Héleb, Baaná fia, a benjámini Gibeából való Ittaj, Ríbaj fia, 30a pirátóni Benájá, a nahalé-gaasi Hiddaj, 31az arbai Abíalbón, a bahúrími Azmávet, 32a saalbóni Eljahbá, Jónátán, Jásén fia, 33a harári Sammá, az arári Ahíám, Sárár fia, 34a maakái Elífelet, Ahaszbaj fia, a gilói Elíám, Ahítófel fia, 2Sám 15,12  35a karmeli Hecró, az arbai Paaraj, 36a cóbái Jigál, Nátán fia, a gádi Bání, 37az ammóni Celek meg a beéróti Nahraj, Jóábnak, Cerújá fiának a fegyverhordozója, 38a jeteri Írá, a jeteri Gáréb 39és a hettita Úriás. Összesen tehát harmincheten voltak. 2Sám 11,3-17