Káldi-Neovulgáta

A Rómaiakhoz írt levél

5 *A megigazult ember1Mivel tehát a hit által megigazultunk, békességünk van Istennel a mi Urunk, Jézus Krisztus által. 2Őáltala szabad utunk van a hitben a kegyelemhez, amelyben szilárdan állunk, és dicsekszünk Isten dicsőségének reménye alapján. 3Sőt, még a megpróbáltatásokban is dicsekszünk, tudva, hogy a megpróbáltatás türelmet munkál ki bennünk, 4a türelem kipróbáltságot, a kipróbáltság reményt. 5A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk, mert Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által.
   6Krisztus ugyanis akkor, amikor még erőtlenek voltunk, a meghatározott időben, meghalt a gonoszokért.
7Pedig az igaz emberért is alig hal meg valaki; esetleg a jóért képes valaki meghalni. 8Isten azonban azzal bizonyítja irántunk való szeretetét, hogy abban az időben, amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk. 9Most pedig, miután az ő vére által megigazultunk, mennyivel inkább megment minket a haragtól. 10Ha mi, amikor még ellenségek voltunk, kiengesztelődtünk Istennel Fiának halála árán, most, miután kiengesztelődtünk, sokkal inkább üdvösséget nyerünk az ő élete által. 11Sőt, még dicsekszünk is Istenben a mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki által most elnyertük a kiengesztelődést.
   *Ádám és Krisztus12Egy ember által jött a bűn ebbe a világba, a bűn által pedig a halál, s így a halál átment minden emberre, mert mindenki vétkezett.
13Bűn ugyanis volt a világon a törvény előtt is, de a bűnt nem számítják be, ha nincs törvény. 14A halál mégis uralkodott Ádámtól Mózesig azokon is, akik nem vétkeztek hasonló törvényszegéssel, mint Ádám, aki előképe az Eljövendőnek.
   15De nem úgy áll a dolog a kegyelem ajándékával, mint a bűnbeeséssel. Ha ugyanis sok ember meghalt egynek bűnbeesése következtében, Isten kegyelme, és az egy embernek, Jézus Krisztusnak a kegyelmében nyert ajándék még sokkal bőségesebben kiáradt sokakra.
16Az ajándékkal pedig nem úgy van, mint annak az egy bűnösnek a tettével; mert az egy miatt való ítélet büntetést eredményez, a kegyelem azonban sok vétekből a megigazulásra vezet. 17Mert ha a halál uralomra jutott egy által, egynek a bűnbeesése miatt, akkor sokkal inkább uralkodnak majd az életben az egy Jézus Krisztus által mindazok, akik megkapják a kegyelem és a megigazulás ajándékának a bőségét.
   18Amint tehát büntetés szállt minden emberre egynek a bűnbeesése miatt, úgy az életet adó megigazulásban is minden ember részesül egynek az igaz volta miatt.
19Ahogyan ugyanis a sok ember bűnössé vált egy ember engedetlensége által, éppúgy a sok ember megigazulttá is válik egynek az engedelmessége által.
   20A törvény azért jött közbe, hogy a bűnözés fokozódjék; amikor azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem,
21hogy amint a bűn halált hozva uralkodott, úgy uralkodjék a kegyelem is a megigazulás által az örök életre a mi Urunk, Jézus Krisztus által.