Jelek és mondások: 7,1-9,50
7
*A kafarnaumi százados1Miután ezeket a beszédeket a nép hallatára mind befejezte, bement Kafarnaumba.
2Egy százados egyik szolgája pedig, aki számára nagyon kedves volt, halálos betegen feküdt.
3Mivel hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit, és kérte őt, hogy jöjjön el és gyógyítsa meg a szolgáját.
4Azok pedig, amikor odaértek Jézushoz, nagyon kérlelték: „Méltó arra, hogy megtedd ezt neki,
5mert szereti nemzetünket, és a zsinagógát is ő építtette nekünk.”
6Jézus tehát velük ment. Amikor már nem messze volt a háztól, a százados elküldte hozzá barátait ezekkel a szavakkal: „Uram, ne fáradj! Nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj.
7Éppen ezért nem is tartottam magamat méltónak, hogy hozzád menjek. Csak egy szóval mondd, és meggyógyul a szolgám.
8Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, s katonák vannak alattam. Ha azt mondom az egyiknek: »Menj«, elmegy; vagy a másiknak: »Gyere«, odajön; és a szolgámnak: »Tedd ezt«, megteszi.”
9Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott. Megfordult, és így szólt az őt követő sokasághoz: „Mondom nektek: még Izraelben sem találtam ekkora hitet!”
10A küldöttek pedig, amikor hazatértek, egészségben találták a szolgát.
   A naimi ifjú feltámasztása11Történt pedig, hogy ezután egy Naim nevű városba ment. Vele mentek a tanítványai és nagy népsokaság.
12Amikor a város kapujához közeledett, íme, halottat vittek ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát. A városból nagy sokaság kísérte.
13Amikor meglátta őt az Úr, megesett rajta a szíve, és ezt mondta neki: „Ne sírj!”
14Majd odament, és megérintette a hordágyat. Erre azok, akik vitték, megálltak. Ezt mondta: „Ifjú, mondom neked: kelj föl!”
15A halott felült és beszélni kezdett. Ekkor átadta őt anyjának. (1Kir 17,23) 
16Mindnyájukat elfogta a félelem, és így dicsőítették Istent: „Nagy próféta támadt közöttünk!” „Isten meglátogatta az ő népét!”.
17Az eset híre elterjedt egész Júdeában és mindenütt a környéken.
   *Keresztelő János kérdése18Mindezeket hírül vitték Jánosnak a tanítványai.
19János erre magához hívott tanítványai közül kettőt, és elküldte őket Jézushoz, hogy kérdezzék meg: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?”
20Amikor ezek a férfiak odaérkeztek hozzá, így szóltak: „Keresztelő János küldött minket hozzád, hogy kérdezzünk meg: »Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?«”
21Éppen abban az órában sok embert megszabadított betegségétől, szenvedésétől és a gonosz lelkektől, és sok vaknak visszaadta a szeme világát.
22Ezt felelte nekik: „Menjetek, vigyétek hírül Jánosnak, amit láttatok és hallottatok: a vakok látnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, a halottak föltámadnak, a szegényeknek hirdetik az evangéliumot. (Iz 26,19;  29,18;  35,5-6;  61,1) 
23Boldog, aki nem botránkozik meg bennem.”
   *Jézus Keresztelő Jánosról24Miután János követei elmentek, elkezdett Jánosról beszélni a tömegnek: „Miért mentetek ki a pusztába, mit akartatok látni? Széltől lengetett nádat?
25Vagy mit akartatok látni, amikor kimentetek? Finom ruhákba öltözött embert? Íme, akik drága ruhában és kényelemben élnek, a királyi palotákban vannak.
26Vagy mit akartatok látni, amikor kimentetek? Prófétát? Igen, mondom nektek: prófétánál is nagyobbat.
27Ő az, akiről írva van:
»Íme, elküldöm angyalomat színed előtt,
aki elkészíti előtted utadat.« (Kiv 23,20;  Mal 3,1) 
   28Mondom nektek: Asszonyok szülöttei között nincs nagyobb Keresztelő Jánosnál; de aki a legkisebb Isten országában, az is nagyobb nála.
29Az egész sokaság, amely őt hallotta, s a vámosok is, igaznak vallották Istent azzal, hogy megkeresztelkedtek János keresztségével.
30De a farizeusok és a törvénytudók meghiúsították Isten szándékát önmagukban, és nem vették fel az ő keresztségét.
   31Ugyan kihez is hasonlítsam ezt a nemzedéket? Kihez hasonlók ők?
32Hasonlók a piacon üldögélő gyermekekhez, akik így kiáltoznak egymásnak:
»Furulyáztunk nektek, de nem táncoltatok,
siratót énekeltünk, de nem sírtatok!«
   33Mert eljött Keresztelő János, kenyeret nem eszik és bort nem iszik, és azt mondjátok: »Ördöge van!«
34Eljött az Emberfia, eszik és iszik, és azt mondjátok: »Íme, a falánk és borissza ember, a vámosok és bűnösök barátja!«
35De a bölcsességet igazolja annak minden fia.”
   *Jézus és a bűnös asszony36Egy farizeus meghívta, hogy egyen nála. Bement a farizeus házába és asztalhoz telepedett.
37És íme, egy bűnös asszony a városból, amint megtudta, hogy a farizeus házában étkezik, kenetet hozott egy alabástrom edényben.
38Megállt hátul a lábainál, sírva fakadt, és elkezdte könnyeivel öntözni a lábait. Majd megtörölte hajával, csókolgatta a lábait, és megkente a kenettel.
   39Amikor a farizeus, aki meghívta, látta ezt, így szólt magában: „Ha ez próféta volna, bizonyára tudná, kicsoda és miféle asszony ez, aki őt érinti, hogy bűnös.”
40Jézus ezt válaszolta neki: „Simon! Mondanék neked valamit.” Az így szólt: „Mester, szólj!”
41„Egy hitelezőnek két adósa volt. Az egyik ötszáz dénárral tartozott, a másik ötvennel.
42Mivel nem volt miből megadniuk, elengedte mind a kettőnek. Melyik fogja őt közülük jobban szeretni?”
43Simon ezt felelte: „Úgy vélem, az, akinek többet engedett el.” Ő pedig ezt mondta neki: „Helyesen ítéltél.”
44Majd az asszony felé fordulva ezt mondta Simonnak: „Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba, és nem adtál vizet lábaimra. Ez a könnyeivel öntözte lábaimat, és a hajával törölte meg.
45Csókot sem adtál nekem, ez meg, amióta bejöttem, nem szűnt meg csókolgatni lábaimat.
46Olajjal nem kented meg fejemet; ez meg kenettel kente meg a lábaimat.
47Azért mondom neked: Sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett. Akinek keveset bocsátanak meg, kevéssé szeret.”
48Aztán így szólt az asszonyhoz: „Bocsánatot nyertek bűneid.”
49Erre az asztaltársak ezt kezdték mondogatni magukban: „Kicsoda ez, hogy még a bűnöket is megbocsátja?”
50Ő pedig így szólt az asszonyhoz: „A hited megmentett téged; menj békével.”