Kivonulás könyve

14 *¹Így szólt ekkor az Úr Mózeshez: ²„Szólj Izrael fiaihoz: Kanyarodjanak vissza, és Piháhirót előtt, Migdol és a tenger között üssenek tábort! Beelszefonnal átellenben, vele szemben üssetek tábort a tenger mellett! ³Ekkor a fáraó azt mondja majd Izrael fiairól: »Eltévedtek földemen, körülzárta őket a puszta.« ⁴Én pedig megkeményítem a szívét, hogy vegyen üldözőbe titeket, s én megdicsőülök a fáraó által és egész hadserege által, és megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az Úr!” Ők aztán úgy is tettek.
   ⁵Jelentették eközben az egyiptomiak királyának, hogy megszökött a nép. Megváltozott erre a fáraónak és szolgáinak a szíve a nép iránt, és azt mondták: „Mit is tettünk, hogy elengedtük szolgálatunkból Izraelt?” ⁶Befogatott tehát harci szekerébe, maga mellé vette egész hadnépét, ⁷vett hatszáz válogatott harci szekeret, és minden egyéb harci szekeret, amely Egyiptomban volt, és mindegyikbe harcosokat helyezett. ⁸Az Úr pedig megkeményítette a fáraónak, Egyiptom királyának szívét, és ő üldözni kezdte Izrael fiait, jóllehet azok hatalmas kéz oltalma alatt vonultak ki. ⁹Amikor aztán az egyiptomiak követték az előttük haladók lábnyomait, a tenger mellett levő táborban rájuk bukkantak. A fáraó egész lovassága, harci szekerei és egész hadserege ott volt Piháhirót mellett, Baálcefonnal szemben.
   ¹⁰Amíg a fáraó közeledett, Izrael fiai felemelték tekintetüket, és meglátták, hogy az egyiptomiak mögöttük vannak. Erre igen megijedtek. Az Úrhoz kiáltottak, ¹¹Mózesnek pedig azt mondták: „Talán nem voltak sírok Egyiptomban, hogy ide a pusztába hoztál ki minket meghalni? Miért is tetted azt, hogy kihoztál minket Egyiptomból? ¹²Nem így hangzott-e a szavunk, amelyet mondtunk neked Egyiptomban: Hagyj minket, hadd szolgáljunk az egyiptomiaknak? Hiszen sokkal jobb volt szolgálni nekik, mint meghalni a pusztában!” ¹³Mózes erre azt mondta a népnek: „Ne féljetek, várjatok csak, és meglátjátok az Úr üdvösségét, amelyeket ma cselekedni fog! Mert az egyiptomiakat, akiket most láttok, nem látjátok többé sohasem! ¹⁴Az Úr fog harcolni értetek, és ti el fogtok némulni!”
   ¹⁵Ekkor az Úr így szólt Mózeshez: „Miért kiáltasz hozzám! Szólj Izrael fiaihoz, hogy induljanak! ¹⁶Te pedig emeld fel botodat, nyújtsd ki kezedet a tenger fölé, és oszd kétfelé, hogy szárazon átmehessenek Izrael fiai a tenger közepén! ¹⁷Én pedig megkeményítem az egyiptomiak szívét, hogy utánatok menjenek. Akkor majd megmutatom dicsőségemet a fáraón, egész hadseregén, harci szekerein és lovasain. ¹⁸Az egyiptomiak meg fogják tudni, hogy én vagyok az Úr – amikor megmutatom dicsőségemet a fáraón, egész hadseregén, harci szekerein és lovasain!”
   ¹⁹Felkelt erre Isten angyala, aki Izrael tábora előtt vonult, és mögéjük ment. Vele együtt elvonult a felhőoszlop is elölről, és a hátuk mögé állt. ²⁰Odajött az egyiptomiak tábora és az izraeliták tábora közé. Hátrafelé sötét volt a felhő, előre pedig világossá tette az éjszakát, úgyhogy egész éjszaka nem közelíthettek egymáshoz.
   ²¹Amikor aztán Mózes kinyújtotta kezét a tenger fölé, az Úr erős és forró szél által, amely egész éjjel fújt, visszaszorította és kiszárította a tengert, és a víz szétvált kétfelé. ²²Erre Izrael fiai bementek a kiszáradt tenger közepébe, miközben a víz olyan volt jobbjuk és baljuk felől, mint a fal. ²³Ekkor az egyiptomiak üldözni kezdték őket, és utánuk mentek: a fáraó minden lovassága, harci szekere és lovasa bement a tenger közepébe.
   ²⁴Amikor aztán eljött a hajnali őrváltás ideje, íme, az Úr a tűz- és felhőoszlopból rátekintett az egyiptomiak táborára. Szétzilálta hadseregüket, ²⁵és kitörte harci szekereik kerekeit, úgyhogy megfeneklettek. Azt mondták ekkor az egyiptomiak: „Fussunk Izrael elől, mert az Úr harcol értük Egyiptom ellen!”
   ²⁶Ám az Úr ekkor azt mondta Mózesnek: „Nyújtsd ki kezedet a tenger fölé, hogy térjenek vissza a vizek, rá az egyiptomiakra, harci szekereikre és lovasaikra!” ²⁷Amikor aztán Mózes kinyújtotta kezét a tenger fölé, az hajnalban visszatért korábbi helyére, a vizek rázúdultak a menekülő egyiptomiakra, és az Úr belesodorta őket a habok közepébe. ²⁸Így a visszatérő vizek elborították a fáraó egész hadseregének harci szekereit és lovasait, akik utánuk nyomultak a tengerbe; egy sem maradt meg közülük. ²⁹Izrael fiai azonban átkeltek a kiszáradt tenger közepén, miközben a víz olyan volt jobbjuk és baljuk felől, mint a fal.
   ³⁰Így szabadította meg az Úr azon a napon Izraelt az egyiptomiak kezéből. ³¹Amikor aztán látták a tenger partján a halott egyiptomiakat, és az Úr hatalmas kezét, amellyel az egyiptomiakkal szemben cselekedett, a nép félni kezdte az Urat. A nép hitt az Úrnak és Mózesnek, az ő szolgájának.