Káldi-Neovulgáta

Ámosz könyve

FELIRAT: 1,1 1 *1A tekoai pásztorok közül való Ámosz szavai, melyeket Izrael felől látott Uzijának, Júda királyának napjaiban és Jeroboámnak, Joás fiának, Izrael királyának napjaiban, két évvel a földrengés előtt.
*A szomszédos népek ellen2Így szólt:
„Bömböl az Úr Sionról,
és hallatja szavát Jeruzsálemből;
és elhervadnak a pásztorok ékes mezői,
és kiszárad a Kármel teteje.”
*3Ezt mondja az Úr:
„Damaszkusznak három, sőt négy gonosztette miatt
nem fordítok el róla semmit sem:
mert vasszekerekkel csépelték végig Gileádot.
4Tüzet bocsátok Azaél házára,
és megemészti Ben-Hadad palotáit;
5összetöröm Damaszkusz zárát,
és szétszórom a lakosságot a Bálvány-völgyről,
és a jogar birtokosát a Gyönyörök házából,
és Kírbe hurcolják Szíria népét” – mondja az Úr.
*6Ezt mondja az Úr:
„Gázának három, sőt négy gonosztette miatt
nem fordítok el róla semmit sem:
mert egész fogolyseregeket hurcoltak el,
hogy kiszolgáltassák őket Edomnak.
7Tüzet bocsátok Gáza falára,
hogy eméssze meg várait;
8szétszórom Asdód lakosságát,
és a jogar birtokosát Askalonból,
majd kezemet Akkaron ellen fordítom,
és elvesznek a filiszteusok maradványai”, – mondja az Úr Isten.
9Ezt mondja az Úr:
„Tírusznak három, sőt négy gonosztette miatt
nem fordítok el róla semmit sem:
mert egész fogolyseregeket szolgáltattak ki Edomnak,
és nem gondoltak a testvéri szövetségre.
10Tüzet bocsátok Tírusz falára,
hogy eméssze meg várait.”
11Ezt mondja az Úr:
„Edomnak három, sőt négy gonosztette miatt
nem fordítok el róla semmit sem:
mert karddal üldözte testvérét
és elfojtotta az iránta való irgalmat,
és továbbra is haragot tartott
és gyűlöletét megőrizte mindvégig.
*12Tüzet bocsátok Temánra,
és megemészti Boszra várait.”
13Ezt mondja az Úr:
„Ammon fiainak három, sőt négy gonosztette miatt
nem fordítok el róla semmit sem:
mert felhasította Gileádnak áldott állapotban levő asszonyait,
hogy kiterjessze határait.
*14Tüzet gyújtok Rabba falán,
hogy eméssze meg várait,
amikor majd jajgatás lesz a háború napján,
és fergeteg a vihar napján.
15És fogságba jut királyuk,
ő maga és vele fejedelmei” – mondja az Úr.