Káldi-Neovulgáta

A Rómaiakhoz írt levél

A római keresztényeknek szóló levél (amelyet Pál talán a Kr. u. 57. év elején Korintusban írt) különleges helyet foglal el az apostol levelei között. Ezt a közösséget nem Pál alapította; nem ő hitüknek felelős kialakítója. Még soha nem járt náluk, és a közösség konkrét problémáival kapcsolatban csak általánosságban tud állást foglalni. A közösség néhány tagját ismeri, ezeket levele végén (a 16. fejezetben) név szerint említi. És Pál mégis éppen ehhez a közösséghez írja az ismert írásai közül legalapvetőbb teológiai összefoglaló művét. Végső fokon nem világosak az okok, amelyek erre késztették. Lehetséges, hogy Pál önmaga számára akarja tisztázni saját álláspontját a zsidókkal folytatott vitájában, akik szakadárként elítélik, és a zsidóból lett keresztényekkel, akik az Evangéliummal kapcsolatos felfogását bírálják. A pogányságból csatlakozott keresztényeket be akarják olvasztani, annak minden gyakorlati következményével együtt, egy megújított Izraelbe. Az is lehet, hogy Pál – számítva arra, hogy a római közösség tudhat valamit erről a személye körül kialakult vitáról – le akarja szerelni az ily módon lehetséges előítéleteket és félreértéseket. Egy főként pogánykeresztényekből álló közösségnek Pál elmagyarázza, hogy ő mint a pogányok apostola miként látja a Krisztus-eseményt a kiválasztottság történetének egészében. Levelének első részében (1-8. fejezet) felveti azt a nehéz kérdést, hogy a bűnbeesett ember miként nyerheti el az „igaz állapotot”, vagyis az Istenhez való helyes viszonyt. A zsidó népnek van erre felelete; azt védelmezi és aszerint él. Ezt a feleletet a „törvény” vezérszóval jelölhetjük, és ezen értjük a mózesi törvényeket (vö. Pentateuchus) az írástudók kötelezővé tett magyarázataival együtt. Aki „a törvény tetteit” cselekszi, az helyes viszonyban van Istennel. Pál az alapoktól elindulva érvel; Jézus Krisztusból indul ki, és az egész emberiséget tartja szem előtt. A zsidók és pogányok egyaránt, mint emberek lényegüknél fogva a bűn rabságában élnek. Saját erejükből nem képesek igazzá tenni magukat Isten előtt. Most azonban, amikor Isten Jézus Krisztusban ismét kinyilatkoztatta magát, megváltozott a helyzet. Isten – a törvénytől függetlenül – mindenkinek, aki hisz, felajánlja az igaz állapotot, a hozzá való helyes viszonyt. A megkereszteltek részesednek az új emberségben: megszabadulva a törvénytől, a bűntől és a haláltól, Krisztus közösségében élhetnek. Ezután a zsidó Pál számára még fennmarad a saját népének sorsára vonatkozó kérdés (9-11. fejezet). Isten kiválasztotta Izraelt, és nem vonja vissza ezt a kiválasztást, bár Izrael nem ismeri fel és nem is ismeri el Jézus Krisztust. Sőt, ez az elutasítás is mély értelmet kap: megnyitja az Istenhez vezető utat a pogányok számára. S a végén – ez az Isten tervének titka – Izrael is a megmentettek Istennel való közösségéhez fog tartozni. A harmadik, befejező részben (12-15. fejezet) Pál állást foglal a keresztényként való élet kérdéseiben. A római keresztényekhez írt levél inkább érvelő fejtegetés. Pál összefoglalást nyújt; olyan témákat és kérdéseket vesz elő újra, amelyeket már a korábbi leveleiben (különösen a Galatákhoz írt levélben) megtárgyalt. A szabadságért síkraszállva igyekszik megfogalmazni Jézus Krisztus evangéliumának központi tanítását és következményeit.