Káldi-Neovulgáta

Jónás könyve

Jónás könyve a prófétai igehirdetés sajátos formája. Nem maga a próféta szólal meg benne, nem egy próféta tanítja kortársait a könyvben, és nem is múltbeli események vagy prófétai szavak későbbi teológiai magyarázatát olvashatjuk ebben az ószövetségi írásban. A könyv történet egy prófétáról, akinek a sorsa és élete – az elbeszélés – maga válik üzenetté. A történet szerzőjének nevét nem ismerjük, életéről sem tudunk semmit. Annál többet megtudunk a szerző hitéről és azokról a problémákról, amelyek az írót foglalkoztatták. Az elbeszélés feltehetőleg a Kr. e. 4. vagy 3. században keletkezett, vagyis abban a korban, amikor Izraelben – az idegen vallású népekkel való kapcsolatok során – arról kezdtek gondolkodni, hogy valójában mit is jelent az ő saját kiválasztottságuk, és miben áll az üdvösség „a többiek” számára. Ezzel szemben Jónást az Úr egy olyan idegen városba küldi, amelynek istentelenségét és erőszakos tetteit évszázadok múltán sem felejtették el az izraeliták (Ninivét Kr. e. 612-ben a babiloniak elpusztították). Itt kell Jónásnak fellépnie, hirdetve a megtérés és az újrakezdés lehetőségét. Ez tulajdonképpen azt jelenti: Izraelnek késznek kell lennie arra, hogy osztozzék más népekkel Isten ígéreteiben. A választott népnek meg kell értenie: Isten más népek történetében is jelen van, s nem csak övéi üdvét akarja – mindenki mást pusztulásba taszítva –, hanem minden nemzet és nép üdvösségét. Az egyetlen, kiválasztott népnek új módon kellene értelmeznie önmagát: olyan népnek kell lennie, amely az egyetlen és közös Istenre bízza életét, testvéri közösségben azokkal együtt, akiknek nincs ilyen múltjuk Istennel. Itt nemcsak a jók féltékenységéről van szó, akik Istent maguknak akarják kisajátítani, és az ő közelében elfoglalt kiváltságos helyüket megőrizni; valójában a hit igazsága, Isten istensége itt a tulajdonképpeni kérdés. Ezért Jónás története – hasonlóan Jézus példabeszédeihez – nem más, mint Istenről szóló történet. Jónás könyvének szerzője nem közvetlenül és nem elméleti síkon szólítja meg kortársait. Nem kérdőjelez meg régi hittételeket, s nem hirdet új igazságokat. Csak elmond egy történetet, amelynek mesés vonásai egyáltalán nem kendőzik el a problémát, sőt inkább kiélezik és megvilágítják azt. Az író is, az olvasó is jól tudja, miről van szó. A történet befejezetlenül végződik. Jónás, aki – miként sokan mások az áthagyományozás hosszú, Isten által szavatolt folyamatában – próféta akar lenni, végül teljesíti ugyan megbízatását, de sem a megbízatástól, sem annak eredményétől egyáltalán nincs elragadtatva. Boldogtalanul, mint aki képtelen megérteni Istent, eddigi meggyőződésének roncsain ül a repkény alatt, és a halálát kívánja. A könyv mégsem a próféta, hanem Isten panaszával végződik: azok miatt az emberek miatt bánkódik, akik semmit nem tudnak őróla. Jónás könyve „csupán” költött tanító elbeszélés; az a hitbeli döntés azonban, amely elé állít bennünket, nagyon is valóságos. Aki meggondolja, hogy milyen válságot élt át a fiatal keresztény közösség, mikor a pogányokat is befogadták, és látja, hogy milyen probléma még ma is mindaz, amit „a kereszténység és a vallások” kérdése, viszonya jelent, az megérti, hogy miről szól Jónás története.