Káldi-Neovulgáta
Joel könyve
Ebben a könyvben olyan ember szól hozzánk, aki – valószínűleg templomi prófétaként – a fogság utáni közösségben (a Kr. e. 4. században) működik. Nevén (Jóél = Jahve Isten) és apja nevén kívül (Fátuel, ld. 1,1) semmi mást nem tudunk róla. A könyv négy fejezete különféle mondások sorozata. A próféta üzenete egy történetileg átélt természeti csapás értelmezésével indul, és a történelem feletti, végidőbeli ítélet és üdvösség bemutatásává bővül. Szerencsétlen év köszönt az országra: sáskák pusztítják el a vetést, az eső elmarad, a föld kiszárad, éhínség fenyeget. A próféta mindenekelőtt arra akar rávezetni, hogy az ínség önvizsgálatra, megtérésre és bűnbánatra késztessen. Eközben az is nyilvánvalóvá válik, hogy Joel (vagy a könyv szerkesztője) összefüggést lát e között a konkrét, adott időben lejátszódó csapás és a végidei gyötrelmek között. A szerző másik fontos témája ugyanis „Jahve napja”, az a végidei, legvégső „nap”, amikor maga Isten mondja ki ítéletét; ezt az ítéletet nem kerülheti el sem a világegyetem, sem az emberiség. Joel a végidő eljöttét apokaliptikus képekkel írja le (ld. a bevezetést Dániel könyvéhez): a mindenség megrendül, Isten harcol a „népek” ellen, legyőzi és elítéli őket. Ezek a prófétai szavak, amelyek a jövőbeli katasztrófát hírül adják, szintén megtérésre akarják késztetni a híveket. A bajoktól ők sem mentesülnek, de ahogy a korábbi csapások idején is megmenekültek, a végső időben is olyan jövőt remélhetnek, amelyet maga Isten készít számukra és ajándékoz nekik.