Káldi-Neovulgáta
Izajás könyve
Izajás könyve – Ez a könyv, amely a legterjedelmesebb az ószövetségi prófétai könyvek sorában, nem egyetlen személy szavait és működését írja le; valójában gyűjtemény, amelyben az izraeli történelem több mint háromszáz évéből különböző próféták művei fonódtak egybe, és végül Izajás próféta neve alatt egyetlen könyvként maradtak ránk. A könyvben összegyűjtött prófétai szavak mindegyike más-más konkrét helyzetben hangzott el, de mindegyikük túlmutat az eredeti helyzeten, hiszen attól függetlenül érvényes mondanivalót is hordoz. Izajás próféta könyve – ószövetségi kulcs az Újszövetséghez. A könyvet különösen kedvelte a kereszténységet megelőző időkben a kumráni közösség is; a negyvenes évek végén két majdnem teljes, Kumránban készült Izajás-kéziratot találtak. Izajás közel 40 évig beszél Isten nevében; a ránk maradt írások azonban nem alkotnak tevékenységéről kimerítő „naplót” vagy „krónikát”. A próféta nem foglalkozik a mindennapi eseményekkel; ránk hagyott szavaiból arra következtethetünk, hogy négy különböző történelmi és politikai helyzetben lépett fel nyilvánosan. A meghívását követő években Júda belső ügyeiben foglal állást; ebből a korból származó szavait a könyv első fejezeteiben olvashatjuk. Ezt követően politikai ügyekben foglal állást, először 734-33-ban. Damaszkusz és az északi Izrael rá akarja venni Júda királyát, hogy csatlakozzék Asszíria-ellenes szövetségükhöz. Elkezdődik a szír-efraimi testvérháború. Ácház király ingadozik; a próféta eléje járul és követeli, hogy ne tegyen semmilyen politikai lépést; álljon ellen a felkelők fenyegetésének, és ne vesse alá magát Asszíriának, ne próbálja életben maradását annak védelme alatt biztosítani. A király nem hallgat Izajásra, s a próféta elhallgat. Évtizedekkel később, Hiszkija király idejében lép újra a nyilvánosság elé, egy hasonlóan kritikus politikai helyzetben: Damaszkusz és Szamaria elbukott, de egy új Asszíria-ellenes szövetség alakul (Kr. e. 716-711). A próféta óvja a királyt attól, hogy megpróbálja visszaszerezni az ország politikai függetlenségét. A király most sem hallgat rá, s a felkelés kudarcba fullad. Amikor később, Kr. e. 701-ben Hiszkija király Egyiptom segítségében bízva újra lázadást tervez, a próféta még egyszer megszólal. Az asszír nagyhatalmat most már nem Isten történelemalakító eszközének tekinti, hanem lázadónak. Előre meghirdeti számukra, hogy Isten hatalma megbuktatja gőgös terveiket. A próféta tevékenységének e szakaszait ma is könnyen felismerhetjük Izajás könyvében. Szavait ugyanis, amelyek egy-egy ügy kapcsán elhangzottak, különálló gyűjteményekben őrizték meg, s így kerültek a könyvbe egymás után. Ezek mellett számos kiegészítés és megjegyzés is található a könyvben, amelyek a tanítványaitól származnak, vagy a későbbi áthagyományozóktól és átdolgozóktól. Izajás felveti a történelem értelmezésének legalapvetőbb kérdését: mi a kapcsolat a népek történelme és Isten terve, a hit és a politika között. Ismeri népének vallási hagyományát. De Isten és a népe közötti kapcsolatot nem tudja csupán jogi, parancsok és tilalmak által körülbástyázott szövetségi viszonyként felfogni, amely az alárendelt fél javát szolgálja. Inkább élő kapcsolatnak tekinti azt, amely mindenkit éltet, s alapot és értelmet ad minden történésnek. Isten, a Szent, az egészen Más, személy szerint elkötelezte magát gyermekeinek; közös történelme van velük; ebből a történelemből szent közösségnek kell létrejönnie. Isten megbünteti a hűtleneket; hív és vár minden egyes embert, hogy megtérjen és bízzon őbenne, aki hűséges, és ki fogja menteni a hozzá hű maradékot az egyre elkerülhetetlenebbnek látszó pusztulásból. Második Izajás – A 40-55. fejezetben olyan prófétát hallhatunk, aki a babiloni fogság (Kr. e. 586-538) vége felé Babilonban él és beszél (ld. a jegyzetet 40,1–55,13-hoz). Ő is Isten megbízottjának tudja magát; ő is értelmezi a politikai helyzetet, és igyekszik azt Istentől kiindulva megérteni. A közösség, amelyhez szól, függőségben él, idegen országban, idegenek között. Most azonban a perzsa Círusz király felléptével láthatólag megváltoznak a nemzetközi hatalmi viszonyok, amit nemcsak napi eseményként, hanem az isteni történelem részeként is értékelni kell: maga Isten hívta a perzsa Círuszt, hogy lehetővé tegye a Babilonba száműzötteknek a visszatérést, népének a megújult életet. Második Izajás a jövőről beszél; a boldog felszabadulásról, amit nemcsak Izrael, hanem az összes nemzet kap majd ajándékba. Olyan képeket fest, amelyekkel a valóság soha fel nem érhet. Négy éneket mond Isten szolgájáról; hitet tesz Istenről mint egyről és egyetlenről, aki a világot teremtette és be fogja teljesíteni. Harmadik Izajás – Izajás könyvének utolsó részében több fogság utáni próféta szavait olvashatjuk. Ezeket a könyv szerkesztői Második Izajás egyik tanítványának híradása köré csoportosították (Harmadik Izajás). A Második Izajás által keltett nagy remények nem teljesültek meggyőző formában. A hazatértek egészen más világot találtak, nem a boldog beteljesülést. Ezdrás és Nehemiás könyve bemutatja a fogság utáni közösség problémáit, nehézségeit és az újjáépítés küzdelmeit. De az üdvösség utáni vágy, amit a Második Izajás Babilonban felébresztett, nem alszik ki ebben a törvényt és rendet kereső világban sem. A prófétai hit túlteszi magát a „még nem” megtapasztalásán, és a végidei egyetemes üdvösség várásává növekszik.