Káldi-Neovulgáta

A Makkabeusok első könyve

A háttér Ezdrás és Nehemiás után elnémulnak a zsidó krónikások. A nép saját hazájában, de nagyhatalmú perzsa királyok uralma alatt él. Mint meghódolt nemzet, megfizeti adóját, semmilyen önálló politikai igénnyel nem léphet fel, meg kell elégednie azzal, hogy vallásának szabad gyakorlása biztosítva van. A terület fennhatóságáért a világbirodalmak harcolnak. Nagy Sándor két döntő csatában (Isszosznál Kr. e. 333-ban és Arbelánál 331-ben) legyőzi a perzsa királyt, III. Dáriuszt. A perzsa birodalom – s vele Palesztina is – görög fennhatóság alá kerül. Nagy Sándor halála (Kr. e. 323) után a hatalmas birodalmat felosztják a három fővezér között. Júdea először a Ptolemaioszok birodalmához tartozik, akik Egyiptomban uralkodnak. De a Szeleukidák, akik Antiókhiából Szíriát és Mezopotámiát is kormányozzák, igényt támasztanak Palesztinára. A küzdelmet a paneioni ütközet dönti el (Kr. e. 198-ban). Palesztina a Szeleukidák uralma alá kerül. A szeleukida királyok, akiket viszont már Róma fenyeget, meglehetősen vegyes összetételű birodalmukat megpróbálják egységes görög állammá alakítani, amelyet a közös görög civilizáció elterjedésével könnyebben lehetne egybefogni és kormányozni. Ez elkerülhetetlenül szembeállítja velük a zsidó népet. A babiloni számkivetés óta a zsidóság önmagát, életmódját és hitét úgy védelmezi, hogy elhatárolódik mindentől, ami idegen. Izraelt a Törvény szolgálata különbözteti meg a többi néptől, a mózesi törvény a népet összetartó, egyesítő erő. De amint egykor a babiloni kultúrával való találkozás a száműzetésben, most a görögséggel való találkozás is olyan kihívássá válik, amelyet nem lehet elkerülni. Vajon tud-e nyitni a zsidóság, hogy átvegye a görögök „haladó” és „felvilágosult” szellemét (hellenizmus), vajon feladja-e szokásait, felfogását az élet értelméről, Istenről és Isten terveiről, hogy részesüljön azokban az előnyökben, amelyeket egy világhatalom kínál? A zsidóság elfogadta a kihívást. Az Ószövetség bölcsességi könyvei tanúsítják, hogy a szellemi harc és gazdagodás megindult. A zsidóság megnyílt a bölcsesség előtt, felfedezte az összefüggéseket a saját és az idegen felismerések között, eközben Isten iránti tisztelete nem csökkent. A tényleges változásokat azonban valójában nem a bölcsek elméletei, hanem a mindennapi élet gyakorlata hozza magával. Jeruzsálemben görög mintára sportcsarnokot (gümnázion) létesítenek; a zsidó városokban a görögök megünneplik saját ünnepeiket, áldoznak saját isteneiknek, megülik áldozati lakomáikat. A zsidóság körében is megszületnek azok a „haladó” körök, főként a papok és az előkelők között, akik készek alkalmazkodni, feladni a hagyományos szokásokat – hiszen ezek egy részét már nem is értik igazán. De vannak „konzervatív”, hagyományőrző csoportok is, akik számára ebben a válságos helyzetben éppen a külső parancsok, az étkezési előírások, a körülmetélés, a szombat megünneplése válnak újra igazán fontossá. A Szeleukida IV. Antiokhosz Epifánész (Kr. e. 175-164) ki akarja kényszeríteni a döntést. Kifosztja a templomot; Jeruzsálembe küldi hadvezérét, Apollónioszt, aki helyőrséget létesít a városban. A zsidóság körében először inkább csak a passzív ellenállás jelentkezik széles körben: akit nem vesznek észre, az nem kockáztat semmit. Később azonban egyre többen engednek a külső nyomásnak, de nő a hívők ellenállása is. IV. Antiokhosz, hogy véget vessen a feszültségnek, rendeletet ad ki, amely betiltja a zsidó vallást és annak gyakorlását. A templomban Zeusznak állítanak oltárt. Ismernünk kell ezt a hátteret, ha meg akarjuk érteni a zsidók magatartását. Az ellenállás kibontakozik, és a Makkabeus család köré csoportosul. Ők gyűjtik maguk köré a hasonló felfogásúakat, megszervezik őket, és harcolnak a törvény érvényesítéséért, küzdenek a szabadságért, hogy változatlanul és maradéktalanul e szerint a törvény szerint élhessenek. Nemcsak saját létükért, hanem Isten igazságáért is harcolnak. És sikerrel járnak. A zsidó vallás és közösség fennmarad. Aki meg akarja érteni ezt a harcot, az ne úgy tegye fel a kérdést, hogy érdemes-e a vértanúhalált vállalni egy falat disznóhús miatt; ehelyett azt kell a történetet olvasva felismernie, hogy a zsidóság e nélkül a harc nélkül később aligha élte volna túl a hellenizmus lehanyatlását. „Annál, ahogyan mi őrizzük a törvényt, sokkal jobban őriz a törvény bennünket” – mondják a rabbik. A könyvről A Makkabeusok első könyve a felkelés kitöréséről és a Makkabeus család vezetésével vívott harcokról tudósít. Júdás halála után először Jonatán, utána pedig Simon nevű testvére lett a mozgalom vezére és irányítója. Jonatán felvette a főpapi méltóságot is, így a Makkabeus család saját kezében egyesítette a vallási és a politikai hatalmat. A könyv a Kr. e. 175 és 134 közti eseményekről számol be. A Kr. e. 100 körül író szerző igyekszik az eseményeket értelmezni is, és meghatározni azok helyét Izrael egész üdvtörténetében. Ír a Makkabeus testvérek harcairól, megírja egy család felemelkedésének és annak az ellenállásnak a történetét, amely – mivel Isten nevében és az ő segítségével történt – nemcsak politikai győzelemhez vezetett, hanem a gyakorlatban is helyreállította Isten uralmát, törvénnyé téve annak követelményeit. A könyvet eredetileg héberül írták, de csak görög fordítása maradt fenn, ezért a zsidók (és a reformáció egyházai) nem vették fel a Szentírás kánonjába.