Zakariás jövendölése

11 ¹Nyisd meg, Libanon! kapuidat, és eméssze meg a tűz czédrusfáidat.
²Ordíts, fenyőfa! mert elesik a czédrusfa, mert a hatalmasok elpusztúlnak; ordítsatok, bázáni tölgyfák! mert az erős erdő kivágatik.
   ³A pásztorok ordítása szól, mert elpusztúlt az ő dicsőségök; az oroszlánok ordítása szól, mert elpusztúlt a Jordán büszkesége.
   ⁴Ezeket mondja az én Uram Istenem: Legeltesd a megölésre való juhokat,
   ⁵melyeket birtokosaik megölnek szánakodás nélkül, és eladják azokat, mondván: Áldott legyen az Úr, meggazdagodunk! és pásztoraik nem kimélik őket.
   ⁶Azért én sem kimélem többé a földön lakókat, úgymond az Úr; ime én kézbe adom az embereket, mindenkit az ő felebarátja kezébe és királya kezébe; kik megrontják a földet, és nem szabadítom ki az ő kezeikből.
   ⁷És ezért legeltetem a megölésre való barmot, oh szegény nyáj! És vevék magamnak két vesszőt, az egyiket neveztem ékességnek, a másikat neveztem kötelkének; és legeltettem a nyájat.
   ⁸És három pásztort irtottam ki egy hónapban; mert elkeseredett miattok az én lelkem, mivelhogy az ő lelkök is változott énirántam.
   ⁹És mondám: Nem legeltetlek titeket. A kinek halni kell, haljon meg, a kiírtandó irtassék ki; a többi pedig egyik a másik húsát egye meg.
   ¹⁰És fogám vesszőmet, mely ékességnek neveztetik vala, és eltörém azt, hogy fölbontsam szövetségemet, melyet kötöttem minden néppel.
   ¹¹És az fölbomla az napon; és így vették észre a nyáj szegényei, kik rám figyelnek, hogy az Úr igéje ez.
   ¹²És mondám nekik: Ha jónak látszik szemeitek előtt, adjátok meg béremet; ha pedig nem, hagyjátok abba. És béreműl harmincz ezüstpénzt mértek.
   ¹³És mondá az Úr nekem: Vesd a fazekas elé e dicső bért, melyre tőlök becsültettem. És vevém a harmincz ezüstpénzt, és az Úr házába vetém a fazekas elé.
   ¹⁴És eltörém az én második vesszőmet, mely kötelkének neveztetik vala, hogy fölbontsam az atyafiságot Júda és Izrael között.
   ¹⁵És mondá az Úr nekem: Vedd magadnak még egy bolond pásztor eszközeit.
   ¹⁶Mert ime én pásztort támasztok a földön, ki az elhagyottat nem látogatja, az elszéledtet nem keresi, a sérűltet nem gyógyítja, és a még fennmaradtat nem táplálja, hanem a kövérek húsát eszi, és körmeiket megrongálja.
   ¹⁷Oh pásztor! oh bálvány! ki elhagyja a nyájat; fegyver az ő karjára és jobb szemére! az ő karja száradva száradjon el, és jobb szeme elhomályosúlván, veszítse el világát.