6
1Mit mondjunk tehát? Megmaradjunk-e a bűnben, hogy a kegyelem annál inkább áradjon?
2Távol legyen. Mert a kik már meghaltunk a bűnnek, miképen éljünk még is abban?
   3Nem tudjátok-e, hogy mind a kik megkereszteltettünk Krisztus Jézusban, az ő halálában kereszteltettünk meg?Galat. 3,27 
4Mert eltemettettünk vele együtt a keresztség által a halálba: hogy valamint Krisztus föltámadott halottaiból az Atya dicsősége által, úgy mi is az élet újságában járjunk.Kolossz. 2,12 
5Mert ha együvé oltattunk az ő halálának hasonlatossága szerint, feltámadásával is úgy leszünk.Tim. II. 2,11 
6Tudván azt, hogy a mi régi emberünk vele együtt megfeszíttetett, hogy elrontassék a bűn teste, és többé ne szolgáljunk a bűnnek.
   7Mert a ki meghalt, megigazúlt a bűntől.
   8Ha tehát meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy együtt élni is fogunk Krisztussal,
   9tudván, hogy Krisztus halottaiból feltámadván, már nem hal meg, a halál őrajta többé nem uralkodik.
   10Mert hogy meghalt, a bűnnek egyszer halt meg; hogy pedig él, az Istennek él.
   11Igy tartsátok ti is magatokat megholtakúl a bűnnek, élőkűl pedig az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban.
   12Ne uralkodjék tehát a bűn halandó testetekben, hogy kivánságainak engedelmeskedjetek;
   13de tagjaitokat se adjátok gonoszság eszközeiűl a bűnnek; hanem, mint feltámadottak a halálból, adjátok magatokat az Istennek, és tagjaitokat igazság eszközeiűl az Istennek.
   14Mert a bűn rajtatok nem fog uralkodni, mivel nem a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt vagytok.
   15Micsoda tehát? Vétkezzünk-e, mivel nem a törvény, hanem a kegyelem alatt vagyunk? Távol legyen.
   16Nem tudjátok-e, hogy a kinek magatokat szolgákúl kötelezitek engedelmességre, annak szolgái vagytok, a kinek engedelmeskedtek, akár a bűnéi halálra, akár az engedelmességéi igazságra?Ján. 8,34 Péter II. 2,19 
17Hála legyen pedig az Istennek, hogy kik a bűnnek szolgái voltatok szivetekből engedelmeskedvén ama tanításnak, átalakúlva tűntetek elé.
   18Megszabadúlván tudniillik a bűntől, az igazság szolgái lettetek.
   19Emberi módon szólok a ti testetek erőtlensége miatt: Hogy a mint tagjaitokat a tisztátalanság és gonoszság szolgálatába adtátok gonoszságra, úgy adjátok most tagjaitokat az igazság szolgálatába megszentelésre.
   20Mert midőn a bűnnek szolgáltatok, szabadok voltatok ugyan az igazságtól;
   21de micsoda hasznotok volt akkor azokból, miket most szégyenletek? Mert azok vége halál.
   22Most pedig megszabadúlván a bűntől, és Isten szolgái lévén, hasznotok vagyon a megszenteltetésre, minek vége örök élet.
   23Mert a bűn zsoldja a halál; Isten malasztja pedig az örök élet a mi Urunk Jézus Krisztusban.