Zsoltárok könyve

9 ¹Végig, fia titkaiért, Dávid zsoltára.
²Hálát adok neked Uram! teljes szivemből; elbeszélem minden csodádat,
   ³vigadok és örvendezek benned; dicséretet mondok a te nevednek, oh Fölséges!
   ⁴Hátratérvén ellenségeim, elgyengűlnek és elvesznek színed elől;
   ⁵mert végrehajtottad itéletemet és ügyemet; a királyi széken ültél, ki igazsággal itélsz.
   ⁶Megdorgáltad a pogányokat, és elveszett az istentelen; nevöket eltörlötted örökre és mindörökön örökre.
   ⁷Az ellenség kardjai végkép ellankadtak; az ő városaikat lerontottad. Elveszett emlékezetök, mint a hang.
   ⁸De az Úr örökké megmarad; királyi székét elkészítette itéletre;
   ⁹és ő itéli meg a föld kerekségét igazán, megitéli a népeket igazsággal.
   ¹⁰Az Úr menedéke lőn a szegénynek, segítője alkalmas időben, a szorongatásban.
   ¹¹És bíznak benned, kik ismerik a te nevedet, mert nem hagyod el, a kik keresnek téged Uram!
   ¹²Zengjetek az Úrnak, ki Sionban lakik; hirdessétek a pogányok között végzéseit;
   ¹³mert a vér boszúlója megemlékezett róluk; nem feledte el a szegények kiáltását.
   ¹⁴Könyörűlj rajtam, Uram! lásd ellenségeimtől való megaláztatásomat;
   ¹⁵ki fölemelsz engem a halál kapuiból, hogy hirdessem minden dicséretedet Sion leánya kapuiban.
   ¹⁶Örvendezni fogok szabadításodon; a pogányok elsülyedtek a veszedelemben, melyet készítettek. E tőrben, melyet elrejtettek, fogatott meg az ő lábok.
   ¹⁷Majd megismertetik az Úr, hogy itéletet teszen; kezei cselekedeteiben fogatott meg a bűnös.
   ¹⁸Pokolba térjenek a bűnösök, mind a népek, kik elfeledik az Istent.
   ¹⁹Mert nem leszen mindvégig elfeledve a szegény; a szegények tűrése nem vesz el mindvégig.
   ²⁰Kelj föl, Uram! ne erősödjék meg az ember; itéltessenek meg a népek színed előtt.
   ²¹Rendelj, Uram! törvényhozót föléjök: tudják meg a nemzetek, hogy emberek.