Szt. János evangélioma

5 ¹Ezekután a zsidók ünnepe vala, és fölméne Jézus Jerusalembe.
²Vagyon pedig Jerusalemben egy fürdőtó, mely zsidóúl Betszaidának neveztetik, és öt tornáczczal bír.
   ³Ezekben feküvék a betegek, vakok, sánták, elszáradtak nagy sokasága, kik a víz hullámzását várják vala.
   ⁴Mert az Úr angyala időnkint leszállt a tóba, és hullámzásba jött a víz; és a ki először szállt le a tóba, a vízhullámzás után, meggyógyúla, bárminő betegségben sínylődött.
   ⁵Vala pedig ott egy ember, ki már harmincznyolcz esztendő óta betegeskedett.
   ⁶Ezt Jézus feküdni látván, és tudván, hogy már sok idő óta van úgy, mondá neki: Akarsz-e meggyógyúlni?
   ⁷Felelé neki a beteg: Uram! nincs emberem, ki, midőn a víz hullámzásba jő, engem a tóba bocsásson; mert míg én oda érkezem, más száll le előttem.
   ⁸Mondá neki Jézus: Kelj föl, vedd ágyadat, és járj.
   ⁹És azonnal meggyógyúla az az ember; és fölvevé ágyát, és jára. Szombat vala pedig az napon.
   ¹⁰Mondák azért a zsidók a meggyógyúltnak: Szombat vagyon, nem szabad fölvenned ágyadat.
   ¹¹Felelé nekik: A ki engem meggyógyított, az mondotta nekem: Vedd ágyadat, és járj.
   ¹²Kérdezék tehát őt: Kicsoda az az ember, ki azt mondotta neked: Vedd ágyadat és járj?
   ¹³A meggyógyúlt pedig nem tudta, ki volt az; mert Jézus eltért ama helyen levő népseregtől.
   ¹⁴Azután Jézus a templomban találá őt, és mondá neki: Ime meggyógyúltál, már ne vétkezzél, nehogy valami roszabb történjék rajtad.
   ¹⁵Elméne az az ember, és hirűl adá a zsidóknak, hogy Jézus az, ki őt meggyógyította.
   ¹⁶Azért üldözék a zsidók Jézust, hogy ezeket szombaton cselekedte.
   ¹⁷Jézus pedig felelé nekik: Az én Atyám mindez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.
   ¹⁸Azért még inkább törekvének a zsidók őt megölni, mert nemcsak a szombatot szegte meg, hanem az Istent is Atyjának mondotta, egyenlőnek állítván magát az Istennel. Felelvén azért Jézus, mondá nekik:
   ¹⁹Bizony, bizony mondom nektek: nem cselekedhetik a Fiú önmagától semmit, hanem csak a mit lát, hogy az Atya cselekszik; mert mind a mit ő cselekszik, azokat a Fiú is hasonlóképen cselekszi.
   ²⁰Mert az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, a miket ő cselekszik; és ezeknél nagyobbakat is fog mutatni neki, hogy ti elcsodálkoztok.
   ²¹Mert valamint az Atya halottakat támaszt és elevenít: úgy a Fiú is, a kiket akar, megelevenít.
   ²²És az Atya nem is itél senkit, hanem minden itéletet átadott a Fiúnak,
   ²³hogy mindnyájan tiszteljék a Fiút, a mint tisztelik az Atyát. A ki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát, ki őt küldötte.
   ²⁴Bizony, bizony mondom nektek, hogy a ki az én igémet hallgatja, és hisz annak, ki engem küldött, örök életet bír, és nem jő itélet alá, hanem átmegy a halálból az életre.
   ²⁵Bizony, bizony mondom nektek, hogy eljön az óra, és most vagyon, midőn a halottak meghallják az Isten Fia szavát, és a kik hallják, élni fognak.
   ²⁶Mert mikép az Atyának élete vagyon önmagában, azonkép adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában;
   ²⁷és hatalmat adott neki, hogy itéletet tartson, mivel ő az ember fia.
   ²⁸Ne csodáljátok ezt; mert eljön az óra, melyben mindnyájan, kik a sírokban vannak, meghallják az Isten Fia szavát.
   ²⁹És eléjőnek, kik jót cselekedtek, az élet föltámadására; a kik pedig gonoszt cselekedtek, az itélet föltámadására.
   ³⁰Nem cselekedhetem én magamtól semmit. A mint hallok, úgy itélek, és az én itéletem igazságos; mert nem keresem az én akaratomat, hanem annak akaratját, ki engem küldött.
   ³¹Ha én teszek bizonyságot magam felől, az én bizonyságom nem érvényes.
   ³²Más az, ki bizonyságot tesz felőlem; és tudom, hogy igaz a bizonyság, melyet felőlem tesz.
   ³³Ti Jánoshoz küldöttetek, és ő bizonyságot tett az igazságról;
   ³⁴én pedig nem embertől veszek bizonyságot, hanem ezeket mondom, hogy ti üdvözűljetek.
   ³⁵Ő égő és világító szövétnek vala; ti pedig csak ideig-óráig akartatok örvendezni az ő világánál.
   ³⁶De nekem nagyobb bizonyságom van Jánosnál. Mert a cselekedetek, melyeket Atyám adott nekem, hogy azokat elvégezzem, azon cselekedetek, melyeket én cselekszem, bizonyságot tesznek felőlem, hogy az Atya küldött engem.
   ³⁷És a ki engem küldött, az Atya, ő tett bizonyságot felőlem; de az ő szavát soha nem hallottátok, ábrázatát sem láttátok.
   ³⁸És az ő igéje nem marad meg bennetek, mert a kit ő küldött, annak ti nem hisztek.
   ³⁹Vizsgáljátok az irásokat, mert ti azt vélitek, hogy azokban vagyon örök éltetek; és ezek azok, melyek bizonyságot tesznek felőlem;
   ⁴⁰de ti nem akartok hozzám jőni, hogy éltetek legyen.
   ⁴¹Dicsőséget az emberektől nem veszek;
   ⁴²hanem ismerlek titeket, hogy nincs az Isten szeretete bennetek.
   ⁴³Én Atyám nevében jöttem, és nem fogadtok be engem; ha más maga nevében jő, azt befogadjátok.
   ⁴⁴Mikép hihetnétek ti, kik dicsőséget vesztek egymástól, és a dicsőséget, mely egyedűl Istentől vagyon, nem keresitek?
   ⁴⁵Ne gondoljátok, hogy majd én vádollak titeket az Atyánál; van, a ki vádol titeket, Mózes, kiben ti bíztok.
   ⁴⁶Mert ha Mózesnek hinnétek, bizonyára nekem is hinnétek; mert ő énfelőlem írt.Móz. I. 3,15  22,18 Móz. V. 18,15  ⁴⁷Ha pedig az ő irásának nem hisztek, mikép hisztek majd az én igéimnek?