Szt. János evangélioma

11 ¹Vala pedig egy Lázár nevű beteg Bethániából, Mária s ennek nővére, Márta, falujából való.
²(Mária pedig az vala, ki megkente az Urat kenettel, és az ő lábait hajával törölgette, kinek bátyja, Lázár, beteg vala).
   ³Húgai tehát hozzája küldének, mondván: Uram! íme a kit szeretsz, beteg.
   ⁴Hallván pedig ezt Jézus, mondá nekik: E betegség nem válik halálra, hanem az Isten dicsőségére, hogy az által az Isten fia megdicsőittessék.
   ⁵Szereti vala pedig Jézus Mártát és nővérét, Máriát, és Lázárt.
   ⁶Midőn tehát meghallotta, hogy beteg, akkor ugyan megmaradt azon helyen két napig;
   ⁷ezek után mondá tanítványinak: Menjünk ismét Judeába.
   ⁸Mondák neki a tanítványok: Rabbi! most akartak téged a zsidók megkövezni, és ismét oda mégy?
   ⁹Felelé Jézus: Nemde tizenkettő a nap órája? Ha ki nappal jár, nem botlik meg, mert e világ világosságát látja;
   ¹⁰ha pedig éjjel jár, megbotlik, mert nincs világossága.
   ¹¹Igy szóla, s ezek után mondá nekik: Lázár, a mi barátunk aluszik; de megyek, hogy az álomból fölserkentsem őt.
   ¹²Mondák erre tanítványai: Uram! ha aluszik, meggyógyúl.
   ¹³Azonban Jézus az ő haláláról mondotta ezt, ők pedig azt vélték, hogy az álom szendergéséről mondja.
   ¹⁴Akkor tehát Jézus nyilván megmondá nekik: Lázár meghalt.
   ¹⁵És örűlök tiérettetek, hogy ott nem voltam, hogy higyetek. De menjünk hozzája.
   ¹⁶Mondá tehát Tamás, ki kettősnek neveztetik, tanítványtársaihoz: Menjünk mi is, hogy meghaljunk ővele.
   ¹⁷Eljöve tehát Jézus, és már negyednaposnak találá őt a sírban.
   ¹⁸(Bethánia pedig Jerusalemtől mintegy tizenöt futamatnyi földre vala).
   ¹⁹A zsidók közől pedig sokan jövének Mártához és Máriához, hogy vígasztalják őket bátyjok miatt.
   ²⁰Márta tehát a mint meghallotta, hogy Jézus jő, eléje méne; Mária pedig otthon ül vala.
   ²¹Mondá pedig Márta Jézusnak: Uram! ha itt lettél volna, az én bátyám nem halt volna meg.
   ²²De most is, tudom, hogy a mit kérsz az Istentől, megadja neked az Isten.
   ²³Mondá neki Jézus: Feltámad a te bátyád.
   ²⁴Mondá neki Márta: Tudom, hogy feltámad a feltámadásban az utolsó napon.Luk. 14,14 Ján. 6,40  ²⁵Mondá neki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet; a ki énbennem hiszen, ha szintén meghal is, élni fog;
   ²⁶és minden, a ki él és énbennem hiszen, nem hal meg mindörökké. Hiszed-e ezt?
   ²⁷Mondá neki: Igen, Uram! én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia, ki e világra jöttél.
   ²⁸És a mint ezeket mondotta, elméne, és elhivá nővérét, Máriát, csendesen mondván: A mester jelen vagyon, és téged hí.
   ²⁹Az a mint hallotta, fölkele hamar, és hozzája méne.
   ³⁰Mert Jézus még nem ért a faluba, hanem még azon helyen vala, hol Márta eléje ment.
   ³¹A zsidók tehát, kik vele a házban valának és vigasztalák őt, midőn látták Máriát, hogy hamar fölkelt és kiment, követék őt, mondván: A sírhoz megyen, hogy ott sírjon.
   ³²Mária pedig midőn oda ért, hol Jézus vala, meglátván őt, lábaihoz borúla, és mondá neki: Uram! ha itt lettél volna, nem halt volna meg az én bátyám.
   ³³Jézus tehát a mint látta őt sírni, s a zsidókat is, kik vele jöttek vala, hogy sírnak, elbúsúla lelkében és megrendűle,
   ³⁴és mondá: Hova tettétek őt? Mondák neki: Uram! jőj és lásd.
   ³⁵És könyeze Jézus.
   ³⁶Mondák tehát a zsidók: Ime mennyire szereti vala őt!
   ³⁷Némelyek pedig közőlük mondák: Nem tehette volna meg ő, ki megnyitotta a vakon születettnek szemeit, hogy ez meg ne haljon?Ján. 9,7  ³⁸Jézus tehát ismét elbúsúlván magában, a sírhoz méne. Vala pedig az egy barlang, és kő vala arra téve.
   ³⁹Mondá Jézus: Vegyétek fel a követ. Mondá neki Márta, a megholtnak húga: Uram! már szaga van, mert negyednapos.
   ⁴⁰Mondá neki Jézus: Nem mondottam-e neked, hogyha hiszesz, meglátod az Isten dicsőségét?
   ⁴¹Elvevék tehát a követ. Jézus pedig fölemelvén szemeit, mondá: Atyám! hálát adok neked, hogy meghallgattál engemet.
   ⁴²Én ugyan tudtam, hogy mindenkor meghallgatsz engem, de a körűlálló népért mondám azt, hogy elhigyék, hogy te küldöttél engem.
   ⁴³Ezeket elmondván, nagy szóval kiálta: Lázár! jőj ki.
   ⁴⁴És azonnal kijöve, a ki halott vala, megkötve lévén lábai és kezei ruhákkal, és orczája bekötve lévén kendővel. Mondá nekik Jézus: Oldjátok meg őt, és bocsássátok el.
   ⁴⁵A zsidók közől tehát, kik Máriához és Mártához jöttek vala, látván a miket Jézus cselekedett, sokan hivének őbenne.
   ⁴⁶Némelyek pedig közőlük a farizeusokhoz menének, és megmondák nekik, a miket Jézus cselekedett.
   ⁴⁷Egybegyüjték azért a főpapok és farizeusok a tanácsot, és mondák: Mit cselekedjünk? mert ez az ember sok csodajelt teszen.
   ⁴⁸Ha így hagyjuk őt, mindnyájan hisznek majd benne; és eljőnek a romaiak, és elfoglalják helyünket és nemzetünket.
   ⁴⁹Egy pedig közőlük, Kaifás nevű, ki főpap vala azon esztendőben, mondá nekik: Ti semmit sem tudtok,Ján. 18,44  ⁵⁰s meg sem gondoljátok, hogy hasznosabb nektek, hogy egy ember haljon meg a népért, mintsem az egész nemzet elveszszen.
   ⁵¹Ezt pedig nem magától mondá, hanem azon esztendőbeli főpap lévén, jövendölé, hogy Jézus meghal a nemzetért;
   ⁵²és nem csak a nemzetért, hanem hogy az Istennek elszéledett fiait egybegyüjtse.
   ⁵³Az naptól tehát elvégezék, hogy megölik őt.
   ⁵⁴Jézus azért már nyilván nem jár vala a zsidók között, hanem a puszta mellett való tartományba méne, azon városba, mely Efremnek mondatik, és ott tartózkodék tanítványival.
   ⁵⁵Közel vala pedig a zsidók húsvéte, és sokan menének föl Jerusalembe e tartományból húsvét előtt, hogy magokat megszenteljék.
   ⁵⁶Keresék tehát Jézust, és szólának egymáshoz a templomban állók: Mit véltek? vajjon nem jött-e el ő az ünnepre? Parancsot adtak vala pedig a főpapok és farizeusok, hogy ha valaki megtudja, hol vagyon, jelentse föl, hogy megfogják őt.