Káldi Biblia

Zsidóknak írt levél

13 1Az atyafiúi szeretet maradjon bennetek.
2És a vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ez által némelyek tudtokon kivűl angyalokat fogadtak be szállásra.

   3Emlékezzetek meg a foglyokról, mintha ti is velök együtt foglyok volnátok, és a fáradozókról, mint ti is még testben lakók.

   4Tiszteletes legyen mindenben a házasság, és szeplőtelen a házas-ágy; mert a paráznákat és házasságtörőket Isten megitéli.

   5Fösvénységtől ment legyen viseletetek, megelégedvén azzal, mitek vagyon; mert ő mondotta: Nem hagylak el téged, nem maradok el tőled;Móz. V. 31,6 Józ. 1,5 
6úgy, hogy bízvást mondhassuk: Az Úr az én segítőm, nem félek, bármit tegyen nekem az ember.Zsolt. 117,6  7Emlékezzetek meg elöljáróitokról, kik nektek az Isten igéjét hirdették; kiknek látván életök végét, kövessétek hitöket.
   8Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma és mindörökké.

   9Különféle és idegen tanítások által el ne csábíttassatok; mert legjobb a szívet kegyelemmel erősíteni, nem étkekkel, melyek nem használtak az azokkal élőknek.

   10Vagyon oltárunk, melyről nem szabad enni azoknak, kik a sátornál szolgálnak;

   11mert a mely állatok vére a bűnért a főpap által bevitetik a szentélybe, azok testei a táboron kivűl megégettetnek.

   12Ugyanazért Jézus is, hogy vére által a népet megszentelje, a kapun kivűl szenvedett.

   13Menjünk ki tehát hozzá a táboron kivűl, hordozván az ő gyalázatát;

   14mert nincs maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük.Mikeás 2,10 
15Őáltala mutassuk be tehát szüntelen Istennek a dicséret áldozatát, vagyis, az ő nevéről vallást tevő ajkak gyümölcsét.
   16A jótékonyságról pedig és az adakozásról el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatok tetszenek az Istennek.Filipp. 4,18 
17Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak, és hódoljatok nekik; mert ők őrködnek, mint a kik számot fognak adni lelkeitekért, hogy ezt örömmel cselekedjék, és nem nyögve; mert ez nektek nem használna.
   18Imádkozzatok érettünk, mert bízunk, hogy jó lelkiisméretünk vagyon, mindenben jól akarván eljárni;

   19annál inkább kérlek titeket ennek megcselekvésére, hogy hamarabb visszaadattassam nektek.

   20A békeség Istene pedig, ki a halálból kihozta juhai nagy pásztorát az örök szövetség vére által, a mi Urunk Jézus Krisztust,

   21tegyen alkalmasokká titeket minden jóra, hogy az ő akaratját cselekedjétek; azt munkálván bennetek, a mi kellemes őelőtte Jézus Krisztus által; kinek dicsőség legyen mindörökön örökké. Amen.

   22Kérlek pedig titeket, atyámfiai! hogy jó néven vegyétek a vigasztalás ez igéjét; mert röviden írtam nektek.

   23Tudjátok meg, hogy Timoteus atyámfia kiszabadúlt; kivel (ha hamarabb eljő) meglátlak titeket.

   24Köszöntsétek minden elöljárótokat és mind a szenteket. Köszöntenek titeket az olaszországi atyafiak.

   25Kegyelem mindnyájotokkal. Amen.