8
1És lőn, midőn meghallotta ezen igéket az özvegy Judit, ki leánya vala Merarinak, ki Idox fia, ki József fia, ki Oziás fia, ki Élai fia, ki Jamnor fia, ki Gedeon fia, ki Rafaim fia, ki Akitob fia, ki Melkia fia, ki Énan fia, ki Nataniás fia, ki Szalátiel fia, ki Simeon fia, ki Rúben fia;
2és az ő férje Manasszes volt, ki az árpaaratás napjaiban halt meg.
3Mert a kévekötőket szorgalmazván a mezőn, hőség jöve fejére, és meghala Betúliában, az ő városában, és ott temetteték el atyáihoz.
4Judit pedig az ő elmaradott özvegye vala, már három esztendő és hat hónap óta.
5És háza felső részeiben készíte magának titkos kamarát, melyben szolgálóival bezárkózva lakik vala,
6és szőrzsák lévén ágyékain, böjtölt életének teljes napjaiban, a szombatokat és újholdnak első napjait és Izrael házának ünnepeit kivéve.
7Igen ékes tekintetű vala pedig, és férje sok gazdagságot hagyott neki, és számos cselédséget, és ökörcsordákkal s juhnyájakkal teljes birtokokat.
8És mindeneknél igen jó hírnévben állott, mert igen félte az Urat, és nem vala, ki rosz szót szóljon felőle.
9Ez tehát midőn meghallotta, hogy Oziás megigérte ötödnap mulva föladni a várost, elkülde a vénekhez, Kabrihoz és Karmihoz.
10És hozzá jövének, és mondá nekik: Micsoda ige ez, melyre ráállott Oziás, hogy a várost föladja az asszíriusoknak, ha öt nap alatt segítségtek nem jő?
11S kik vagytok ti, hogy az Urat kisértitek?
12Nem oly beszéd ez, mely irgalmasságot nyerjen, hanem inkább mely haragra indítson és boszúra gerjeszszen.
13Ti az Úr irgalmasságának időt szabtatok, és önkényetek szerint napot rendeltetek neki.
14De mivelhogy tűrő az Úr, ugyanezt szánjuk bánjuk meg, és az ő irgalmasságát könyhullatásokkal kérjük;
15mert nem úgy fenyeget az Isten, mint az ember; haragra sem gerjed, mint az ember fia.
16És azért alázzuk meg előtte lelkeinket, és alázatos lélekkel szolgálván neki,
17mondjuk sírva az Úrnak, hogy akaratja szerint úgy cselekedje velünk irgalmasságát, hogy a mint megháboríttatott szívünk az ő kevélységök miatt, úgy dicsekedjünk mi is alázatosságunkban;
18mert nem követtük atyáink bűneit, kik elhagyták istenöket, és idegen isteneket imádtak,
19mely vétekért fegyverre és ragadományra és gyalázatra adattak ellenségeiknek; mi pedig más Istent nem tudunk őkivűle.
20Várjuk alázatosan az ő vigasztalását, és vérünket meg fogja boszúlni minket nyomorgató ellenségeinken, és megaláz minden nemzetet, mely ellenünk feltámad, és megszégyeníti őket a mi Urunk Istenünk.
21És most, atyámfiai! mivel ti vagytok a vének Isten népe között, és tőletek függ az ő életök, beszédetek által bátorítsátok szíveiket, hogy emlékezzenek meg, mint kisértettek meg atyáink, hogy megpróbáltassanak, ha igazán tisztelik-e az ő Istenöket.
22Meg kell emlékezniök, mimódon lett Ábrahám atyánk, megkisértetvén, és sok háborúság által megpróbáltatván, Isten barátjává.
23Igy Izsák, igy Jákob, igy Mózes és mindnyájan, kik az Istennél kedvesek voltak, sok háborúságon mentek át, hivek maradván.
24Azok pedig, kik a kisérteteket nem fogadták az Úr félelmével, és az ő tűrhetetlenségökkel és morgolódásuk gyalázatával álltak elő az Úr ellen,
25kiírtattak a kiírtótól, és kigyók által elvesztenek.
26Mi is tehát ne álljunk boszút azokért, miket szenvedünk,
27hanem meggondolván, hogy csekélyebbek a mi bűneinknél ezen büntetések, az Úr ostorait, melyekkel, mint szolgák fenyittetünk, jobbúlásunkra és nem vesztünkre lenni higyük.
28És mondák neki Oziás és a vének: Mind igazak, a miket szólottál, és nincs beszédeidben semmi feddésre méltó.
29Most tehát imádkozzál érettünk, mivel szent és istenfélő asszony vagy.
30És mondá nekik Judit: Valamint az, a mit szólhattam, elismeritek, hogy Istené:
31azonképen a mit eltökélettem cselekedni, itéljétek meg, ha Istentől vagyon-e? és imádkozzatok, hogy Isten az én tanácsomat megerősítse.
32Álljatok ti ez éjjel a kapunál, és én kimegyek szolgálómmal; imádkozzatok, hogy a mint mondottátok, ötödnapra az Úr tekintsen népére, Izraelre.
33Ti pedig, nem akarom, hogy vizsgáljátok az én cselekedetemet; és míg hírt nem adok nektek, semmi egyéb ne legyen, hanem csak imádság érettem a mi Urunkhoz Istenünkhöz.
34És mondá neki Oziás, Júda fejedelme: Menj békével, és az Úr legyen veled a mi ellenségeinken való boszúállásra. És visszatérvén, elmenének.