Judit könyve

7 ¹Holofernes pedig másodnapon megparancsolá seregeinek, hogy menjenek föl Betúlia ellen.
²Valának pedig a hadakozó gyalogok százhúszezeren, és a lovasok huszonkétezeren azon fölszerelt férfiakon kivűl, kik fogságba estek és elvitettek a tartományok és városok egész ifjúsága közől.
   ³Mindnyájan elkészűlének egyenlőképen a viadalra Izrael fiai ellen, és eljövének a hegy oldalán, egész tetejéig, mely Dótain felé néz, ama helytől, mely Belmának mondatik, Kelmonig, mely Eszdrelon átellenében vagyon.
   ⁴Izrael fiai pedig, hogy meglátták azok sokaságát, leborúlának a földre, hamut hintvén fejeikre, egyakarattal imádkozván, hogy Izrael Istene mutassa meg népén az ő irgalmasságát.
   ⁵És fölvévén hadi fegyvereiket leülének ama helyeken, melyek a szoros út ösvényére vezetnek a hegyek között, és azokat őrizék egész nap és éjjel.
   ⁶Holofernes pedig, mikor körűljárt, észrevevé, hogy a forrás, mely befoly vala az ő csatornájokon, a déli rész felől vezettetik a városon kivűl; és parancsolá elvágatni csatornájokat.
   ⁷Mindazáltal valának kutak nem messze a kőfalaktól, melyekből lopva látattak vizet meríteni, inkább enyhűlésre mint italra.
   ⁸De Ammon és Moáb fiai Holoferneshez járúlának, mondván: Izrael fiai nem bíznak dárdában, sem nyilban, hanem a hegyek oltalmazzák őket, és a meredeken helyezett halmok erősítik őket.
   ⁹Hogy tehát viadal nélkül meggyőzhesd őket, rendelj őröket a kutakhoz, hogy ne merítsenek vizet azokból, és fegyver nélkül megölöd őket, vagy bizonyára elfáradván, föladják városukat, melyet, mivel hegyen van helyezve, győzhetlennek tartanak.
   ¹⁰És tetszének ez igék Holofernesnek és az ő szolgáinak, és köröskörűl minden kúthoz egy egy századot rendele.
   ¹¹És midőn ez őrizet húsz napig tartott, elfogyának a csatornakutak és a gyüjtött vizek Betúlia minden lakóinál, úgy hogy nem volt a városban, honnan csak egy nap is kielégíttessenek, mert a víz mértékre adatik vala a népnek minden nap.
   ¹²Akkor Oziáshoz gyűlvén mind a férfiak és asszonyok, ifjak és gyermekek, mindnyájan egy szóval
   ¹³mondák: Itéljen az Isten közöttünk és közötted, mert gonoszúl cselekedtél velünk, nem akarván békeségesen szólani az asszíriusokkal, és azért adott el minket Isten az ő kezeikbe.
   ¹⁴És azért nincs, a ki megsegítsen, midőn eldőlünk szemeik előtt a szomjúság és nagy veszedelem miatt.
   ¹⁵Most tehát gyüjtsétek egybe mind, kik a városban vannak, hogy önként adjuk meg magunkat mindnyájan Holofernes népének.
   ¹⁶Mert jobb, hogy mint foglyok áldjuk az Urat életben, mintsem meghaljunk, és gyalázatra legyünk minden embernél, midőn látni fogjuk feleségeinket és gyermekeinket meghalni szemeink előtt.
   ¹⁷Bizonyságúl híjuk ma az eget és földet és atyáink Istenét, ki boszút áll rajtunk bűneink szerint: hogy immár adjátok a várost Holofernes hadának kezébe, és végünk legyen rövid a fegyver éle által, mely csak hosszabbodik a szomjúság szárazsága miatt.
   ¹⁸És midőn ezeket mondották, nagy sírás és jajgatás lőn a gyülekezetben mindenektől, és sok óráig egyszóval kiáltának az Istenhez, mondván:
   ¹⁹Vétkeztünk atyáinkkal, igaztalanul cselekedtünk, álnokságot míveltünk.
   ²⁰Te, mivel kegyes vagy, könyörűlj rajtunk, vagy a te ostoroddal büntesd gonoszságainkat, és ne add a téged vallókat azon népnek, mely nem ismer téged;
   ²¹hogy ne mondják a pogányok között: Hol vagyon az ő Istenök?
   ²²És midőn elfáradván a kiáltásokban, és e sírások miatt ellankadván, hallgattak,
   ²³fölkelvén Oziás, tele könyhullatással, mondá: Jó szivvel legyetek, atyámfiai! és ez öt napig várjunk irgalmasságot az Úrtól;
   ²⁴mert talán haragjának véget vet, és dicsőséget ad nevének.
   ²⁵Ha pedig elmulván az öt nap, segítség nem jövend, cselekedjük az igéket, melyeket szólottatok.