Káldi Biblia

Aggeus jövendölése

2 1A hatodik hónapban, a hónak huszonnegyedik napján, Darius királynak második esztendejében.
2A hetedik hónapban, a hónak huszonegyedik napján, lőn az Úr igéje Aggeus próféta által, mondván:

   3Szólj Zorobabelnek, Szalátiel fiának, Júda vezérének, és Jézusnak, Jozedek fiának, a főpapnak, és a többi népnek, mondván:

   4Ki maradott meg közőletek, ki látta ezt a házat az ő első dicsőségében? s mint találjátok ezt ti most? vajjon nem olyan-e szemeitek előtt, mintha nem is volna?

   5De most erősödjél meg, Zorobabel! úgymond az Úr; és erősödjél meg Jézus, Jozedek fia, főpap! és erősödjél meg, e föld minden népe! úgymond a seregek Ura, és teljesítsétek (mert én veletek vagyok, úgymond a seregek Ura)

   6az igét, melynélfogva szövetséget kötöttem veletek, mikor kijöttetek Egyiptom földéről; és az én lelkem közöttetek leszen, ne féljetek.

   7Mert ezeket mondja a seregek Ura: Még egy kevés idő vagyon, és én megrendítem az eget és földet, a tengert és szárazat.

   8És megindítok minden népet; és eljő, a kit minden nemzetek óhajtanak; és betöltöm e házat dicsőséggel, úgymond a seregek Ura.

   9Enyém az ezüst, és enyém az arany, úgymond a seregek Ura.

   10Nagy leszen ez utolsó háznak dicsősége nagyobb, mint az elsőé volt, úgymond a seregek Ura; és e helyen békeséget adok, úgymond a seregek Ura.

   11A kilenczedik hónak huszonnegyedikén, Darius király második esztendejében, lőn az Úr ígéje Aggeus prófétához, mondván:

   12Ezeket mondja a seregek Ura: Kérdezd meg a papokat a törvény felől, mondván:

   13Ha az ember megszentelt húst viszen köntöse aljában, és illeti annak szélével a kenyeret vagy főzeléket, a bort vagy olajat vagy egyébféle étket: vajjon megszenteltetik-e az által? Felelvén pedig a papok, mondák: Nem.

   14És mondá Aggeus: Ha illetend valamit mindezek közől, ki hulla által van megfertőztetve, vajjon megfertőztetik-e? És felelének a papok, mondván: Megfertőztetik.

   15És felelvén Aggeus, mondá: Igy van e nép, és így e nemzet az én orczám előtt, úgymond az Úr, és így kezök minden cselekvése, és mindaz, mit ott bemutatnak, fertőztetett leszen.

   16És most vegyétek szivetekre a mi történt e naptól fogva és ezelőtt, minekelőtte kő kőre tétetett volna az Úr templomában;

   17mikor húsz vékás asztaghoz fogtatok, s lett belőle tíz; és a sajtóhoz mentetek, hogy ötven tömlőt sajtoljatok, és lett húsz.

   18Megvertelek titeket égető széllel, ragyával és jégesővel, meg kezeitek minden munkáját; s mégsem volt közöttetek, ki hozzám tért volna, úgymond az Úr.Ámosz 4,9 
19De most vegyétek szivetekre e naptól és tovább, a kilenczedik hónak huszonnegyedik napjától, az naptól, melyen letétettek az Úr templomának alapjai, vegyétek szivetekre.
   20Vajjon csirában van-e már a mag? a szőllő és fügefa, a gránátalma és olajfa még nem virágzott? E naptól kezdve mind megáldom.

   21És lőn az Úr igéje másodszor Aggeushoz, a hónak huszonnegyedikén, mondván:

   22Szólj Zorobabelnek, Júda vezérének, mondván: Én megrendítem az eget és földet egyetemben.

   23És fölforgatom az országok királyi székét, és megrontom a pogányország erősségét; fölfordítom a szekeret és a rajta ülőt, és lehullanak a lovak és az azokon ülők, a férfiú az ő atyjafiának fegyvere által.

   24Az napon, úgymond a seregek Ura, fölveszlek téged, Zorobabel, Szalátiel fia, én szolgám! úgymond az Úr, és olyanná teszlek, mint egy pecsétgyürűt, mert téged választottalak, úgymond a seregek Ura.