22
1Dávid pedig az Úrnak ez ének igéit mondá az napon, melyen az Úr megszabadította őt ellenségei kezéből, és Saul kezéből,
2és szóla: Az Úr az én kősziklám, és erősségem és szabadítóm.Zsolt. 17,3 
3Isten az én erőm, benne bízom; paizsom és szabadulásom szarva, az én fölemelőm és menedékem; szabadítóm, a gonoszságból kiszabadítasz engem.
   4A dicséretes Urat segítségűl hívom, és ellenségeimtől megszabadúlok.Zsolt. 17,4 
5Mert körűlvettek engem a halál gyötrelmei, Bélial patakjai megrettentettek engem.
   6A pokol kötelei körűlvettek engem; elővettek engem a halál tőrei.
   7Szorúltságomban segítségűl hívom az Urat, és Istenemhez kiáltok, és templomából meghallgatja szómat, és füleihez érkezik kiáltásom.
   8Megindult és megrendűlt a föld, a hegyek alapjai megrázkodtak és ingadoztak, mert haragudott rájok,
   9Füst ment föl orrából, és szájából emésztő tűz; szenek gyuladtak meg attól,
   10Meghajtotta az egeket, és leszállott; és homály volt lábai alatt.
   11A kerubok fölé ment és szállott, és röpűlt a szél szárnyain.
   12Rejtekűl tette a sötétséget maga körűl, vizet csurgatván az egek fölhőiből.
   13A színe előtti villogástól tüzes szenek gyuladtak.
   14Az Úr dörög az égből, és a Fölséges szózatát adja.
   15Nyilakat bocsáta ki és elszéleszté őket, villámot, és megemészté őket.
   16És meglátszottak a tenger mélyei, és fölfedettek a földkerekség alapjai az Úr dorgálásától, az ő haragja szelének fúvásától.
   17Elküldött a magasból, és felvőn engem, és kivona engem a sok vízből.
   18Megszabadított engem igen hatalmas ellenségemtől, és azoktól, kik gyülöltek engem; mert erősebbek voltak nálamnál.
   19Megelőzött engem nyomorúságom napján, és erős támaszom lőn az Úr.
   20És kivezetett engem a térségre; megszabadított engem, mert tetszettem neki.
   21Az Úr megfizet nekem igazságom szerint, és kezeim tisztasága szerint fog jutalmazni engem.
   22Mert megőriztem az Úr útait, és istentelenűl nem cselekedtem Istenem ellen.
   23Mivel minden itélete szemeim előtt vagyon, és az ő parancsait nem távolítottam el magamtól.
   24És tökéletes leszek előtte, és őrizkedni fogok gonoszságomtól.
   25És az Úr megfizet nekem igazságom szerint, és kezeim tisztasága szerint az ő szemei láttára.
   26A szenttel szent leszesz, és az erőssel tökéletes.
   27A választottal választott leszesz, és az elveteműlttel elvetemedel.
   28És a szegény népet megmented, és szemeiddel a kevélyeket megalázod.
   29Mert te vagy szővétnekem, Uram! és te világosítod meg, Uram, sötétségemet.
   30Mert teáltalad futok felövezve; Istenemmel átugrom a kőfalat.
   31Isten, szeplőtelen az ő útja, az Úr beszéde tűzzel megpróbáltatott; ő minden benne bízónak paizsa.
   32Kicsoda Isten az Úron kivűl? és kicsoda erős a mi Istenünkön kivűl?
   33Isten az, ki felövezett engem erősséggel, és megegyenesítette tökéletesen útamat;
   34hasonlóvá tévén lábaimat a szarvasokéhoz, és magas helyeimre állítván engem,
   35harczra tanítván kezeimet, és karjaimat olyanokká tévén, mint a réz-íjat.Zsolt. 143,1 
36Szabadításod paizsát adtad nekem, és kegyességed nagygyá tett engem.
   37Tért adtál lépéseimnek alattam, és nem erőtlenedtek el bokáim.
   38Űzőbe veszem ellenségeimet és eltiporom; és nem térek vissza, míg meg nem emésztem őket.
   39Megemésztem őket és összetöröm, hogy föl ne keljenek; lábaim alá fognak esni.
   40Felöveztél engem erősséggel a harczra, alám hajtottad az ellenem állókat.
   41Elleneimmel hátat fordíttattál nekem, az engem gyülölőkkel, és elvesztem őket.
   42Kiáltanak, és nem lesz, ki megszabadítsa; az Úrhoz (kiáltanak), és nem hallgatja őket.
   43Eltörlöm őket, mint a föld porát; mint az utczák sarát szétgázolom őket és eltiprom.
   44Megmentesz engem népem ellenmondásaitól, és nemzetek fejévé megtartasz engem; a nép, melyet nem ismerek, szolgál nekem.
   45Az idegen fiak ellenem állnak; hallván fülök, engedelmeskednek nekem.
   46Az idegen fiak elfolytak, és szorúltságukban összezsugorodnak.
   47Él az Úr, és áldott legyen az én Istenem; és magasztaltassék föl szabadúlásom erős Istene.
   48Isten, ki boszuállást adsz nekem, és alám veted a népeket;
   49ki engem kiviszesz ellenségeim közől, és az ellenem tusakodók közől fölemelsz; az igaztalan férfiútól megmentesz engem.Zsolt. 17,49 
50Azért hálát adok neked, Uram! a népek között, és a te nevednek énekelek;Rom. 15,9 
51ki magasztossá tette az ő királya szabadulását, és irgalmasságot cselekedett fölkentjével, Dáviddal, és az ő ivadékával mindörökké.