Királyok IV. (II.) könyve

3 ¹Jóram pedig, Ákáb fia királylyá lőn Izraelen Szamariában, Josafátnak, Júda királyának tizennyolczadik esztendejében. És tizenkét esztendeig országla.
²És gonoszat cselekvék az Úr előtt, de nem úgy, mint atyja és anyja; mert lerontá Baal képszobrait, melyeket atyja emelt vala.
   ³Mindazáltal Nábat fiának, Jeroboamnak, ki Izraelt vétekre vitte, bűneihez ragaszkodék, és azoktól nem távozék.
   ⁴Méza pedig, a moábi király sok barmot tart vala, Izrael királyának százezer báránynyal adózván, és százezer kossal gyapjastul.
   ⁵És mikor meghalt Ákáb, megszegé a szövetséget, melyben Izrael királyával állott vala.
   ⁶Kiméne azért Jóram király az napon Szamariából, és számbavevé egész Izraelt.
   ⁷És Josafáthoz, Júda királyához külde, mondván: A moábi király elszakadt tőlem, jer velem hadba ellene. Ki felelé: Fölmegyek; a ki enyém, tied; az én népem a te néped, és lovaim a te lovaid.
   ⁸És mondá: Melyik úton menjünk föl? Amaz pedig felelé: Idumea pusztáján.
   ⁹Elindúlának tehát Izrael királya és Júda királya és Edom királya, és hét nap kerengének az úton, és nem vala vize a hadseregnek és a barmoknak, melyek őket követik vala.
   ¹⁰És mondá Izrael királya: Ah, ah, ah! egybegyűjtött az Úr minket, három királyt, hogy Moáb kezeibe adjon.
   ¹¹És mondá Josafát: Vagyon-e itt prófétája az Úrnak, hogy könyörögjünk az Úrhoz általa? És felelé egy Izrael királyának szolgái közől: Itt vagyon Száfat fia, Elizeus, ki vizet tölt vala Illés kezére.
   ¹²És mondá Josafát: Nála van az Úr beszéde. És leméne hozzá Izrael királya és Júda királya, Josafát, és Edom királya.
   ¹³Mondá pedig Elizeus Izrael királyának: Mi közöm veled? menj atyád és anyád prófétáihoz. És mondá neki Izrael királya: Miért gyűjtötte egybe az Úr e három királyt, hogy őket Moáb kezeibe adja?
   ¹⁴És mondá neki Elizeus: Él a seregek Ura! kinek színe előtt állok, hogyha Júda királyának, Josafátnak orczáját nem becsülném, csak rád sem figyeltem, nem is tekintettem volna.
   ¹⁵Most pedig hozzatok nekem egy hárfást. És mikor játszék a hárfás, rajta lőn az Úr keze, és mondá:
   ¹⁶Ezeket mondja az Úr: Csináljatok e patak árkában sok gödröt;
   ¹⁷mert ezeket mondja az Úr: Nem láttok szelet, sem esőt; és ez árok megtelik vízzel, és inni fogtok ti és cselédeitek és barmaitok.
   ¹⁸És ez kevés az Úr színe előtt; azonfölűl Moábot is kezetekbe adja.
   ¹⁹És megvertek minden erős várost és minden választott várost, és minden gyümölcsfát kivágtok, és minden kútfőt betömtök, és minden jeles szántóföldet behánytok kövekkel.
   ²⁰Lőn tehát reggel, mikor az áldozatot szokták bemutatni, és ime víz jő vala Edom útján, és eltelék a föld vízzel.
   ²¹A moabiták pedig mindnyájan hallván, hogy feljöttek a királyok hadakozni ellenök, egybehívák mind, a kik vitézi övvel föl valának övezve, és megállának a határszélen.
   ²²És korán reggel fölkelvén, és a nap már feljövén a vizek fölött, látának a moabiták átellenben vörös vizet, mint a vér,
   ²³és mondák: Ez fegyver vére; a királyok megvíttak magok között, és levágták egymást; most menj zsákmányra, Moáb!
   ²⁴És elmenének Izrael táborára; Izrael pedig fölkelvén, megveré Moábot, ezek pedig megfutának előttök. Elmenének azért a győzők, és megverék Moábot,
   ²⁵és a városokat leronták, és kiki köveket hányván, minden jeles szántóföldet behányának, és minden kútfőt betömének, és minden gyümölcsfát kivágának, úgy, hogy csak a téglakerítések maradtak meg; és a város körűlvéteték parittyásokkal, és nagy részben megvereték.
   ²⁶Mit mikor látott Moáb királya, tudniillik, hogy diadalmas az ellenség, hétszáz férfiút vőn maga mellé kivont karddal, hogy Edom királyára üssenek; és nem lehetett.
   ²⁷Ekkor megragadván elsőszülött fiát, ki országlandó vala helyette, égőáldozatúl föláldozá a kőfalon; és nagy boszankodás lőn Izraelben, és mindjárt eltávozának tőle, és földükre visszatérének.