Káldi Biblia

Korintusiaknak írt II. levél

13 1Ime ezennel harmadszor megyek hozzátok. Két vagy három tanú vallomásán megáll minden dolog.Móz. V. 19,15 Máté 18,16 Ján. 8,17 Zsid. 10,28  2Előre megmondottam, és mondom, mintha jelen volnék, bár most távol vagyok, azoknak, kik azelőtt vétkeztek, és minden egyebeknek, hogyha ismét oda megyek, nem fogok kedvezni.
   3Bizonyságot kerestek-e a bennem szóló Krisztusról, ki nem erőtlen, hanem hatalmas titöztetek?

   4Mert noha megfeszíttetett erőtlenségből, de él az Isten erejéből; és noha mi is erőtlenek vagyunk őbenne, de élni fogunk vele az Isten erejéből tinálatok.

   5Magatokat vizsgáljátok meg, ha a hitben vagytok-e, próbáljátok meg magatokat. Nem ismeritek-e meg magatokon, hogy Krisztus bennetek vagyon? hacsak nem vagytok elvetve.

   6Reménylem azonban, megismeritek, hogy mi nem vagyunk elvetve.

   7Kérjük pedig az Istent, hogy semmi gonoszt ne cselekedjetek: nem hogy mi megpróbáltaknak látszassunk, hanem hogy ti, a mi jó, azt cselekedjétek, mi pedig inkább mintegy elvetettek legyünk.

   8Mert mitsem cselekedhetünk az igazság ellen, hanem az igazságért.

   9Sőt örűlünk, hogy mi erőtlenek vagyunk, ti pedig hatalmasok vagytok; és könyörgünk is a ti tökéletességtekért.

   10Azért írom ezeket, távol lévén, hogy megjelenve, keményebben ne bánjak a hatalom szerint, melyet az Úr adott nekem épitésre és nem rontásra.Kor. II. 10,8 
11Egyébiránt, atyámfiai! örűljetek, tökésetesek legyetek, egymást intsétek, egyetértsetek, békeségben éljetek, és a béke és szeretet Istene lesz veletek.
   12Köszöntsétek egymást szent csókkal. Köszöntenek titeket mindnyájan a szentek.

   13A mi Urunk Jézus Krisztus malasztja és az Isten szeretete és a Szentlélek közöltetése legyen mindnyájotokkal. Amen.