16
1A szentek számára gyüjtendő alamizsnát illetőleg, a mint a galátziai egyházakban rendeltem, ti is úgy cselekedjetek.
2A hét első napján kiki közőletek otthon tegyen félre, gyüjtvén, a mennyit neki tetszik, hogy ne akkor legyen az alamizsnaszedés, mikor oda érkezem.
   3Midőn pedig jelen leszek, a kiket javasoltok, levéllel azokat küldöm el, hogy ajándékaitokat Jerusalembe vigyék.
   4Ha méltó lesz, hogy én is elmenjek, velem fognak menni.
   5Hozzátok jövök pedig, mikor átmegyek Macedonián; mert Macedonián át veszem utamat.
   6Talán tinálatok is fogok időzni, vagy telelni is, hogy ti kisérjetek el engem, a hova menendő vagyok.
   7Mert nem akarlak titeket most csak átmenőben látni, mivel reménylem, hogy egy ideig nálatok maradok, ha az Úr engedi.
   8Efezusban pedig pünköstig maradok.
   9Mert nagy ajtó nyittatott nekem és kitűnő, és sok az ellenkező.
   10Ha pedig oda jut Timoteus, gondoskodjatok róla, hogy félelem nélkül legyen nálatok, mert az Úr dolgában működik, a mint én is.
   11Senki tehát őt meg ne vesse, sőt inkább kisérjétek el őt békével, hogy hozzám jőjön, mert várom őt az atyafiakkal.
   12Apollo atyánkfia felől pedig tudtotokra adom, hogy igen kértem őt, menjen hozzátok az atyafiakkal; de semmiképen sem volt akaratja, hogy most elmenjen; azonban elmegy, mihelyt ideje leszen.
   13Vigyázzatok, állhatatosak legyetek a hitben; cselekedjetek férfiasan, és erősödjetek meg.
   14Minden dolgotok szeretettel legyen.
   15Kérlek pedig titeket, atyámfiai! tudjátok, hogy Stefana háza és Fortunatusé és Akaikusé első zsengéi Akájának, és hogy a szentek szolgálatára szánták önmagokat;
   16készszolgálattal legyetek az ilyenekhez és mindazokhoz, kik együtt munkálkodnak és fáradoznak.
   17Örűlök pedig Stefana és Fortunatus és Akaikus jelenlétén; mert a mi részetekről hiányzott, ők helyrepótolták;
   18mert megörvendeztették az én lelkemet, a tieteket is. Becsüljétek meg tehát, a kik ilyenek.
   19Köszöntenek titeket az ásiai egyházak. Igen köszöntenek titeket az Úrban Aquila, és Priscilla, az ő házokbeli gyülekezettel, kiknél szállva is vagyok.
   20Köszöntenek titeket mindnyájan az atyafiak. Köszöntsétek egymást szent csókkal.
   21Köszöntést írok én is, Pál, magam kezével.
   22A ki nem szereti a mi Urunk Jézus Krisztust, átok alatt legyen. Maran Atha.
   23A mi Urunk Jézus Krisztus malasztja veletek.
   24Az én szeretetem mindnyájotokkal Krisztus Jézusban. Amen.