Békés-Dalos Újszövetségi Szentírás

Jézus Krisztus evangéliuma Máté szerint

Jézus működése Júdeában és Jeruzsálemben 19 *Út Jeruzsálem felé1Amikor Jézus ezt a tanítását befejezte, elindult Galileából és Júdea határába ment, a Jordánon túlra. 2Nagy tömeg kísérte, s ő meggyógyította betegeiket. 3Akkor odaléptek hozzá a farizeusok, hogy próbára tegyék. Megkérdezték: „Szabad-e a férfinak bármi okból elbocsátania feleségét?” *4Ő így felelt: „Nem olvastátok, hogy a Teremtő kezdetben férfinak és nőnek teremtette őket 5és azt mondta: a férfi ezért elhagyja atyját és anyját, feleségéhez csatlakozik és a kettő testben egy lesz? *6Így már nem ketten vannak, hanem csak egy test. Amit tehát Isten egybekötött, ember szét ne válassza.” *7De azok erősködtek: „Miért parancsolta hát Mózes a válólevéllel történő elbocsátást?” 8Ő kijelentette: „Mózes keményszívűségtek miatt engedte meg, hogy elbocsássátok feleségeteket, de kezdetben nem így volt. *9Mondom nektek: aki elbocsátja feleségét – kivéve ha törvénytelen élettársa – és mást vesz el, házasságtörést követ el. Aki pedig elbocsátott nőt vesz el, szintén házasságot tör.” *Önkéntes szüzesség10Erre a tanítványok megjegyezték: „Ha így áll a dolog férj és feleség között, nem érdemes megházasodni.” *11Ő így válaszolt: „Nem mindenki tudja fölfogni ezt, csak akinek Isten megadja. 12Van, aki anyja méhéből úgy született, hogy képtelen házasságra, van, akit az emberek tettek képtelenné rá, de van, aki a mennyek országáért önként lemond róla. Aki föl tudja fogni, fogja föl!” *Jézus és a gyermekek13Akkor gyermekeket hoztak hozzá, hogy rájuk tegye kezét és imádkozzék. De a tanítványok elutasították őket. *14Jézus azonban így szólt: „Hagyjátok csak a gyermekeket s ne akadályozzátok meg, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa.” 15Azzal rájuk tette kezét, és tovább indult. *A gazdag ifjú16Később odalépett hozzá valaki és megkérdezte: „Mester, mi jót kell tennem, hogy eljussak az örök életre?” *17„Mit kérdesz engem a jóról? – válaszolta. Egy a jó, (az Isten). Ezért ha el akarsz jutni az életre, tartsd meg a parancsokat.” 18Ő tovább kérdezte: „Melyeket?” Jézus fölsorolta: „Ne ölj, ne paráználkodjál, ne lopj, hamisan ne tanúskodjál, 19atyádat és anyádat tiszteld és szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” 20Az ifjú erre kijelentette: „Ezt mind megtartottam (fiatal korom óta). Mit kell még tennem?” *21Jézus így felelt: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, és árát oszd szét a szegények közt, így kincsed lesz a mennyben. Aztán jöjj, kövess engem!” 22Ennek hallatára az ifjú szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. A gazdagság veszélyei23Jézus pedig tanítványaihoz fordult: „Bizony mondom nektek: a gazdag nehezen jut be a mennyek országába. *24Ismét mondom nektek: könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak Isten országába jutni.” 25Ennek hallatára a tanítványok megdöbbenve kérdezték: „Hát akkor ki üdvözülhet?” 26Jézus rájuk tekintett és így szólt: „Embernek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges.” *Az önkéntes szegénység jutalma27Akkor Péter vette át a szót: „Nézd, mi mindenünket elhagytuk és követtünk téged. Mi lesz a jutalmunk?” *28Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek: ti, akik követtetek engem, a világ megújulásakor, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, együtt ültök vele tizenkét trónon, hogy ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse fölött. *29S mindaz, aki elhagyja értem otthonát, testvéreit, nővéreit, atyját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap és örökségül kapja az örök életet. Példabeszéd a szőlőhegy munkásairól30Sokan lesznek elsőkből utolsók és utolsókból elsők.