Békés-Dalos Újszövetségi Szentírás
Pál apostol leleve a zsidókhoz
9 Az ószövetségi áldozatok tökéletlensége1Mindenesetre volt az előző szövetségnek is istentiszteleti rendtartása és földi szentélye: 2egy sátor, amelynek előrészében ott állt a gyertyatartó, az asztal és a fölajánlott kenyér. Ezt szentélynek nevezték. 3A második függöny mögött állt az a sátor, melyet Szentek Szentjének neveztek. 4Ebben volt az aranytömjénező és a szövetség szekrénye, amelyet minden oldalról arany borított. A szekrényben őrizték a mannát tartalmazó aranyedényt, Áron kivirágzott vesszejét és a szövetség tábláit, 5fölötte pedig az isteni dicsőség kerubjai voltak, melyek beárnyékolták az engesztelés trónját. Ezekről most nem szükséges egyenként beszélnem. *6Mióta ezt így elrendezték, az első sátorba rendszeresen beléptek az istentiszteletet végző papok. 7A másikba azonban, egyszer egy évben, egyedül a főpap lépett be, mégpedig azzal a vérrel, melyet a maga és a nép bűneiért áldozott föl. 8Ezzel azt jelezte a Szentlélek, hogy a Szentek Szentjébe vezető út nem nyílik meg addig, amíg az első sátor fönnáll. 9Ez a jelen időre vonatkozik. Ott olyan ajándékot és áldozatot mutatnak be, melyek a bemutatót lelkiismeretben nem tehetik tökéletessé. 10Hiszen csak testi szertartások, amelyek ételből, italból és különböző tisztálkodásból állnak és csak az újjárendezés idejéig köteleznek. *Az új szövetség tökéletes áldozata11Krisztus azonban mint a jövendő javak főpapja jelent meg és belépett abba a nagyobb és tökéletesebb sátorba, amelyet nem ember keze alkotott, vagyis nem e világból való. 12Nem is bakok vagy borjak vérével, hanem tulajdon vérével lépett be egyszer s mindenkorra a Szentek Szentjébe, s örök megváltást szerzett. 13Ha ugyanis a bakok és bikák vére meg az üsző hamva a tisztátalanokra hintve megszenteli őket, úgyhogy külsőleg megtisztulnak, 14mennyivel inkább tisztítja meg lelkiismeretünket a holt cselekedetektől Krisztus vére – aki az örök Lélek által önmagát ajánlotta föl szeplőtelen áldozatul Istennek –, hogy az élő Istennek szolgáljunk! *Jézus az új szövetség közvetítője15Ezért új szövetség közvetítője ő, melyben a meghívottak a megígért örökké tartó örökségben részesülnek. Előbb azonban az előző szövetség idején elkövetett bűnök megváltásáért el kellett szenvednie a halált. 16Ahol ugyanis végrendelet van, előbb meg kell halnia a végrendelkezőnek, 17mert a végrendelet csak halál esetén jogerős, és nem érvényes addig, amíg él a végrendelkező. 18Ezért az első szövetséget sem kötötték vér nélkül. 19Miután ugyanis Mózes a törvény minden parancsát fölolvasta az egész nép előtt, a bakok és borjak vérét vízzel keverte, aztán vörös gyapjúval és izsóppal meghintette magát a könyvet és az egész népet *20e szavakkal: „Ez a szövetség vére, amelyet Isten veletek kötött.” 21Ugyanúgy vért hintett a sátorra és az istentisztelet minden eszközére is. 22Sőt a törvény szerint majdnem minden vérrel tisztul meg, és vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat. 23A mennyei dolgok előképeinek így kellett megtisztulniuk, de maguknak a mennyeieknek ennél kiválóbb áldozatokkal. *24Krisztus ugyanis nem kézzel emelt szentélybe lépett be, mely a valódinak csak előképe, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt közbenjárjon értünk. 25Ezért nincs szükség rá, hogy többször föláldozza magát, mint ahogy a főpap minden évben belép a Szentek Szentjébe az idegen vérrel, 26különben a világ kezdete óta már többször kellett volna szenvednie. Ő azonban most, az idők végén, egyszer s mindenkorra megjelent, hogy önmagát föláldozva eltörölje a bűnt. 27Amint az a rendelkezés, hogy az ember egyszer haljon meg s utána az ítélet következzék, 28úgy Krisztus is egyszer áldozta föl magát, hogy elvegye sokak bűnét. Másodszor nem a bűn miatt jelenik meg, hanem hogy üdvözítse azokat, akik rá várnak.