Békés-Dalos Újszövetségi Szentírás

Pál apostol levele a rómaiakhoz

Rómába Jeruzsálemből jutott el az evangélium örömhíre. Első hirdetői azok a zsidók és prozeliták lehettek, akik ott voltak az első keresztény pünkösd eseményeinél, meghallgatták Péter beszédét és megkeresztelkedtek (ApCsel 2. fejezet). Lehetséges, hogy a palesztinai egyházüldözés idején is (ApCsel 8,1–3) több keresztény keresett menedéket a birodalom fővárosában. Tény az, hogy Pál apostol levele, amely 58-ban kelt, a keresztények közt mindenütt nagyra becsült, virágzó egyházhoz szól. Ez mindenesetre föltételezi egy kiváló egyházi személy apostoli munkáját, s ezt a hagyomány Péter apostol személyében jelöli meg. Klaudiusz császár rendelete, amely 49-ben kiűzte a zsidókat Rómából, természetesen a megtért zsidókkal sem tett kivételt (ApCsel 18,2). Ennek az lett a következménye, hogy a római egyházban a pogányságból megtért keresztények többségre jutottak és átvették a vezetést. Ez a helyzet a római egyházban a levél írásakor. Az Apostol célja ezzel a levéllel az volt, hogy előkészítse római útját. A birodalom keleti részében végzett missziós munka eredményesen befejeződött: minden nagyobb városban virágzott az egyház (Róm 15,19). Elérkezett tehát az ideje, hogy az Apostol megvalósítsa évek óta tervezett útját a birodalom nyugati részébe, Hispániába (Róm 15,24.28). Az új apostoli munka kiindulópontjának és támaszának Pál a római egyházat tekinti. Mielőtt azonban Rómába utazna, kapcsolatba akar lépni a római hívekkel, akik közül jó néhányat már személyesen ismert (Róm 16,3–16), elöljáróban tehát evangéliumának összefoglalását küldi el nekik. Szükségesnek tartja azt is, hogy hangsúlyozza: mint a pogányok apostola fordul a római egyházhoz is (15,15.16). A levél Pál evangéliumának foglalata, de nem olyan értelemben, mintha sorjában előadná a keresztény tanítás egyes pontjait. A római híveknek erre nem volt szükségük. Az Apostol inkább a krisztusi evangélium középpontjában álló, nagyszerű örömhírt: a megigazulás tanítását fejti ki. Tétele az, hogy Krisztus evangéliumának isteni ereje van: üdvösséget és erkölcsi megújulást ad minden hívőnek (1,16.17). A levél dogmatikus része ezt a gondolatot bontja ízeire: az emberiség – a zsidók éppúgy, mint a pogányok – vallási és erkölcsi tekintetben csődbe jutott és súlyos bűnökben él, ezért megigazulásra szorul (2,1–3,20). A megigazulás egyetlen útja a hit Jézus Krisztusban. Ez a hit részesít a megváltás kegyelmében: kibékít Istennel, Jézusban Isten gyermekévé és a Szentlélek részesévé tesz, belső erőt ad Isten parancsainak teljesítésére, s végül is örök üdvösségre vezet (3,21–8,39). Ezzel kapcsolatban az Apostol kitér a választott nép hitetlenségére és végső sorsára vonatkozó kérdésekre (9–11. fejezet). A levél második részében különböző erkölcsi tanításokat olvasunk (12,1–15,13). A befejezés az Apostol teveiről szól, majd üdvözletek hosszú sora után Isten dicsőítésével végződik (15,14–16,27). Ezt a levelet akkor írta az apostol, amikor harmadik missziós útja végén Jeruzsálembe készült, hogy a makedóniai és achájai egyházak szeretetadományát elvigye a júdeai szegényeknek (15,25.26). Ez a második korintusi tartózkodása idején, 58 körül történt.