Békés-Dalos Újszövetségi Szentírás

Jakab apostol levele

A fiatalabb Jakab apostol Alfeusnak, másik nevén Kleofásnak volt a fia (Mt 10,3). Édesanyját Máriának hívták (Mt 27,56), Jézus anyjának volt a nővére (rokona), és ott állt vele a kereszt alatt (Jn 19,25). Jakabot tehát rokoni kapcsolat fűzte Jézushoz, ezért az apostoli időkben szívesen hívták „az Úr testvérének” (Gal 1,19; lásd Mk 6,3). Az idősebb Jakab apostol már a negyvenes évek elején vértanúhalált szenvedett (ApCsel 12,2), a fiatalabb Jakab azonban a jeruzsálemi egyház elöljárója lett, és még két évtizeden keresztül általános tiszteletben kormányozta a palesztinai híveket. Pál Péterrel és Jánossal az egyház „oszlopának” nevezi (Gal 2,9). Hegeszipposz történetíró a 2. században azt írja róla, hogy életszentsége miatt az „Igaz” melléknevet kapta, és a zsidók előtt is nagy tiszteletben állott. A 62-ben föllángolt keresztényüldözés azonban őt sem kímélte: a jeruzsálemi templom tetejéről taszították le. Levelét a „szórványban élő tizenkét törzsnek” címezte (1,1), a tizenkét törzs azonban, amint a levélből kitűnik, a zsidóságból megtért keresztényeket jelenti. A szórványt sem szükséges a Palesztina határán kívül élőkre értenünk, jelentheti átvitt értelemben a hitetlenek közt élő Krisztus-hívőket (lásd 1Pt 1,1). Jakab apostol értesült róla, hogy a palesztinai hívek közt különböző erkölcsi hibák és téves tanítások terjedtek el, lelkipásztori kötelességének érezte, hogy ebben az erkölcsi komolyságot és felelősségtudatot sugárzó levélben térítse őket a helyes útra. Jakab apostol szembeállítja a mennyei bölcsességet az e világi bölcsességgel (3,13–18). Levelének első részében az állhatatos türelemben, jótettekben és önfegyelemben megnyilvánuló igaz hit mennyei bölcsességéről beszél (1,2–3,12), a másodikban az emberi bűnöktől és szenvedélyektől irányított hamis bölcsességet ostorozza (3,13–5,6). Különösen figyelemreméltó a jócselekedetek értékéről (2,14–26) és a betegek szentségéről (5,14.15) szóló tanítása.