Békés-Dalos Újszövetségi Szentírás

Pál apostol levele az efezusiakhoz

Efezusban második apostoli útján járt először Pál (ApCsel 18,19–20). Akkor csak rövid ideig maradhatott, de mivel megértette, mekkora jelentősége van ennek a kereskedelmi utak kiindulópontján fekvő, élénk forgalmú városnak az evangélium elterjesztésében, harmadik útján egyenesen Efezusba tartott. Három évet töltött ott eredményes apostoli munkában (ApCsel 19,1–20,1). A kb. kétszázezer lakosú, gazdag kereskedőváros abban az időben a Római Birodalom Kis-Ázsia délnyugati részén fekvő, Ázsia nevű tartományának volt a székhelye. Vallási jelentőséget Artemisz istennőnek az ókori világ csodái közé számító, fényes temploma adott a városnak. A világ minden tájáról érkeztek ide zarándokok, s emlékül magukkal vitték a templomnak és az istennő szobrának fémből készült kicsinyített mását. Szent Pál eredményes munkájára jellemző, hogy azért kellett elhagynia a várost, mert az emléktárgyakat készítő mesteremberek attól való félelmükben, hogy üzletük tönkremegy, lázadást szítottak ellene (ApCsel 19,23–40). Az Apostol szokásához híven először a helybeli zsidó telepeseknek hirdette az evangéliumot, s csak akkor hagyta el a zsinagógát, amikor a zsidók egy része nyíltan ellene fordult. Magával vitte a hívő zsidókat, és a pogányok közt folytatta az apostolkodást. A következő két esztendő folyamán valószínűleg nemcsak helybeliek, hanem a szomszédos városok lakói közül is többen hallgatták Pált, s így jutott el az evangélium Szmirnába, Pergamonba, Tiatírába, Szárdeszbe és Filadelfiába. Az Apostol Efezus elhagyása után is bensőséges kapcsolatban maradt híveivel, és útja végén, mielőtt a rá váró szenvedések és fogság sejtelmével Jeruzsálembe indul, Milétoszban könnyek közt búcsúzik el szeretett egyházának elöljáróitól (ApCsel 20,17–38). Jeruzsálemben Pál hamarosan fogságba jut, majd fogolyként Rómába kerül. Innen röviddel 63-ban bekövetkezett fölmentése előtt Tichikusz nevű munkatársát küldi a kolosszei hívekhez és Filemonhoz írt levelével Kis-Ázsiába. Mivel az efezusi levelet is fogságból írta (4,1; 6,20) és Tichikusszal küldte (6,21), azonkívül mivel a levél tartalma hasonlít a kolosszei levél tartalmához, bizonyosnak látszik, hogy ezt a levelet is első római fogságából a kolosszei levéllel egy időben írta. A levél címzettjeivel kapcsolatban némi nehézséget okoz, hogy a két legrégibb kéziratban a címzésben hiányzik Efezus városának neve. Több szerző azt is megjegyzi, hogy a levél hangja nem közvetlen és személyes, mint Pál többi leveleié, pedig hosszú efezusi tartózkodása idején bizonyosan sok hívővel került benső kapcsolatba. Mindebből arra következtetnek, hogy egy, Kis-Ázsia nyugati részének több egyházához intézett körlevéllel van dolgunk. Mivel Efezus neve a többi kódexben szerepel, valószínűleg az eredeti címzésben is benne volt, mint a vidék fővárosának és anyaegyházának neve. A gazdag tartalmú levél első része a megváltás istenemberi művéről szól (1–3. fejezet); Isten Krisztus által megváltja, s benne, mint főben, új egységbe foglalja a bűnbe esett világot. A krisztusi megváltás a hívőkben valósul meg. Az egyház Krisztus titokzatos teste, a zsidóságból és pogányságból megtért hívők szent egysége és egyetemes közössége. Erre a tanításra különösen azért volt szükség, hogy a hívek közt teljesen tudatossá váljék a megtért zsidók és pogányok egyenrangúsága Isten országában (2,11–22), és hogy az egymástól távolabb eső egyházak hívei is valamennyien az egyetemes egyház tagjának érezzék magukat. A levél második része buzdítás az egyetértésre és az életszentségre (4–6. fejezet). Ez a levél apostoli tanúskodás az egyház Krisztusban gyökerező szentségéről és katolicitásáról.