Békés-Dalos Újszövetségi Szentírás

Pál apostol levele a kolosszeiekhez

Kolossze az ókorban Frígiának, Kis-Ázsia egyik déli tartományának jelentős városa volt, ma jelentéktelen török falu. Az Efezust Szíriával összekötő birodalmi út mentén feküdt. Pál második és harmadik apostoli útján is járt Frígiában (ApCsel 16,6; 18,23), de Kolosszébe nem jutott el (Kol 2,1). A kolosszei egyházat egy odavaló keresztény, Epafrász alapította (Kol 1,7; 4,12), akit valószínűleg maga Pál térített meg efezusi tartózkodása idején. Amikor első római fogságában volt az apostol, Epafrász fölkereste, hogy megbeszélje vele a kolosszei egyház helyzetét, és a jelentkező nehézségek megoldására tanácsát kérje. Hit és szeretetet tekintetében nem volt kifogásolnivaló a hívek közt (1,4; 2,5), de komoly lelki veszély fenyegette őket bizonyos tévtanítók részéről. Pál ennek a veszélynek elhárítására írta levelét. A Kolosszében terjesztett téves tanítások teljes rendszerét nem ismerjük, de néhány lényeges pontját magából a levélből is kiolvashatjuk. Az evangélium tisztaságát leginkább veszélyeztető tanítás kétségkívül Krisztus istenemberi személyével és megváltói művével volt kapcsolatban. Az üdvösség elnyerésére e tanítás szerint nem elég Krisztus közvetítése és közbenjárása Istennél, hanem misztikus kapcsolatba kell lépni a szellemvilággal, és különleges vallási kultusszal kell tisztelni az angyalokat (2,18.23). Szükséges ezenkívül bizonyos zsidó vallási gyakorlatok, mint a körülmetélkedés (2,11), a szombat és más ószövetségi ünnepek megtartása (2,16) és bizonyos ételektől való szigorú megtartóztatás (2,16.20–22). A tanítás tehát a zsidó vallás elemeit keverte a kezdődő gnoszticizmus eszméivel, s mindezt úgy hirdette, mint valami magasabb rendű bölcsességet (2,4.8.23). Az Apostol azonnal a legfontosabb kérdésre irányítja figyelmét. Levele első részében megvédi Krisztus mindent felülmúló méltóságát. Kifejti, hogy Krisztus a láthatatlan Isten képmása, a szellemi és a fizikai világ teremtője és Ura, és az egyház feje. Ő az egyetlen közvetítő Isten és az emberiség között, aki kereszthalálával megszüntette a mózesi törvényt, győzedelmeskedett a gonosz lelkeken, és megváltott a bűnöktől. A hívők a keresztség fölvételével titokzatos testének tagjai és az isteni élet benne lakó teljességének részesei lesznek (1–2. fejezet). A gyakorlati következményeket a levél második része vonja le: mindez természetesen megköveteli, hogy a hívek erkölcsi életükben Krisztus példáját és tanítását kövessék (3–4. fejezet). A levelet az efezusiaknak és a Filemonnak szóló levéllel egy időben, első római fogságában (4,18) írta Pál, s mivel Epafrászt még maga mellett akarta tartani, Tichikusszal küldte Kolosszébe (4,7).