Békés-Dalos Újszövetségi Szentírás

Az Apostolok Cselekedetei

Ennek a könyvnek már az első keresztény századokban az Apostolok Cselekedetei címet adták, ami nem felel meg teljesen tartalmának, mivel nem számol be valamennyi apostol hithirdető munkájáról, hanem – néhány fejezettől eltekintve – csak Szent Péter és Pál apostoli működését mondja el. Ám a két apostolfejedelem története sem teljes, mert a szerző célja nem az volt, hogy kimerítő és részletes történetet írjon, hanem az, hogy bemutassa, hogyan nőtt az első pünkösd kicsiny apostoli közössége világegyházzá. A mennybe szálló Üdvözítő szavai, amelyekkel a világ meghódítására küldi apostolait (1,8 és Mt 28,18–20), eleven történeti valósággá válnak ebben a könyvben: Péter és Pál személyében az apostolok tanúi Jézusnak az egész Római Birodalomban Jeruzsálemtől Rómáig, a jelentéktelen kis Júdeától az akkor ismert világ végső határáig. Hitvalló és hitre indító szándéka mellett azonban ennek az írásnak, mint történeti emléknek és okiratnak is páratlan értéke van, hiszen az apostoli kor egyházi életének szinte egyedülálló történeti forrása. Elbeszélései során megismerjük az első keresztények életét, a bontakozó Egyház minden fontosabb eseményét, külső és belső nehézségeit, s győzelmes előretörését. Az Apostolok Cselekedetei szerves folytatása az evangéliumoknak. Az evangéliumok bemutatják a názáreti Jézust, a zsidó népnek és az emberiségnek ígért Messiást: népe megtagadja és keresztre feszíti, de mivel Jézus az Isten Fia, halálából és föltámadásából üdvössége támad az egész emberiségnek. Mennybeszállása előtt szétküldi apostolait az egész világra, hogy tanúi legyenek a megváltásnak, hirdessék a bűnbocsánatot és az istenfiúság új szövetségét. Az Apostolok Cselekedetei itt kapcsolódik az evangéliumi történetbe. Bevezetésében Jézus búcsúzó szavait ismétli, és bemutatja az Egyház magját: az utolsó vacsora termében összegyűlt kicsiny apostoli közösséget. Első része az első pünkösdnek, az egyház születésnapjának eseményeivel kezdődik. Jézus megváltó műve és tanítása az apostolok munkája nyomán megindul világhódító útjára. Először a zsidóság körében, Jeruzsálemben és a mai Palesztina vidékén terjedt el. Ennek leírása főleg Szent Péter apostol személyéhez fűződik (2–9. fejezet). A második rész a pogánymisszióról szól. Az első lépéseket ezen a téren szintén Szent Péter teszi (10–12. fejezet). Szent Pál megtérésével (9,1–30) azonban az a férfi lép Jézus apostolainak sorába, aki nemcsak Kis-Ázsia és Görögország akkori nagyvárosaiba, hanem Rómába, a birodalom szívébe is elviszi Krisztus evangéliumát, s mindenütt megalapítja a pogányokból megtért keresztények egyházait. A következő fejezetek (13–28) az ő missziós útjainak és fogságának történetét beszélik el. Az apostoli korig visszanyúló hagyomány Szent Lukács evangelistát tartja a könyv szerzőjének. Maga a szerző előszavában jelzi, hogy műve evangéliumának a folytatás. A négy evangélium közül egyedül Lukácsé hasonlít nyelv és stílus tekintetében az Apostolok Cselekedeteihez. A szerző különben írása némely részében azt mondja el, amit – mint Szent Pál kísérője – maga is átélt. Mindebből Szent Lukács személyére kell következtetnünk. Könyve kortörténeti szempontból is érdekes és fontos adatokat tartalmaz, stílusa élvezetes, helyenként lebilincselő, az egész könyv világirodalmi szempontból is remekmű. A hitvalló és hitre indító szándék végigvonul az egész íráson. Az események szemléltetően bizonyítják, hogy a zsidók minden gyűlölete és aknamunkája ellenére is a kereszténység a Szentlélek erejében diadalmasan tör előre a római tartományokon keresztül egészen a birodalom fővárosáig. A keresztre feszített Jézus tanúi eljutnak minden néphez: az Egyház él, s – az Úr ígérete szerint – a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Így az Apostolok Cselekdetei valójában az Egyház leghatásosabb apológiája.