Békés-Dalos Újszövetségi Szentírás
János apostol első levele
Ennek az iratnak nincs meg a jellegzetes levélformája, és szerzője sem magát, sem címzettjeit nem nevezi meg. Előadásmódjából és kifejezéseiből nyilvánvalóan következik, hogy egy meghatározott olvasóközönségnek szól (2,1; 5,13), és hogy olvasói már régebben megtért pogányok voltak (2,24; 3,11; 5,21). Nyelve és gondolatai annyira hasonlítanak a negyedik evangéliumra, hogy ez a belső érv is megerősíti több őskeresztény író tanúságát: szerzője János apostol. A hagyomány ezt az iratot a negyedik evangélium kísérőlevelének tekinti. János célja evangéliumának megírásával az volt, hogy bizonyos Kis-Ázsiában föllépett eretnek tanítással szemben híveit megerősítse az igaz hitben. A hamis tanításról ez a kísérőlevél ad némi fölvilágosítást. Lényege az volt, hogy tagadta Jézusban az Isten és az ember valóságos egységét, tehát Isten Fiának igazi megtestesülését (2,22; 4,2.3.14.15). Ezzel nyilvánvalóan gyökerében támadta meg a kereszténységet. Az Apostol erélyes kifejezésekkel utasítja vissza az eretnek tanítást, ugyanakkor azonban rámutat a Jézus istenségébe vetett hitnek gyakorlati következményire: hívei törekedjenek szent életre, és gyakorolják a szeretetet. Gondolatai vissza-visszatérnek a levél folyamán, de mindig más szempontból ismétli meg őket. Az első részben a kegyelem isteni világosságban való életről (1,5–2,28), a másodikban az Isten gyermekeihez méltó életről (2,29–4,6), a harmadikban a szeretetben való életről (4,7–5,17) van szó. Ezt a levelet valószínűleg az evangéliummal egy időben vagy hamarosan utána írta Efezusban.