Keresés a Bibliában

Keresés a Bibliában

Igehely

KNB 143 SZIT 119 STL 68 BD 105 RUF 147 KG 104

Találatok a szövegekben

Ekkor elbocsátotta a sokaságot, és bement a házba, tanítványai pedig ezzel a kéréssel fordultak hozzá: „Magyarázd meg nekünk a szántóföld konkolyáról szóló példázatot.” A búza és a konkoly példázatának értelme »
Timóteus legyen példa a gyülekezetben Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tisztaságban. »
Aki példálózik, ezt a példabeszédet mondja rólad: Amilyen az anya, olyan a lánya! »
Mindezt példázatokban mondta el Jézus a sokaságnak, és példázat nélkül semmit nem mondott nekik, »
Ezeket példázatokban mondom nektek, de eljön az az óra, amikor többé nem példázatokban szólok hozzátok, hanem nyíltan beszélek nektek az Atyáról. »
Bálám példabeszédbe kezdett és ezt mondta: Arámból hozatott ide Bálák, Kelet hegyeiről Móáb királya: Jöjj, átkozd meg Jákóbot, jöjj, kárhoztasd Izráelt! »
Ő pedig példabeszédbe kezdett, és ezt mondta: Hallgass csak rám, Bálák, figyelj ide, Cippór fia! »
példabeszédbe kezdett, és ezt mondta: Így szól Bálám, Beór fia, így szól az a férfi, kinek megnyílt a szeme, »
Példabeszédbe kezdett és ezt mondta: Így szól Bálám, Beór fia, így szól az a férfi, kinek megnyílt a szeme, »
Amikor meglátta Amálékot, példabeszédbe kezdett, és ezt mondta: Népek eleje Amálék, mégis pusztulás a vége. »
Amikor meglátta a kénieket, példabeszédbe kezdett, és ezt mondta: Szilárd a te lakóhelyed, sziklára van rakva fészked. »
Megint példabeszédbe kezdett, és ezt mondta: Ó jaj, ki élhet tovább, mint ahogy Isten megszabta?! »
Vereséggel sújt téged az ÚR ellenségeid előtt. Egy úton vonulsz föl ellenük, de hét úton menekülsz előlük. Elrettentő példa leszel a föld minden országának. »
Borzadva, példabeszédben, maró gúnnyal fognak emlegetni azok a népek, amelyekhez elhajt téged az ÚR. »
Jótám példázata és annak magyarázata »
Ahogyan az ősi példabeszéd mondja: Gonoszoktól gonoszság ered, de én nem emelek rád kezet. »
Háromezer példabeszédet mondott és ezeröt éneket szerzett. »
akkor kiirtom Izráelt arról a földről, amelyet nekik adtam, ezt a templomot, amelyet nevemnek szenteltem, elvetem színem elől, Izráel pedig példabeszéd és gúny tárgyává lesz minden nép előtt. »
akkor kitépem őket földemből, amelyet nekik adtam, ezt a templomot, amelyet nevemnek szenteltem, elvetem színem elől, őket pedig példabeszéd és gúny tárgyává teszem minden nép előtt. »
Nehémiás példát mutat áldozatkészségével »
Jeles mondásaitok hamuba írt példázatok, sáncaitok agyagsáncok. »
Példázatra figyel fülem, hárfakísérettel adom elő talányomat. »
Mert példázatra nyitom számat, ősrégi titkokat akarok hirdetni. »
Salamonnak, Dávid fiának, Izráel királyának a példabeszédei. »
és megérti a példázatot és a hasonlatot, a bölcsek szavait és találós kérdéseit. »
Salamon példabeszédei. A bölcs fiú örömet szerez apjának, az ostoba fiú azonban szomorúsága anyjának. »
Ezek is Salamon példabeszédei, amelyeket Ezékiásnak, Júda királyának emberei gyűjtöttek össze: »
Lóg a béna ember lába, meg a példázat is az ostoba szájában. »
Beleakad a tövis a részeg kezébe, meg a példázat is az ostoba szájába. »
Bölcs volt a Prédikátor, és azonfelül a népet is tanította ismeretre. Gondolkodott, kutatott, és sok példabeszédet szerzett. »
Példázat Isten bölcs cselekvéséről »
Júda Izráel példáját követi »
Az övről mondott példázat »
A boroskorsók példázata »
Jeremiás élete ítéletet példáz »
Elrettentő példává teszem őket a föld minden országa számára. Gyalázzák, csúfolják, gúnyolják és ócsárolják őket minden helyen, ahová szétszórom őket. »
Üldözni fogom őket fegyverrel, éhséggel és dögvésszel, elrettentő példává teszem őket a föld minden országának: átkozni fogják őket, és borzadnak tőlük, fölszisszennek láttukra, és gyalázzák őket mindazok a népek, amelyek közé szétszórtam őket. »
Azért ezt mondja az ÚR: Ti nem engedelmeskedtetek nekem igazán, amikor szabadulást hirdettetek: ember az embertársának és felebarátjának. Most azért én hirdetek nektek szabadulást - így szól az ÚR. Odaadlak titeket a fegyvernek, a dögvésznek és az éhínségnek, és elrettentő példává teszlek benneteket a föld minden országa számára. »
A rékábiak példaadó engedelmessége »
Kihez mérjelek, kihez hasonlítsalak, Jeruzsálem leánya? Milyen példával vigasztaljalak meg, Sion szűz leánya? Romlásod nagy, mint a tenger, ki gyógyíthat meg? »
Gyalázni és csúfolni fognak, elrettentő példa leszel a körülötted élő népek számára, mert ítéletet tartok rajtad haraggal, felindulással és súlyos büntetéssel. Én, az ÚR, megmondtam! »
Ezért mondd meg nekik: Így szól az én Uram, az ÚR: Megszüntetem ezt a szóbeszédet, nem példálóznak így többé Izráelben. Ezt hirdesd nekik: Közeledik az az idő, amikor valóra válik minden látomás. »
Szembefordulok az ilyen emberrel, intő példává teszem, és kiirtom népem közül. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. »
A haszontalan szőlőtőke példázata »
Példázat a hűtlen Jeruzsálemről »
Példázat a szőlőtőkéről és a saskeselyűről »
Emberfia! Adj elő egy jelképes történetet, mondj el egy példázatot Izráel házának, »
A példázat magyarázata »
Én azonban ezt mondtam: Ó, Uram, URam! Ők azt mondják rólam: Ez folyton példázatokat mond! »
Példázat a két házasságtörő asszonyról »
Ezt mondja az én Uram, az ÚR: Hívjanak össze ügyükben egy népgyűlést, és vessék őket prédára elrettentő például. »
Példázat a rozsdás fazékról »
Mondj példázatot az engedetlen népről, és mondd nekik: Így szól az én Uram, az ÚR: Tedd föl a fazekat, tedd föl, vizet is tölts belé! »
Ezékiel pedig példa lesz számotokra: amit ő csinált, ugyanazt csináljátok ti is. Amikor ez bekövetkezik, akkor megtudjátok, hogy én, az ÚR, ÚR vagyok! »
Asszíria intő példa Egyiptom számára »
Én szóltam a prófétákhoz, én adtam a sok látomást és a példázatokat a próféták által. »
Azon a napon példázatot költenek és siratóéneket mondanak rólatok, amely így szól: Végünk van, el kell vesznünk! Népem öröksége gazdát cserél! Jaj, elveszik tőlünk, és bitorlók közt osztják szét mezeinket! »
De majd mindezek példázatot költenek, és ilyen jelképes hasonlatokat mondanak róla: Jaj annak, aki rakásra gyűjti, ami nem az övé - de meddig? - és másoktól elvett javakkal gazdagodik! »
Aztán sok mindenre tanította őket példázatokkal: „Íme, kiment a magvető vetni, »
A tanítványok odamentek hozzá, és megkérdezték tőle: „Miért beszélsz nekik példázatokban?” »
Azért beszélek nekik példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, és nem értenek.” »
„Ti tehát halljátok meg a magvető példázatát! »
Más példázatot is mondott nekik: „Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a szántóföldjébe. »
Más példázatot is mondott nekik: „Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet fog az ember, és elvet a szántóföldjébe. »
Más példázatot is mondott nekik: „Hasonló a mennyek országa a kovászhoz, amelyet fog az asszony, belekever három mérce lisztbe, míg végül az egész megkel.” »
hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: „Példázatokra nyitom meg számat, és a világ kezdete óta rejtett dolgokat jelentek ki.” »
Miután Jézus elmondta ezeket a példázatokat, továbbment onnan. »
Péter ekkor ezt kérte: „Magyarázd meg nekünk az előbbi példázatot.” »
A kisgyermek példája Botránkozás és botránkoztatás (Mk 9,33-37.42-48; Lk 9,46-48; 17,1-2) »
A két testvér példázata »
„Hallgassatok meg egy másik példázatot. Volt egy gazda, aki szőlőt ültetett, kerítéssel vette körül, borsajtót készített, és őrtornyot épített benne, azután bérbe adta munkásoknak, és idegenbe távozott. »
Amikor a főpapok hallották példázatait, megértették, hogy róluk beszél. »
Megszólalt erre Jézus, és ismét példázatokban beszélt hozzájuk: »
„Okuljatok a fügefa példáján: amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. »
Jézus odahívta őket, és példázatokban szólt hozzájuk: „Hogyan űzheti ki a Sátán a Sátánt? »
Sokat tanította őket példázatokban; és ezt mondta nekik tanítás közben: »
Amikor egyedül maradt, a körülötte levők a tizenkettővel együtt megkérdezték őt a példázatokról. »
Jézus így szólt hozzájuk: „Nektek megadatott az Isten országának titka, de a kívülvalóknak minden példázatokban adatik; »
Azután így szólt hozzájuk: „Nem értitek ezt a példázatot? Akkor hogyan fogjátok megérteni a többit? »
Majd így folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát, vagy milyen példázatba foglaljuk? »
Még sok hasonló példázatban hirdette nekik az igét úgy, amint megérthették. »
Példázat nélkül nem is szólt hozzájuk, maguk között azonban tanítványainak megmagyarázott mindent. »
és amikor hazamennek a piacról, addig nem esznek, míg meg nem mosakodtak. Sok egyéb más is van, amit hagyományként átvettek és őriznek, amilyen például a poharak, korsók, rézedények és fekhelyek megmosása. »
Amikor azután a sokaságot elhagyva bement a házba, megkérdezték tanítványai a példázatról. »
A kisgyermek példája (Mt 18,1-5; Lk 9,46-48) »
Jézus ekkor példázatokban kezdett szólni hozzájuk: „Egy ember szőlőt ültetett, körülkerítette, borsajtót ásott, és őrtornyot épített. Azután bérbe adta munkásoknak, és idegenbe távozott. »
Ekkor szerették volna elfogni őt, de féltek a sokaságtól. Rájöttek ugyanis, hogy róluk mondta a példázatot. Ezért otthagyták őt, és elmentek. »
„Tanuljátok meg a fügefáról vett példázatot: amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. »
Mondott nekik egy példázatot is: „Senki sem tép ki foltot új ruhából, hogy régi ruhára varrja, mert így az újat is eltépné; és nem is illene a régihez az új ruhából való folt. »
Példázatot is mondott nekik: „A vak vezetheti-e a világtalant? Nem esnek-e mind a ketten verembe? »
Amikor nagy sokaság gyűlt össze azok közül is, akik városról városra csatlakoztak hozzá, ezt mondta nekik példázatban: »
Ekkor megkérdezték tőle tanítványai, hogy mit jelent ez a példázat. »
Ő ezt mondta: „Nektek megadatott, hogy értsétek az Isten országa titkait, de a többieknek példázatokban adatik, hogy akik látnak, ne lássanak, és akik hallanak, ne értsenek. »
A példázat pedig ezt jelenti: A mag az Isten igéje. »
A kisgyermek példája (Mt 18,1-5; Mk 9,33-37) »
Aztán példázatot mondott nekik: „Egy gazdag embernek bő termést hozott a földje, »
Péter ekkor megkérdezte: „Uram, nekünk mondod ezt a példázatot, vagy mindenkinek?” »
Azután ezt a példázatot mondta: „Egy embernek volt egy fügefája a szőlőjében, és kiment, hogy gyümölcsöt keressen rajta, de nem talált. »
Azután egy példázatot mondott a meghívottaknak, amikor észrevette, hogyan válogatják a főhelyeket: »
Ő erre ezt a példázatot mondta nekik: »
Arról is mondott nekik példázatot, hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk. »
Némely elbizakodott embernek, aki igaznak tartotta magát, a többieket pedig lenézte, ezt a példázatot mondta: »
Amikor pedig ezeket hallották, még egy példázatot is mondott, mert közel volt Jeruzsálemhez, és azt gondolták, hogy azonnal meg fog jelenni az Isten országa. »
Azután ezt a példázatot mondta a népnek: „Egy ember szőlőt ültetett, és munkásoknak adta bérbe, majd hosszú időre idegenbe távozott. »
A főpapok és az írástudók már abban az órában rá akarták vetni a kezüket, de féltek a néptől, mert az megértette, hogy róluk mondta ezt a példázatot. »
Mondott nekik egy példázatot is: „Nézzétek meg a fügefát és a fákat mind: »
Ezt a példázatot mondta nekik Jézus, de ők nem értették, mit jelent, amit mondott nekik. »
Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. »
Ekkor így szóltak hozzá tanítványai: „Íme, most nyíltan beszélsz, és nem példázatot mondasz. »
József például, akinek az apostolok a Barnabás melléknevet adták, ami azt jelenti: Vigasztalás fia, egy ciprusi származású lévita, »
Ábrahám az ígéretben bízó hit példája »
Például a férjes asszony is, amíg él a férje, hozzá van kötve a törvény szerint; de ha meghal a férfi, akkor fel van mentve a törvény hatálya alól, amely a férjéhez kötötte. »
Mindezeket pedig, testvéreim, értetek alkalmaztam magamra és Apollósra, hogy a mi példánkon tanuljátok meg: ahhoz tartsa magát az ember, ami meg van írva, és senki se fuvalkodjék fel az egyik tanítóval dicsekedve a másik ellen. »
A pusztai vándorlás intő példája »
Mindez példává lett a számunkra, hogy ne kívánjunk gonosz dolgokat, amint ők kívántak. »
Mindez pedig példaképpen történt velük, figyelmeztetésül íratott meg nekünk, akik az utolsó időkben élünk. »
Krisztus példája legyen a gyülekezeti adakozás mértéke »
Ábrahám a hit példája »
Hágár és Sára a két szövetség példája »
Krisztus példája: engedelmessége a kereszthalálig »
Legyetek követőim, testvéreim, és azokra figyeljetek, akik úgy élnek, ahogyan mi példát adtunk nektek. »
Hálaadás a gyülekezet példás hitéért »
Példává is lettetek minden hívő számára Macedóniában és Akhájában, »
Nem azért, mintha nem volna meg a jogunk erre, hanem azért, hogy önmagunkat állítsuk elétek követendő példaként. »
Pál, az Isten bűnösöket megmentő kegyelmének példája »
De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus elsősorban énrajtam mutassa meg végtelen türelmét példaként azoknak, akik majd hisznek benne, és így az örök életre jutnak. »
Az egészséges beszéd példájának tekintsd, amit éntőlem hallottál, a Krisztus Jézusban való hitben és szeretetben. »
te magad légy példaképük a jó cselekedetekben, mutass nekik a tanításban romlatlanságot és komolyságot, »
Izráel példája óvjon a hitetlenségbe eséstől »
Példázat ez nekünk a mostani időre, hogy ott olyan ajándékokat és áldozatokat mutatnak be, amelyek nem tudják lelkiismeretében tökéletessé tenni a szolgálattevőt. »
A hit és példaképei a világ teremtése óta »
Azt tartotta ugyanis, hogy Isten képes őt a halottak közül is feltámasztani. Ezért vissza is kapta őt, aki így a feltámadás példájává lett. »
Vegyetek példát, testvéreim, a szenvedésben és a türelemben a prófétákról, akik az Úr nevében szóltak. »
A szolgák kövessék Jézus példáját »
Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek: »
ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak. »
Elhamvasztotta és pusztulásra ítélte Sodoma és Gomora városát, intő példaként azoknak, akik istentelenül élnek. »
De betelt rajtuk az igaz példabeszéd: „A kutya visszatér a maga okádására”, és: „A megfürdött disznó sárban hempereg!” »
Ugyanígy Sodoma és Gomora, meg a körülöttük levő városok, amelyek ezekhez hasonló módon paráználkodtak, és idegen test utáni kívánság hajtotta őket, például szolgálnak, amikor az örök tűz büntetését szenvedik. »

Találatok a szövegben 91 találat

Ezékiel próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 16 44Aki példálózik, ezt a példabeszédet mondja rólad: Amilyen az anya, olyan a lánya! 1
  • 5 15Gyalázni és csúfolni fognak, elrettentő példa leszel a körülötted élő népek számára, mert ítéletet tartok rajtad haraggal, felindulással és súlyos büntetéssel. Én, az ÚR, megmondtam!
  • 12 23Ezért mondd meg nekik: Így szól az én Uram, az ÚR: Megszüntetem ezt a szóbeszédet, nem példálóznak így többé Izráelben. Ezt hirdesd nekik: Közeledik az az idő, amikor valóra válik minden látomás.
  • 14 8Szembefordulok az ilyen emberrel, intő példává teszem, és kiirtom népem közül. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR.
  • 15 1
  • 17 1 2Emberfia! Adj elő egy jelképes történetet, mondj el egy példázatot Izráel házának, 11
  • 21 5Én azonban ezt mondtam: Ó, Uram, URam! Ők azt mondják rólam: Ez folyton példázatokat mond!
  • 23 1 46Ezt mondja az én Uram, az ÚR: Hívjanak össze ügyükben egy népgyűlést, és vessék őket prédára elrettentő például.
  • 24 1 3Mondj példázatot az engedetlen népről, és mondd nekik: Így szól az én Uram, az ÚR: Tedd föl a fazekat, tedd föl, vizet is tölts belé! 24Ezékiel pedig példa lesz számotokra: amit ő csinált, ugyanazt csináljátok ti is. Amikor ez bekövetkezik, akkor megtudjátok, hogy én, az ÚR, ÚR vagyok!
  • 31 1
Máté evangéliuma (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 13 34Mindezt példázatokban mondta el Jézus a sokaságnak, és példázat nélkül semmit nem mondott nekik, 3Aztán sok mindenre tanította őket példázatokkal: „Íme, kiment a magvető vetni, 10A tanítványok odamentek hozzá, és megkérdezték tőle: „Miért beszélsz nekik példázatokban?” 13Azért beszélek nekik példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, és nem értenek.” 18„Ti tehát halljátok meg a magvető példázatát! 24Más példázatot is mondott nekik: „Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a szántóföldjébe. 31Más példázatot is mondott nekik: „Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet fog az ember, és elvet a szántóföldjébe. 33Más példázatot is mondott nekik: „Hasonló a mennyek országa a kovászhoz, amelyet fog az asszony, belekever három mérce lisztbe, míg végül az egész megkel.” 35hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: „Példázatokra nyitom meg számat, és a világ kezdete óta rejtett dolgokat jelentek ki.” 36Ekkor elbocsátotta a sokaságot, és bement a házba, tanítványai pedig ezzel a kéréssel fordultak hozzá: „Magyarázd meg nekünk a szántóföld konkolyáról szóló példázatot.” 53Miután Jézus elmondta ezeket a példázatokat, továbbment onnan.
  • 15 15Péter ekkor ezt kérte: „Magyarázd meg nekünk az előbbi példázatot.”
  • 18 1
  • 21 28 33„Hallgassatok meg egy másik példázatot. Volt egy gazda, aki szőlőt ültetett, kerítéssel vette körül, borsajtót készített, és őrtornyot épített benne, azután bérbe adta munkásoknak, és idegenbe távozott. 45Amikor a főpapok hallották példázatait, megértették, hogy róluk beszél.
  • 22 1Megszólalt erre Jézus, és ismét példázatokban beszélt hozzájuk:
  • 24 32„Okuljatok a fügefa példáján: amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár.
János evangéliuma (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 16 25Ezeket példázatokban mondom nektek, de eljön az az óra, amikor többé nem példázatokban szólok hozzátok, hanem nyíltan beszélek nektek az Atyáról. 29Ekkor így szóltak hozzá tanítványai: „Íme, most nyíltan beszélsz, és nem példázatot mondasz.
  • 10 6Ezt a példázatot mondta nekik Jézus, de ők nem értették, mit jelent, amit mondott nekik.
  • 13 15Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.
Mózes negyedik könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 23 7Bálám példabeszédbe kezdett és ezt mondta: Arámból hozatott ide Bálák, Kelet hegyeiről Móáb királya: Jöjj, átkozd meg Jákóbot, jöjj, kárhoztasd Izráelt! 18Ő pedig példabeszédbe kezdett, és ezt mondta: Hallgass csak rám, Bálák, figyelj ide, Cippór fia!
  • 24 3példabeszédbe kezdett, és ezt mondta: Így szól Bálám, Beór fia, így szól az a férfi, kinek megnyílt a szeme, 15Példabeszédbe kezdett és ezt mondta: Így szól Bálám, Beór fia, így szól az a férfi, kinek megnyílt a szeme, 20Amikor meglátta Amálékot, példabeszédbe kezdett, és ezt mondta: Népek eleje Amálék, mégis pusztulás a vége. 21Amikor meglátta a kénieket, példabeszédbe kezdett, és ezt mondta: Szilárd a te lakóhelyed, sziklára van rakva fészked. 23Megint példabeszédbe kezdett, és ezt mondta: Ó jaj, ki élhet tovább, mint ahogy Isten megszabta?!
Mózes ötödik könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 28 25Vereséggel sújt téged az ÚR ellenségeid előtt. Egy úton vonulsz föl ellenük, de hét úton menekülsz előlük. Elrettentő példa leszel a föld minden országának. 37Borzadva, példabeszédben, maró gúnnyal fognak emlegetni azok a népek, amelyekhez elhajt téged az ÚR.
A bírák könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 9 7
Sámuel első könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 24 14Ahogyan az ősi példabeszéd mondja: Gonoszoktól gonoszság ered, de én nem emelek rád kezet.
Sámuel második könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
A királyok első könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 5 12Háromezer példabeszédet mondott és ezeröt éneket szerzett.
  • 9 7akkor kiirtom Izráelt arról a földről, amelyet nekik adtam, ezt a templomot, amelyet nevemnek szenteltem, elvetem színem elől, Izráel pedig példabeszéd és gúny tárgyává lesz minden nép előtt.
A krónikák második könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 7 20akkor kitépem őket földemből, amelyet nekik adtam, ezt a templomot, amelyet nevemnek szenteltem, elvetem színem elől, őket pedig példabeszéd és gúny tárgyává teszem minden nép előtt.
Nehémiás könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 5 14
Jób könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 13 12Jeles mondásaitok hamuba írt példázatok, sáncaitok agyagsáncok.
A zsoltárok könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 49 5Példázatra figyel fülem, hárfakísérettel adom elő talányomat.
  • 78 2Mert példázatra nyitom számat, ősrégi titkokat akarok hirdetni.
A példabeszédek könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 1 1Salamonnak, Dávid fiának, Izráel királyának a példabeszédei. 6és megérti a példázatot és a hasonlatot, a bölcsek szavait és találós kérdéseit.
  • 10 1Salamon példabeszédei. A bölcs fiú örömet szerez apjának, az ostoba fiú azonban szomorúsága anyjának.
  • 25 1Ezek is Salamon példabeszédei, amelyeket Ezékiásnak, Júda királyának emberei gyűjtöttek össze:
  • 26 7Lóg a béna ember lába, meg a példázat is az ostoba szájában. 9Beleakad a tövis a részeg kezébe, meg a példázat is az ostoba szájába.
A prédikátor könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 12 9Bölcs volt a Prédikátor, és azonfelül a népet is tanította ismeretre. Gondolkodott, kutatott, és sok példabeszédet szerzett.
Ézsaiás próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
Jeremiás próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 3 6
  • 13 1 12
  • 16 1
  • 24 9Elrettentő példává teszem őket a föld minden országa számára. Gyalázzák, csúfolják, gúnyolják és ócsárolják őket minden helyen, ahová szétszórom őket.
  • 29 18Üldözni fogom őket fegyverrel, éhséggel és dögvésszel, elrettentő példává teszem őket a föld minden országának: átkozni fogják őket, és borzadnak tőlük, fölszisszennek láttukra, és gyalázzák őket mindazok a népek, amelyek közé szétszórtam őket.
  • 34 17Azért ezt mondja az ÚR: Ti nem engedelmeskedtetek nekem igazán, amikor szabadulást hirdettetek: ember az embertársának és felebarátjának. Most azért én hirdetek nektek szabadulást - így szól az ÚR. Odaadlak titeket a fegyvernek, a dögvésznek és az éhínségnek, és elrettentő példává teszlek benneteket a föld minden országa számára.
  • 35 1
Jeremiás siralmai (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 2 13Kihez mérjelek, kihez hasonlítsalak, Jeruzsálem leánya? Milyen példával vigasztaljalak meg, Sion szűz leánya? Romlásod nagy, mint a tenger, ki gyógyíthat meg?
Hóseás próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 12 11Én szóltam a prófétákhoz, én adtam a sok látomást és a példázatokat a próféták által.
Mikeás próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 2 4Azon a napon példázatot költenek és siratóéneket mondanak rólatok, amely így szól: Végünk van, el kell vesznünk! Népem öröksége gazdát cserél! Jaj, elveszik tőlünk, és bitorlók közt osztják szét mezeinket!
Habakuk próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 2 6De majd mindezek példázatot költenek, és ilyen jelképes hasonlatokat mondanak róla: Jaj annak, aki rakásra gyűjti, ami nem az övé - de meddig? - és másoktól elvett javakkal gazdagodik!
Márk evangéliuma (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 3 23Jézus odahívta őket, és példázatokban szólt hozzájuk: „Hogyan űzheti ki a Sátán a Sátánt?
  • 4 2Sokat tanította őket példázatokban; és ezt mondta nekik tanítás közben: 10Amikor egyedül maradt, a körülötte levők a tizenkettővel együtt megkérdezték őt a példázatokról. 11Jézus így szólt hozzájuk: „Nektek megadatott az Isten országának titka, de a kívülvalóknak minden példázatokban adatik; 13Azután így szólt hozzájuk: „Nem értitek ezt a példázatot? Akkor hogyan fogjátok megérteni a többit? 30Majd így folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát, vagy milyen példázatba foglaljuk? 33Még sok hasonló példázatban hirdette nekik az igét úgy, amint megérthették. 34Példázat nélkül nem is szólt hozzájuk, maguk között azonban tanítványainak megmagyarázott mindent.
  • 7 4és amikor hazamennek a piacról, addig nem esznek, míg meg nem mosakodtak. Sok egyéb más is van, amit hagyományként átvettek és őriznek, amilyen például a poharak, korsók, rézedények és fekhelyek megmosása. 17Amikor azután a sokaságot elhagyva bement a házba, megkérdezték tanítványai a példázatról.
  • 9 33
  • 12 1Jézus ekkor példázatokban kezdett szólni hozzájuk: „Egy ember szőlőt ültetett, körülkerítette, borsajtót ásott, és őrtornyot épített. Azután bérbe adta munkásoknak, és idegenbe távozott. 12Ekkor szerették volna elfogni őt, de féltek a sokaságtól. Rájöttek ugyanis, hogy róluk mondta a példázatot. Ezért otthagyták őt, és elmentek.
  • 13 28„Tanuljátok meg a fügefáról vett példázatot: amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár.
Lukács evangéliuma (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 5 36Mondott nekik egy példázatot is: „Senki sem tép ki foltot új ruhából, hogy régi ruhára varrja, mert így az újat is eltépné; és nem is illene a régihez az új ruhából való folt.
  • 6 39Példázatot is mondott nekik: „A vak vezetheti-e a világtalant? Nem esnek-e mind a ketten verembe?
  • 8 4Amikor nagy sokaság gyűlt össze azok közül is, akik városról városra csatlakoztak hozzá, ezt mondta nekik példázatban: 9Ekkor megkérdezték tőle tanítványai, hogy mit jelent ez a példázat. 10Ő ezt mondta: „Nektek megadatott, hogy értsétek az Isten országa titkait, de a többieknek példázatokban adatik, hogy akik látnak, ne lássanak, és akik hallanak, ne értsenek. 11A példázat pedig ezt jelenti: A mag az Isten igéje.
  • 9 46
  • 12 16Aztán példázatot mondott nekik: „Egy gazdag embernek bő termést hozott a földje, 41Péter ekkor megkérdezte: „Uram, nekünk mondod ezt a példázatot, vagy mindenkinek?”
  • 13 6Azután ezt a példázatot mondta: „Egy embernek volt egy fügefája a szőlőjében, és kiment, hogy gyümölcsöt keressen rajta, de nem talált.
  • 14 7Azután egy példázatot mondott a meghívottaknak, amikor észrevette, hogyan válogatják a főhelyeket:
  • 15 3Ő erre ezt a példázatot mondta nekik:
  • 18 1Arról is mondott nekik példázatot, hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk. 9Némely elbizakodott embernek, aki igaznak tartotta magát, a többieket pedig lenézte, ezt a példázatot mondta:
  • 19 11Amikor pedig ezeket hallották, még egy példázatot is mondott, mert közel volt Jeruzsálemhez, és azt gondolták, hogy azonnal meg fog jelenni az Isten országa.
  • 20 9Azután ezt a példázatot mondta a népnek: „Egy ember szőlőt ültetett, és munkásoknak adta bérbe, majd hosszú időre idegenbe távozott. 19A főpapok és az írástudók már abban az órában rá akarták vetni a kezüket, de féltek a néptől, mert az megértette, hogy róluk mondta ezt a példázatot.
  • 21 29Mondott nekik egy példázatot is: „Nézzétek meg a fügefát és a fákat mind:
Az apostolok cselekedetei (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 4 36József például, akinek az apostolok a Barnabás melléknevet adták, ami azt jelenti: Vigasztalás fia, egy ciprusi származású lévita,
Pál levele a rómaiakhoz (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 4 13
  • 7 2Például a férjes asszony is, amíg él a férje, hozzá van kötve a törvény szerint; de ha meghal a férfi, akkor fel van mentve a törvény hatálya alól, amely a férjéhez kötötte.
Pál első levele a korinthusiakhoz (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 4 6Mindezeket pedig, testvéreim, értetek alkalmaztam magamra és Apollósra, hogy a mi példánkon tanuljátok meg: ahhoz tartsa magát az ember, ami meg van írva, és senki se fuvalkodjék fel az egyik tanítóval dicsekedve a másik ellen.
  • 10 1 6Mindez példává lett a számunkra, hogy ne kívánjunk gonosz dolgokat, amint ők kívántak. 11Mindez pedig példaképpen történt velük, figyelmeztetésül íratott meg nekünk, akik az utolsó időkben élünk.
Pál második levele a korinthusiakhoz (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 8 7
Pál levele a galatákhoz (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 3 6
  • 4 21
Pál levele a filippiekhez (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 2 1
  • 3 17Legyetek követőim, testvéreim, és azokra figyeljetek, akik úgy élnek, ahogyan mi példát adtunk nektek.
Pál első levele a thesszalonikaiakhoz (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 1 2 7Példává is lettetek minden hívő számára Macedóniában és Akhájában,
Pál második levele a thesszalonikaiakhoz (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 3 9Nem azért, mintha nem volna meg a jogunk erre, hanem azért, hogy önmagunkat állítsuk elétek követendő példaként.
Pál első levele Timóteushoz (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 1 12 16De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus elsősorban énrajtam mutassa meg végtelen türelmét példaként azoknak, akik majd hisznek benne, és így az örök életre jutnak.
  • 4 12Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tisztaságban.
Pál második levele Timóteushoz (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 1 13Az egészséges beszéd példájának tekintsd, amit éntőlem hallottál, a Krisztus Jézusban való hitben és szeretetben.
Pál levele Tituszhoz (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 2 7te magad légy példaképük a jó cselekedetekben, mutass nekik a tanításban romlatlanságot és komolyságot,
A zsidókhoz írt levél (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 3 7
  • 9 9Példázat ez nekünk a mostani időre, hogy ott olyan ajándékokat és áldozatokat mutatnak be, amelyek nem tudják lelkiismeretében tökéletessé tenni a szolgálattevőt.
  • 11 1 19Azt tartotta ugyanis, hogy Isten képes őt a halottak közül is feltámasztani. Ezért vissza is kapta őt, aki így a feltámadás példájává lett.
Jakab levele (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 5 10Vegyetek példát, testvéreim, a szenvedésben és a türelemben a prófétákról, akik az Úr nevében szóltak.
Péter első levele (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 2 18 21Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek:
  • 5 3ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak.
Péter második levele (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 2 6Elhamvasztotta és pusztulásra ítélte Sodoma és Gomora városát, intő példaként azoknak, akik istentelenül élnek. 22De betelt rajtuk az igaz példabeszéd: „A kutya visszatér a maga okádására”, és: „A megfürdött disznó sárban hempereg!”
Júdás levele (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 1 7Ugyanígy Sodoma és Gomora, meg a körülöttük levő városok, amelyek ezekhez hasonló módon paráználkodtak, és idegen test utáni kívánság hajtotta őket, például szolgálnak, amikor az örök tűz büntetését szenvedik.