Keresés a Bibliában

21Amikor Jézus ismét átkelt a hajón a túlsó partra, nagy sokaság sereglett köré, de ő a tenger partján maradt. 22Ide jött hozzá az egyik zsinagógai elöljáró, név szerint Jairus, aki meglátva őt, lába elé borult, 23és esedezve kérte: „Kislányom halálán van, jöjj, tedd rá a kezed, hogy meggyógyuljon, és életben maradjon.” 24Jézus ekkor elindult vele. A nagy sokaság is követte őt, és tolongott körülötte. 25Egy asszony pedig, aki tizenkét éve vérfolyásos volt, 26sok orvostól sokat szenvedett, mindenét ráköltötte, de semmi hasznát sem látta, hanem még rosszabbul lett; 27amikor meghallotta, amit Jézusról beszéltek, eljött, és a sokaságban hátulról megérintette a ruháját, 28mert így gondolkodott: „Ha megérintem akár csak a ruháját is, meggyógyulok.” 29És azonnal elapadt a vérzés forrása, és érezte testében, hogy kigyógyul a bajából. 30Jézus is azonnal észrevette, hogy erő áradt ki belőle, ezért a sokaságban megfordulva így szólt: „Ki érintette meg a ruhámat?” 31Tanítványai így feleltek: „Látod, hogyan tolong körülötted a sokaság, és azt kérdezed: ki érintett meg engem?” 32Jézus erre körülnézett, hogy láthassa azt az asszonyt, aki ezt tette. 33Az asszony pedig, mivel tudta, mi történt vele, félve és remegve jött elő; leborult előtte, és elmondta neki a teljes igazságot. 34Ő pedig ezt mondta neki: „Leányom, a hited megtartott téged: menj el békességgel, és bajodtól megszabadulva légy egészséges.” 35Még beszélt Jézus, amikor a zsinagógai elöljáró házától érkezők ezt mondták: „Leányod meghalt. Miért fárasztod még a Mestert?” 36Jézus is meghallotta, amit mondtak, és így szólt a zsinagógai elöljáróhoz: „Ne félj, csak higgy!” 37És senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen, csak Péternek, Jakabnak és Jánosnak, a Jakab testvérének. 38Amikor megérkeztek a zsinagógai elöljáró házához, látva a zűrzavart, a hangosan sírókat és jajgatókat, 39bement, és így szólt hozzájuk: „Miért csináltok ilyen zűrzavart, és miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.” 40Erre kinevették; de ő mindenkit kiküldve maga mellé vette a gyermek apját, anyját és a vele levőket, bement oda, ahol a gyermek feküdt. 41Majd megfogva a gyermek kezét, ezt mondta neki: „Talitha kúmi!” - ami azt jelenti: „Leányka, neked mondom, ébredj fel!” 42A leányka pedig azonnal felkelt és járkált, mert tizenkét éves volt már. Azok pedig azt sem tudták, hova legyenek a nagy ámulattól. 43Jézus azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ezt senki meg ne tudja; aztán szólt, hogy adjanak enni a leánykának.

KNB SZIT STL BD RUF KG